_Vészi Margit asszonynak._
Kedves bátyám uram!
Kelt levelem Visegrádon, 1330 április 21-én Kedden. Kivánom, hogy ez a
pár sor írásom a legjobb egészségben találjon valamennyieteket. Ámbátor
legutóbbi levelemre még választ nem kaptam, sietve írok, mert hallom,
holnap reggel indul Budára a kengyelfutó.
Ezt pedig azért teszem, mert rettentő dolgok estek itt a palotában
tegnapelőtt, azaz husvétvasárnap után való vasárnapon.
E napon délben ugyanis a Király úr, nemkülönben a Királyasszony és
gyermekeik, Lajos és Endre hercegek benn étkeztek a kicsiny ebédlőben.
(Engem felszolgálásra rendelt ki az asztalnokmester.) Alig hozzuk a
második fogást, hát az ajtó előtt nagyot kiált ám Balázs Farkas fia és
ahogy oda nézünk, Zách Felicián zászlós úr ront be az ajtón. Jól ismered
őt bátyám, Csák Máténak volt a nádora és mióta urunkhoz, Róbert
Károlyhoz szegődött, elég bajt okozott mindenkoron. Mondom beront nagy
kiáltással; hűvelynélküli egyenes kard a kezében és borzasztó
káromkodásokkal a Királyasszonyra rohan és feléje vág a karddal.
Rettentő erős ember hirében állott ez a Zách úr, hát mindenki igen
megrémült. Nálam nem volt a szablyám, mert fölszolgálásnál azt levetjük,
de a hercegecskék nevelői, Gyulafi és Miklós, hamarosan kihúzott
kardokkal nekitámadtak. Zách úr maga irtózatos erővel csapott rájuk,
úgy, hogy Gyulafinak behasította a fejét, ki ott mindjárt meg is halt.
(Tegnap temették.) Miklós pedig a nyakán kapott mély sebet, melynek
következtében ő ma kiszenvedett. (Temetése holnap délelőtt lészen.)
Képzelhetni a nagy ijedelmet; a hercegecskék sírtak és a Királyasszony
sikoltozott. A szomszéd szobából berohant Cselényi úr, a testőrök
parancsnoka: ő szúrta le hátulról Zách urat igen hirtelen. Hát akkor
derült csak ki, hogy a Királyasszony keze erősen vérzik. Zách úr kardja
elérte az ujjait s közülök kettőt elvágott. Orvosokat híttak persze
mindjárt és Cornélius mester, akit a legtudósabbnak és
legtapasztaltabbnak mondanak mindenfelé, úgy itélt, hogy a Királyasszony
két ujját le kell vágni. A többi orvos ugyanezt mondotta. A Király igen
sápadt volt és saját füleimmel hallottam, amikor Cselényi úrnak kiadta a
parancsot, hogy Zách úr vejét, a leányát és a fiait lófarkon végezzék
ki. És az egész rokonságot negyedízig irtsák ki, azontúl pedig
börtönözzék be.
Úgy mondják, hogy Kázmér herceg úr, a Királyasszony öccse volt az oka
mindennek. A Királyasszony mégse haraguszik reá, mert nagyon szereti
őtet. Őt nem ismered bátyám; aranyos szőke haja van és gyönge, finom
leányos arca. Beszélik, hogy Klárát becstelenségre ő taszította volna és
ezt akarta megboszulni Felicián úr. Én ritkán láttam őket együtt, noha
egyenként sürűn láttam itt a palotában mindkettőjüket. Klára a
hercegecskék körül volt. Őket mosdatta reggel, fésülte és öltöztette.
Kázmér úr későn kelt, mert Cornelius mester úgy hagyta meg. Tudom, hogy
a Királyasszony naponta hosszasan kérdezősködött Kázmér úr állapotáról
és őrködött, hogy az orvos rendeletei megtartassanak. Mindezt azért
tette, mert – mint mondják – a herceg sorvadásban szenved. Ámbár, aki az
ő ritka szép arcát látja, korántsem gondolna ilyet. Velem, ha olykor
szóba ereszkedett, mindannyiszor igen kedves és szeretetreméltó volt.
