A nap már búcsuzott a hátunk megett, a távoli hegyeknél. Gracián alakja
most megnyúltnak, meghajszoltnak és szánalmasnak tünt fel. Az ifjúság
féktelen vágya, tudatlansága és a jövőtől való félelme azt hiszem
egyszerre rohanta meg és fokozott rettegésben hajszolta.
Egyszer még megállt. Megtörölte verejtékező homlokát. Keresztül ugrált a
sok mezítelen test fölött, olykor rálépett egy-egy karra vagy lábra,
megcsúszott, csetlett-botlott és csaknem elesett. Már-már elvesztettem
szemeim elől, holott nagy igyekezéssel követtem.