Persze hogy ráismertem, mikor ujra láttam. Ekkor ugyan már
matróz-kalapot viselt, a haja két fonatban lelógott a hátára, s az
oldalán táska csüngött, melyre ez volt fölirva, hogy: »Musik«, de azért
ráismertem. A ki egyszer tündért látott, ráismer a gonoszra bármi földi
mezben.
Akkor már nagy kamasz voltam, s állitólag a szinusz alfával, meg a
koszinusz betával foglalkoztam volna sokat és tüzetesen. A tulajdonképpi
és egyetlen foglalkozásom pedig az volt, hogy reggelenkint, a mint
lehajtottam a kávémat, rohanvást vágtattam Binder Sárika után, hogy
elfogjam még a kapuczinus-templomnál, s ott illedelmesen megemelintvén
előtte a kalapomat, azt kérdezzem tőle:
– Tisztelt Nagysád, minthogy ma véletlenül nekem is az iskola-utczában
van dolgom, megengedi-e, hogy elkisérjem?
A Binder Sárika jósága és az én egyhanguságom határtalanok voltak.
Egyébként sietek kijelenteni, hogy kettőnk regényéből már csak a
következő párbeszéd-rongyra emlékszem, mely épp oly gyakori volt nálunk,
mint Homérosznál a Rhododaktülosz Éosz:
– Lantos ur szintén az iskolába szándékozik?
– Igen, Nagysád, szintén.
Természetesen, minthogy egyébbel akkortájt egyáltalán nem foglalkoztam,
abban az órában is Binder Sárika után vágtattam, mikor viszont kellett
látnom tündéremet. Ó, az álnok! Nem a Sárika virágos, kék mosóruháját
öltötte magára, csakhogy megejtsen?! De én keresztülláttam rajta.
Tudtam, hogy az, a ki mellettem lépeget, csak ál Binder Sárika, s a
valóságban nem más, mint Pókháló kisasszony. Ráismertem a mosolyáról, a
tekintetéről, csengettyü-hangjáról.
Nem mondom el, hogy mit beszéltünk; talán nem is beszéltünk egyébről,
mint táncziskolai apró történetekről. Beszéd dolgában tündérem hű maradt
szerepéhez. De meggyónom, hogy tekintete és mosolya egészen másról
beszéltek; meggyónom, hogy ez a tekintet és ez a mosoly a halhatatlanság
örök dicsőségét igérték nekem.
És csakugyan megszöktem az iskolából; csakugyan kimentem a városmajorba,
verseket irni, ölelkező rimekben; a tölgyek közé, hogy átadjam a
halhatatlanságnak a Binder Sárika nevét, s ráadásul a magamét is.