A földre tiport óriás testébe visszatért a lélek. Ez a húsz éves ifjú
volt az ő lelke, nemtője, sorsa.
Szobieszky János nem maradt Zamojszcze várában. Nagy munkája volt,
sietett. Megverte az ellent, megcsókolta az anyját; a harmadik volt
feltámasztani hazáját.
Mint az itéletnapi arkangyal kiáltó szava a halottakhoz: «keljetek fel!»
úgy hangzott végig az országon ébresztő hívása. A hadseregek a földből
támadtak elő.
Ha a lengyel alkotmány szerint joga volt egy embernek azzal a szóval,
hogy «nye poz wolim» szétrobbantani az egész országgyülést, megtagadni
adót és hadsereg-állítást a kormánytól; de viszont az egyes kerületeknek
megint szabadságuk volt az országgyülés rendelete ellen konfederálni, s
a szövetséges gyülésben venni fel, a mit az országgyülés elejtett.
Egyetlen egy kerület is protestálhatott az országgyülés ellen, s joga
volt mást határozni, mint az országgyülés. Ezuttal a konfederáczió
mentette meg Lengyelországot.
Szobieszky sietett visszahívni az országba a királyt és királynét, s
azután megindult első diadaltól lelkesült hadserege élén, a királypárt
oltalmazva, Varsó felé.
Közeledtének híre is győzelem volt már. A lengyel főurak, a papok és
nemesek, kik a svéd hódítónak olyan könnyen esküdtek hűséget, olyan
könnyen el is feledték az esküt, s tömegestől szöktek el Varsóból,
megtértek bűnbánattal saját királyukhoz.
Minden lépésnél nőtt az óriás, s Varsó alatt már egyenlő magasan hordta
fejét az eddigi győztessel.
Károly Gusztávot az utolsó lengyel főnemes is elhagyta. Ez volt
Radziejowszky maga. A háború okozója. A ki hazájába behívta az
ellenséget. Ő is visszatért a királyhoz. – Kezeire, lábára, nyakára
lánczokat veretett, úgy ment a király elé, bűnbánón, vezekelve,
meghunyászkodva.
– Itt vagyok. Büntess meg. Én már elítéltem magamat; ítélj el te is.
Inkább te nálad a rostély mögött, mint az idegennél.
(Károly Gusztáv kanczellárrá tette a honárúlót: s a rostély börtönt is
jelent.)
Olyan jól megtudta magát gyűlöltetni a hódító rövid hatalma alatt, hogy
a lengyel királyhoz, ki népének nemcsak földéről, de szívéből is ki volt
űzve, visszatéríté az országát. Kénytelen volt odahagyni Varsót.
János Kazimir és Luiza Mária a nép üdvrivallása mellett tértek vissza
fővárosukba, honnan az ellen sietve elvonult.
És Luiza királyné ismét karjába szoríthatá itt a másodszor is özvegy
asszonyt, ki az alatt a rövid idő alatt, hogy egymástól távol voltak,
egy egész csodákkal és rémekkel teljes korszakot élt keresztül.
Lelkületök között oly végtelen nagy lett a különbség. A királyné
folyvást futásban, egy remegő férj kezétől vonatva, kinek nincs sehol
megmaradása, folyvást imádkozva, kétségbeesve, oltalomért rimánkodva, a
távoli ágyúdördűléstől tovább futva; az özvegy ifjú hölgy pedig
megszokva az éjt, napot egygyétevő harczi lármát, a véres arczokat, a
nők lángoló honszerelmétől átgyullasztva, a hős férfiak mesés erényeiben
megdicsőülve, emlékében egy nagy hős gyásza, reményeiben egy még nagyobb
hős aureolája: – egymástól mi távol szakadtak ők!
Hanem Bethunné Leonora, a másik, az hű képmása maradt a királynénak: az
vele futott, félt, imádkozott, olyan volt, mint ő.
A két Szobieszky diadala végig hangzott egész Európán. Rokonszenvező
királyok küldték üdvözleteiket a visszahelyezett királynak; a pápa
ajándékozott egy ezüst sisakot, tetején arany koronával János
Kazimirnak, Luiza Máriának pedig adományozta a husvét ünnepén
megszentelt «arany rózsát», a legmagasabb kitüntetést.
A két Szobieszkyvel egyszerre két Isten jött segítségére
Lengyelországnak. Még Allah is melléje állt.
Sztambulban mulatásuk alatt Szobieszky Márk, az idősebb testvér, mély
barátságot kötött az új nagyvezérrel, Küprili Mehemeddel. A két testvér
közül az öcsnek jutott a lángész, a bátyának a megfontoló bölcseség.
Márk bölcs szava ép olyan nagy diadalt szerzett Lengyelországnak, mint
János fegyvere. A török nagyvezér megfordítá a tatár vazall fegyverének
élét, s mely eddig a lengyelt törte, az ő parancsára annak védelmében
csorbult. Izla Ghirai khán előbb szétverte a kozákokat, aztán elfogta
Rákóczy György hadseregét, s mire a svéd új erővel visszatért Varsó alá
a brandenburgi szövetségessel, már akkor a föltámadt lengyel tetszhalott
mellett egy arczvonalba sorakozva találta Izla khán seregét.
S ez a diadal a másik Szobieszky, Márk bátya műve volt.