Királyok változtak, hanem az udvari bolond megmaradt. A csörgő sipka nem
esett választás alá. A bohócz állását két hatalom biztosítá: az egyik a
saját esze, a másik az osztrák aranyak. A sipkájának a csörgése nem
kevésbé tudott mosolyt varázsolni a mogorva arczokra, mint az
erszényének csörgése.
A podhaiczei diadal után azt mondá Szobieszkynek a bohócz:
– Hallottad-e már az örömhírt, mely rád vonatkozik?
– Hallottam. A feleségem fiút szült nekem.
– Nem azt. A rendek téged akarnak megkinálni a koronával.
– Gyönyörű, ép, egészséges fiú!
– Te léssz III. János király, ha egyetértesz.
– Nagyatyja nevére Jakabnak keresztelték!
– A «koronák» pártolni fogják jelöltségedet, mondá Wawra.
– Lajos király s az angol királynő tartották őt a keresztvizre, folytatá
Szobieszky.
– De hallgass hát rám, mikor én a koronáról beszélek.
– Ne beszélj nekem a koronáról, mikor én a fiamról szólok.
– Hallod? Híveid pártja ma éjjel Jablonovszkynál fog összegyűlni,
odajőjj.
– Ma éjjel én a feleségem elé megyek, a ki jön haza Francziaországból s
hozza magával a kicsinyemet, mondá Szobieszky, megcsókolva a levelet,
melyben Mária Kazimira az édes örömhírt tudatá vele.
A bolond megrázta csörgősüvegét.
– Kár, hogy kettőnk közől az egyik bolond.
Hogy melyik volt az? nehéz volna megmondani. Az-e, ki újszülöttének első
mosolygását nem adta oda egy koronáért, s azt a csörgetyűt, a mivel
csecsemő fia játszik, többre becsülte annál az arany jogarnál, a mivel a
bepólált lengyel királyok játszanak?
Szobieszky elment a felesége elé, őt fele úton elfogadni. S a lengyelek
választottak aztán maguknak egy épen nekik való királyt: egy tehetetlen
nyomorékot, az ős «Piászt» vérből. Koributh Miskának semmije sem volt
királyi, csak a gyomra. Egy ülő helyében meg tudott enni ötszáz
narancsot. Megválasztották királynak.
Wawra megmaradt annál is udvari bolondnak.
– Komám, mondá a királynak. Te neked meg kellene házasodnod.
– Minek? szólt Koributh Miska, a király. Én nem vagyok «ember a háznál».
– Van a római császárnak egy huga, Eleonora, vedd el: majd lesz az
«ember a háznál!»
– Biz az jó lesz!
Eleonora császári herczegnőnek derék, vitéz jegyese volt már akkor, a
lotharingi herczeg Károly; annak visszaküldték a jegygyűrűjét, a
herczegnőt szánra tették, mert tél volt az idő; jégtől zajló folyamokon,
hómezőkön keresztül, tíz mértföldet vágtatva naponkint, elszállíták
Lengyelországba s nagy hirtelen összeeskették a czensztochaui
kolostorban a szegény Koributh Miskával, Lengyelország királyával.
Ezzel a franczia befolyás egyszerre ki lett szorítva az osztrák által. A
franczia udvaronczok kiszorultak a Viasdova palotából, helyet kellett
adni a németeknek s hangzott német szó a franczia helyett.
A lengyeleknél akkor keletkezett az a népdal, a minek a refrainja így
hangzik: «Poki szviát szviatem; Polak Nyemczovi nye bedzie bratem».
«Elébb lát a világ véget, mint jó barát lesz lengyel s német.»
A lengyel rendek dühösködtek a házasságért s a király miatt hazájukon
álltak boszút: hagyták dúlni az ellenséget. Mahomed szultán vezérei
óriási haddal áraszták el Lengyelországot.
A nyomorék király aztán megboszulta magát a rendeken azzal, hogy kötött
egy csúfos békét a szultánnal, melyben tartománya felét átengedi a
portának, s a megmaradt felét adófizetőjévé teszi.
Mahomed e békekötés után küldött Koributhnak egy pompás elefántcsont
dobozkát, abban volt a díszkaftány, mely a lengyel királyt
vazallhoszpodárrá alázza le.
A diæta felordított dühében s nem akarta elfogadni a kaftányt, s
felhívta Szobieszkyt, hogy űzze el trónjáról az áruló királyt.
Szobieszky annál jobbat tudott. Elűzte az ellenséget. A khoczimi
ütközetben megsemmisíté az egész tábort, mely Lengyelországot leigázni
jött, s visszafoglalt mindent, a mit a nyomorék király elvesztett.
Koributh Miska király pedig még sem viselhette a díszkaftányt, mert azon
a napon, melyen Szobieszky negyvenezernyi ellenséget levágott, ő is
megtette a magáét; Danczig várostól ezer darab narancsot kapott
ajándékba, s azt egy nap alatt mind megette. Másnap meghalt. Elmondhatni
róla, hogy a csatatéren halt meg.