Késő éjszaka, jóval éjfél után, amikor már csendes minden, a Kálvin-tér
mint egy fülledt barlang ásítozik a fénytelen égbolt félelmétől
megzavarodva. A hazatérőnek tanácsos sietni. Ilyenkor a kút mellett
elhaladva, esetleg úgy hallani, hogy valaki a nevünkön szólít. Egyszer
hátra lehet nézni, hogy: ki az? Senki. És nem többet, de futni ám
hazáig. Mert a sok elhalt, elpusztult, sárbataposott, elvénült erő,
amelyet az emberek, a siető, dolgozó emberek, leányok és fiúk itt
elhullattak, a kövek hasadékai közül, a sinek nyílásai közül kibukkan,
összesűrüsödik és áldozatokra les.
Ha már levetkőztetek, és ágyba bujtatok, nyugodtan megszámlálhatjátok az
óraütéseket.
(1908. december.)