Oreusz orosz irónak a segesvári csatáról irt hézagos rajza több irányban
némi megjegyzéseket tesz szükségesekké. Mindenekelőtt meg kell
jegyeznünk, hogy ezen csataleirásban csak az orosz és osztrák táborkari
adatok s hadi jelentések használtattak fel s nem egyuttal a magyar
hivatalos adatok is. Nehéz is lett volna ezeket felhasználni, miután
ezek – tudomásunk szerint – sem akkor, sem később tüzetesen össze nem
állittattak s Bem seregének egyes részeiről, e részek számszerü erejéről
s a csata kezdetén történt felállitásáról, valamint a csata folyama
alatt tett mozdulatairól csakis egykoruak s a csatában részt vett
egyének nyilatkozatainak gondos egybevetése után lehetne megközelitően
szabatos képet alkotni magunknak.
Az orosz iró Lüders segesvári hadtestének egész létszámát nem közli. E
hadtest az osztrák táborkari adatok szerint 10 zászlóalj gyalogságból,
14 lovas századból, 4 egész üteg tüzérségből állott s összesen mintegy
12 ezer főnyi erőt képezett 32 ágyuval. E szám alatt pusztán a
kombattans elemet kell érteni s ebben az utászok, szekerészet stb. nem
szerepelnek. A gyalogságban több vadász-zászlóalj s a lyubini-ezred
volt, a lovasságot az odesszai uhlánus-ezred s az első doni kozák-ezred
képezé.
Voltak azonban egyéb ezredek is egyes zászlóaljak, illetőleg századok
által képviselve mind a gyalogságnál, mind a tüzérségnél.
Bem haderejét mind az orosz, mind az osztrák források mintegy 7000 főre
teszik 12 ágyuval. Ez azonban kézzelfogható nagy tulzás. Bem hadereje
ugyanis nem állott egyébből, mint azon kis sereg maradványaiból,
melylyel ő julius 22-én Moldvába tört. Ez állott a betörés előtt 2000
gyalog és 1000 lovasból. Ezenkivül magához vette Damaszkin hadtestét,
mely julius 23-án Inczédy diviziójával s 3 zászlóalj erősitéssel együtt
tett 5000 embert minden fegyvernemből. Összesen lenne e két csapat 8000
fő.
Ámde Bem a maga csapatával julius 20-án és 21-én Clam-Gallas osztrák
tábornok ellen csatázott Szemerja és Sepsi-Szent-György között, 22-én az
ojtozi szoroson Moldvába tört, 23-án Ustrugoff orosz tábornok seregével
Hirsa mellett ütközött, de miután a várt önkéntesek és segédcsapatok
sehonnan nem érkeztek, 25-én már ismét visszajött az ojtozi szoroson
Erdélybe. Ha figyelembe vesszük, hogy e kis csapat hat napon át
háromszor ütközött s folytonosan erőltetett menetekben ki Moldvába s
onnan Erdélybe vissza, már julius 30-án Udvarhelynek s onnan
Marosvásárhelynek kerülve Segesvár közelében volt, s ha figyelembe
vesszük, hogy ekkor már a sereg önkénytesek által soha nem szaporodott,
ellenben a sebesültek, kifáradtak elhagyásával s szökésekkel is folyton
fogyott, e csapatot az eredeti létszám felénél többre semmiképen sem
vehetjük fel.
