Reggel tíz óra volt.
Madame Récamier fölébredt, s feje fölé nyúlva, meghúzta a falon ott
csüngő himzett csengetyűpántot.
Belső szolgálója tálcán hozta be, kinai csészében, az újfőzetű
csokoládé-italt, melyet az ágyban iván ki, a szép asszony fölkelt,
átment benyíló öltöző-szobájába, hol a kád langyos szamártejjel tele
várta, s mindenféle szerszámokkal fölszerelt asztal mellett a fürdető
asszony leste parancsát.
Karcsú termetét itt megszabadítván minden külső és belső
tisztátalanságtól, alacsony fapadon engedelmesen eléje feküdt a
némbernek, ki szagos ecetbe mártott gyapjúszövettel dörgölte végig a
szép asszonyt, majd izzó dióhéjjal itt is, ott is lepörkölte rózsás
testéről a felesleges pihét, s melegített vászonlepedőbe burkolván
úrnőjét, a lába s a keze körmét símára, gömbölyűre s korallszínre
csiszolta.
Igy adta át a fésülő-asszonynak, ki a szép asszony haját gondosan
kisűrűzte, vigyázva átfestette, csigákba sütötte, s átkötötte fehér
szalaggal s a szalag fölött gyöngyfűzérrel.
Az öltöztető komorna pedig selyemharisnyát húzott asszonya lábára, s
térden alul hímzett szalaggal kötötte át, ugyancsak szalaggal kötözvén
szinte talpára a mélyen kivágott aranyfüst topánkát. Patyolatból való
igen kevés alsó ruhájának vállfűző nélkül vetette, szinte lehelte föléje
az egybeszabott, könnyű felső ruhát, melyet mellen alul széles, puha
ráncokba vetett selyemövvel kötött át, hátul pedig, derékon alúl,
megnedvesítette a vékony fehér szövetet, hogy jobban s tapadóbban térjen
vissza, mint a genfi bölcs kivánta, a természethez.
A szolgálók elvonulván, a szép asszony vissza-átment hálószobájába, s
pipereasztala titkos fiókjából üvegecskéket, pamacsokat, tégelyeket,
szarvasbőrt s nagyító tükröt véve elő, szemébe cseppentett valamit,
mitől a szem feketéje sejtelmessé tágul, arcán pedig fölkeltette az
álmatag rózsákat.
Továbbá igaz rózsát is tűzött egyet, pirosat, a hajába, kettőt,
hosszúszárút s ugyancsak pirosat, bal mellén alul övébe, s közben
néminemű gyökérfélét rágcsált, melytől a lehellet megillatosodik. Ruhája
kivágását gyémántcsattal tűzte egybe; nyakát fedetlen hagyta; mezítelen
alsó karjára csipke-félkeztyűt húzott, ujjaira pedig egy szafir, egy
smaragd, s jobb kisujjára egy feketére futtatott ezüstből való
halálfejes gyűrűt. Kezébe gyöngyházlegyezőt vett, s derekára, úgy, hogy
a kendő rojtos két vége a két könyöke hajlásából folyjon alá, ezüst
csillagokkal átszőtt fátyolkendőt vetett. Mégegyszer megnézte magát
elől-hátul a nagy állótükörben; egy pillantást vetett a kandalló
órájára, mely féltizenkettőt mutatott; ajtó felé menet meg-megállva és
visszanézve kipróbálta mosolyát, szemöldöke és csuklója ivét s foga
csillogását.
Igy nyitott be fogadószobájába, hol reggeli hódolatra várták, s
szétnézvén az egybegyülteken, szelid mosolylyal szólott:
– Itt vagyok, uraim, de csak egy föltétellel: ha olybá vesznek, mintha
férfi volnék!