Az egész világ tele van a háboruval, a levegő is, amit beszivunk, az
étel is, amit megeszünk, minden, minden a háborura emlékeztet.
Felszáll a villamosra valaki. Katona áll a többiek közt s balkezét a
visszájára gombolt kabát nyilásába dugta és olyan figyelmesen nézeget, a
könyökét ugy tartja, félti, hogy meg ne taszitsák, mint jó apa a
gyermekét.
– Talán fáj? – szólitja meg aki mellette áll.
A katona végignézi.
– Persze, hogy fáj.
– Sebesült?
– Hát!
A legtermészetesebb dolog a világon. Még ilyet kérdezni.
– Hol sebesült meg?
– Nem látja a lyukat?
Szürke katonaköpenyének a vállán kis lyuk. Ott ment be a golyó.
– Itt ment be? – szörnyed el a másik. – Hol jött ki?
– Hátsz nem jött ki, ott maradt a hajlásba! A könyökömnél. A doktorok
nyesték ki.
– Csatába’ ugy-e? Volt csatába?
– Kilencbe’!
– Kilencbe’?
– Kilencbe’ vettem részt, de csak a végin sebesültem meg, akkor is
véletlenül.
– Szuronyroham is volt?
– Volt kétszer.
– Hát hogy mennek maguk rohamra, mondja? Hogy szánja arra magát az
ember?
– Á, oda még legnagyobb örömmel megy az ember! – csillan fel a legény
szeme, – ámbár iszen nem megy ott örömmel semmibe az ember, de itt
legalább tudja, hogy mit csinál.
– Hát mit csinál?
– Hát halottakat csinál… Legalább van valami dolog, nem kell az árokba
hasalni egész félnapokat!… Olyan gázolásokat csinál osztán az ember,
hogy… Most mán ugyan nem szabad, mer ki van adva a parancs, hogy nem
szabad halottakat csinálni, ha az orosz leszerel… Mert az orosz rögtön
leszerel, mihelyt roham megy ellene.
– Maga is csinált halottat?
A legény restelkedve néz le.
– Én nem sokat, csak hármat.
– De hát mondja, azok nem védik magukat? Vagy olyan ritkán vannak, hogy
egyiket a másik után lehet lebökdösni?
– Hát sürjen vannak azok, de hát olyankor az ember ijedtibe olyan, mint
a farkas. Ha ebbe belevágom a szuronyt, csak kikapom oszt a másikba; az
ember ijedtibe ugy belenyomja a hasába, hogy még a puskacsünek az a
recés párkánya is belemegy.
A szava szinte nyers, a husba vág. Az emberek megérzik azt a vad
bátorságot, amely maga is ijedtséggel van összepárosodva.
Hosszu csönd lesz. Nagy dolgoknak, haláloknak a szele csapott át a
csilingelve futó villamoskocsi perronjának kis közönségén.
A másik, szótlan sebesült a Mária Terézia-laktanyánál megszólal.
– Gyere testvér, itt leszállunk.
Megilletődve néznek a leszálló sebesültekre.
Még azt kérdi valaki a legénytől.
– Legalább eltette azt a golyót, amit kivettek a karjából?
– Minek tettem vón? Megyek én vissza nemsoká; kaphatok én olyat uram egy
tucatot is a testembe.
És nevetve tünik el az utcán, a tömegben.
_(1914. okt.)_