Egész nap nem evett, nem ivott, csak járt mint az Orbán lelke a
városban; akárcsak Ujhelybe járt vóna, csak a piacon más a nagy
zsidóvásár, a várformára épitett boltvár, négy oldalán körül
bolthajtásos tornáccal közepén sikátorokkal és szinig hemzsegő
zsidósággal. Néha-néha megállott, egy-egy csudát megbámult, például azt
a kutat, amék a piacon van, mert olyat még nem látott. Szivárványos kút,
vagyis szivattyus, De nem vasból van az oszlopa, hanem egy
fenyőfagerendából, belől kifurva, a huzója se sárgaréz meg vas, az is
fából van szerkesztve!… Ez tetszett neki, igen fortélyosnak vélte.
– Na megállj! – csapott a homlokára este felé. – Majd haza kerülök én!
S vidám arccal nyitott be a legelső kocsmába.
– Bort – parancsolta a zsidónak.
S már megint nem restelte a magyar szót.
Tessék, meg is értették. Meg bizony, megkapta a bort. Kisült, hogy
tudnak ezek magyarul, ha akarják, csak a szekerek felől nem akarnak
tudni semmit.
Ivott, mig csak be nem csukták a bótot. Volt pénze, fizetett.
Mikor esti tiz órakor ki akarták lökni, vidáman csóválta a fejét:
– Nem sógor, nem. Nem mengyek el. De nem… Nem mengyek innen, az apátok
csillagát, mig csak innen egyenest Szurmay apánkhoz nem visznek!
Azok látták, hogy nincs ki négyszegeletre; vagyhát a polyák ég tudja,
mit láttak, szóval ágyat vetettek neki két ládából.
Igy is jó, mondta magában János bácsi, hosszabb lesz a karácsony s végig
feküdt a deszkán.
Reggel ujra kezdte az ivást és koccingatott magában estig.
De már akkor nagyon jó kedve lett és mindenáron meg akarta tanitani
magyar szóra a zsidót.
– Mondd utánam az apád tarka bugyogóját, ha a pénzem kellett, a szómat
is vedd be!
Verte ököllel az asztalt és borzasztóan forgatta a szemét.
A zsidók összecsődültek és mit volt mit tenni, elmentek az őrjáratért.
Mikor a katonák bejöttek, János bácsi a nyakukba borult és mindenáron
borral akarta őket tartani.
– Csakhogy itt vagytok, jó fiaim, negyednapja vár János apátok.
Nem tudtak magyarul.
– Nem baj! Elég a hozzá, hogy magyar ruha van rajtatok… Őfelsége
mundérja, azt a ragyogóját…
Arrestban tartották reggelig, akkor aztán kihallgatták.
Volt már magyar tiszt is, magyar baka is, magyar transzport is.
Előre látta ezt János bácsi: Nyolcad napra otthon is volt a
Szurmay-seregnél.
Mikor jelentkezett a századosánál, az kegyetlen ridegen fogadta. Per
_ön_ beszélt vele s kemény hangon kijelentette, hogy „holnap reggel ön
fel lesz akasztva, kötél által…“ Tudomásul veszi?
– Igenis, százados úrnak alássan jelentem.
– Van-e még valami kivánsága?
– Igenis, százados úrnak alássan jelentem.
– Ki vele.
– Tessék még azonkivül agyon is lövetni, megérdemlem.
– No hát ez mint utolsó kivánság, tekintetbe vétetik… Most pedig azt a
bitang mindenedet, mondd el, hun csavarogtál.
János bácsi lesunyja a fejét. Látta mán, hogy nincs baj!
– Hát instállom százados uramat, – eevesztem a Galicijában: De haza
ittam magam!
Mondta sunyi mosolylyal s angyali humorral.