Lemberg alatt az egyetlen jelentékenyebb város. Olyan, mint Munkács. A
lembergiek kedves nyaralóhelye.
Semmi kár.
Oly gyorsan kellett elmenni az orosznak, hogy nem volt ideje még egy
ablakot bezuzni sem. Csak a Groedel báróéknak van káruk. Felgyujtották a
kastélyt, de ott hagyták az egy halomba hordott rablott kincseket. A
város tiszta… Kivéve persze, hogy a kozák nagy előszeretettel
szállásolta be a lovát a szalónokba s a zongorákat szerették használni
éjszakai cilinder helyett.
De ez mind semmi. Ma már a mi daliás és vitéz katonáink csörtetik a
kardjukat az utcán s a lengyel és zsidó menyecskék kacéran kinálják a
csókot, ami megmaradt a kozákdulás után.
– Ah, csak önök a finom uriemberek, az oroszok azok pogányok!…
S mikor összenevettünk azzal a két kackiás leánnyal, akik egymás háta
mögé bujva mondják ezt a szép kijelentést, s látjuk a vastag,
egészséges, pirospozsgás, viritó arcukat, amely egészen körül van
rajzolva kisütött frufruval: akkor, teringettét, minden magyar katona
összeüti a bokáját s nem ijed meg a világ legnagyobb ágyujától sem.
_Hétfőn délután a magyar katonaság bement Stryjbe_ s már a társzekerek
ezreit viszi utánuk a vonat Szinevucskóig.
Pár nap mulva talán Lembergig.
Ez a hangulat odafönn Gácsországban, mert Galicia ma megint
visszanyerheti a régi jó magyar nevét. Legalább erre a pár hétre, mert
most ugyan ott alig hallani más szót, csak magyart.