Csendes hangon beszélt mindenkivel és különösen leányokkal igen
zavartan, mint ez a szűz fiúknál lenni szokott. Nem is hiszem, hogy Zách
Klára becstelenségét gonoszul okozta volna. Klára, akit legszebbnek
tartottak az udvari kisasszonyok között, magasabb volt. És sokkal
erősebb is lehetett a hercegnél. (Őt láthattad bátyám gyakorta.)
Csodálatos szépségű leány volt, termete és finomsága mindenkinek
föltűnt. Kár, hogy túlságosan vad természet szorult belé, akár az
apjába. Én magam többször próbálkoztam vele hosszabb ideig beszélni, de
nem sikerült, jóllehet sok időt áldoztam reá, hogy alkalmat találjak.
Azt mondják itt némelyek – igen titokban – hogy a Királyasszony
kerítette meg őt az öccse számára. Én ezt azért nem hiszem, mert a
Királyasszony sohase volt túlságosan bizalmas Klárához, hiszen az apja,
Felicián úr, annyi boszúságot okozott Királyunknak, amint ezt te is jól
tudod.
Azt gondolom, hogy Klára igen nagyon szerette a herceget. Valóban a
többi leányok is, ha Kázmér úr atlaszselyem nadrágjában és kék bársony
zekéjében szemlesütve elment mellettök, – mindannyian gyönyörködve
néztek finom arcára, piros szájára és selymes hullámú aranyosszőke
hajára. Mindannyian kivánhatták őt és bizonyára szivesen megcsókolták
volna százszor is.
Úgy kellett lenni, hogy Zách úr leánya maga adta oda magát a hercegnek.
Ennek a leánynak sokszor csodáltam a termetét és tökéletes szépségű
arcát. Tudtam, hogy mint a többi udvari leányok, nagyon buzgó az
imádságban és a hetenként való szent áldozásban. És mégis volt egy okom,
ami miatt arra gondoltam, de többször is, hogy idővel szégyenbe fog
kerülni. Ő ugyanis két varkocsba szokta fonni a haját és ahogy hátul a
nyakánál elválasztotta, sok látszott a meztelen, fehér bőréből, ahol már
csak gyenge pihék maradtak meg a hajból. Ez a hely olyan szokatlanul
ingerlő volt és annyira különbözött minden más leányokétól, (pedig az
udvari leányok legnagyobb része ugyanígy fésülködik), hogy a Király
rajta feledé a szemét; nemkülönben Franciscus atya, az udvari gyóntató.
Azóta már a fejével együtt levágták a nyakának ezt a részét is és ha jól
hallottam, a budai kapura akasztották ki.
Tegnap reggel szakgatták őt szerte lovakkal. Vincze Farkas fia, József
ottan volt, amikor a leányt paripára kötözték. De én nem bírtam
meghallgatni, hogy elmondja, amiket látott, mert keserves sírásra
fakadtam és kifutottam. Tegnap este együtt ittunk vele késő éjfélutánig,
hogy elfeledjük mindketten a Zách-leány szörnyű halálát. (Cselényi úr
most egész napon a Záchokat fogdossa össze, és ma is nyolc kivégzés volt
a sáncokban. Emiatt este nem is igen merünk kijárni a palotából, mert
félő, hogy boldogtalan lelkekkel találkozunk.)
Szándékom különben a palotából a seregbe kéredzkedni, (jóllehet itten
nagyon jó dolgom van), mert a palotai szolgálat nem jár elég mozgással
és minthogy csak a fáradság okozhatja az álmot – ha különben az ember
gondolatai boszantóak és nyugtalanok – attól tartok, sürűn fogok álmodni
Zách úr leányával, minthogy ő tetszett nekem legjobban az összes leányok
közül.
Meg azután Kázmér herceg urat se jó ám látni. Egyszer láttam csupán
azóta. Sápadt volt, mint a mész és szomorú, mint a halál. Most ágyban
fekszik naphosszat. Cornelius mester és a Királyasszony vannak mellette
éjjel-nappal, ezenkivül egy olasz orvos, bizonyos Beneditti nevű, aki
csak ma érkezett meg, egyenesen Nápolyból. Azt állítják róla, hogy a
sorvadást is tudja gyógyítani.
✝ ✝ ✝ Isten legyen irgalmas mindannyiunknak. ✝ ✝ ✝
Kedves bátyám levelét a jövő heti visegrádi postával várom. Talán a
sógorasszonykának nem jó lesz mindezeket elmondani, minthogy jó
reménységben van.
(1907.)