Délután három órakor megcsöndesül a zaj, a házak csukott ablakai
elméláznak és emlékeznek szép áprilisi délutánokra, szerelmetes májusi
délutánokra, ifjú gyönyörű júniusi délutánokra, amelyek mind elmúltak.
Azután szomorú megadással burkolóznak újra a késő délután
összeszedelőzködő ködfátyolaiba. A gesztenyések tűzhelyeiről mint
gyászoltárokról ünnepélyesen száll fel a füst, ferdén, meglapultan a
háztetők felé. Ha most valaki egy ablakból lenéz a térre, amely
kétségbeesetten elsülyedni látszik, egy titokzatos búcsúzás érthetetlen
bánatába és meglátja felgyulladni a sarki boltban az első lámpalángot,
alighanem félelmében világosságot gyújt és zongorához ül.