De még hátra van ötven év… Ez alatt sok leend halottá, mi mostan él és
sok, mi most alszik, elfeledve, eltemetve, fel fog ébredni és visszakéri
az életet… Még ötven év!…
Voltam én is egykor gondokat nem ismerő ifjú lélek, szerettem a virágot,
mert az is fiatal volt; kerestem az égben az angyalokat s szép hölgyek
szemeiben az eget; építék fellegvárakat, egyet magamnak, másikat
kedvesemnek, harmadikat hazámnak; – hittem mindent mi szép, reméltem
mindent, mi jó, s szerettem az egész világot.
A gyermek letépi apja sírjáról a virágot, bokrétát köt belőle, kalapja
mellé tűzi, s dalolva tovább megy…