Ugyane sorsa volt Damaszkin hadtestének is. E hadtest julius 23-án
Grotenjhelm orosz hadtestével szerencsétlenül ütközött, mind
Szász-Régennél, mind Radnótfájánál s innen Marosvásárhelyre vonult
vissza. Itt vette őt fel Bem a maga seregébe s az ekként egyesült két
sereg itt becsültetett hozzávetőleg mintegy 6000 főre. De még e sereg
sem volt az, melylyel Bem Ördögfalva – máskép Héjasfalva – és
Fehéregyháza felé vonult, mert ennek is egy, noha kisebb részét, mintegy
2000 embert Gál Sándornak engedett át. A minek az volt indoka, hogy Bem
terve szerint Lüdersnek Segesvárott álló seregét egyszerre két oldalról,
ugy mint nyugot felől az udvarhelyi uton Bemnek, észak felől pedig a
vásárhelyi uton Gálnak kellett volna megtámadni, egy időben, összevágó
terv szerint. Lüders maga is igy számitott s ettől félt s félelme nem is
lehetett alaptalan, mert ha a támadás csakugyan igy történik, az a
hadsereg, melynek czentruma Segesvár s mely egyik szárnyával az
udvarhelyi, másik szárnyával a vásárhelyi uton kénytelen verekedni, a
tökéletes megsemmisülésnek nézhet elébe, miután a két szárny
mindegyikének egymástól teljesen függetlenül kell verekedni, mint két
külön hadtestnek, s miután visszavonulási vonala egyiknek sincs s ha
csak egyik szárny is visszavonatik, az egész sereg a rendkivüli
kedvezőtlen terepviszonyok miatt Segesvárott, mint egy kijárat nélküli
katlanban, mindenestől az ellenfél martaléka leendett. Hogy nem igy
történt: annak Gál Sándor kényszerü elmaradása s az orosz tulereje volt
oka.
Bemnek Ördögfalva és Fehéregyháza közt működő hadteste nem 7000
emberből, hanem annak pusztán feléből állott. Sőt egykoruak és ott
résztvettek állitása szerint a 3000 főnyi létszámot sem haladta túl.
Ez ellen vitt tűzbe Lüders először Skariatin, később Ivin és Demidov
tábornokok vezetése mellett délután 4 óráig mintegy 5000 s később, midőn
belátta, hogy Marosvásárhely felől nincs mit tartania, mintegy 8000
embert 24 ágyuval s hatalmas lovassággal, melynek tömeges rohamai előtt
a magyar seregnek sem gyalogsága, sem lovassága meg nem állhatott.
Néhány megjegyzést kell még tennünk arra a térképre, mely szintén az
orosz iró művéhez van csatolva s melylyel a terepviszonyokat s a csata
folyama alatti mozdulatokat akarja megvilágositani. E térkép szerint, ha
a skála segélyével megtesszük a számitásokat, nem egészen ezer holdnyi
területen lett volna felállitva az orosz és magyar sereg összes
tartalékaikkal s a magyar sereg visszavonulási vonala a
fehéregyház-héjasfalvi uttól tökéletesen el lett volna szoritva, ugy,
hogy a magyar sereg csakis Sárpatak irányában délnek, fel az erdős,
járhatatlan hegyek felé menekülhetett volna.
Ez azonban nem igy volt. Föl a hegyeknek sem lovasság, sem ágyu nem
menekülhetett volna, mert arra utak nem vezetnek, pedig a lovasság és 4
ágyu megmente tett és pedig a Héjasfalva-Ördögfalva felé vezető jó uton.
A dolog ugy áll, hogy a szoros értelemben vett csatatér még Fehéregyháza
fölött délfelé legalább egy kilométerrel s Fehéregyháza mögött kelet
felé legalább két kilométerrel kiterjedett. Ez már nincs kirajzolva az
orosz térképen. A hol az orosz lovasság szétverte a magyar gyalogsági
négyszöget, a hol egy helyben a legtöbb honvéd elesett, mintegy 180, s a
honnan nem messze esett el Petőfi Sándor is, az a hely Fehéregyházától
keletre fekszik.
A bekeritési mozdulat sem azon a vonalon hajtatott végre, mely a
térképen van jelezve.
Bármily magas lehetett is ott helylyel-közzel julius 31-én a kukoricza,
olyan nagy nem lehetett, hogy a magyar hadállás magaslatáról, ugy mint
ezt a térkép feltünteti, a kukoriczában mozgó lovasságot észrevenni ne
lehetett volna. A magyar hadállás legmagasabb pontja a térkép szerint a
bekeritő mozdulat vonalához körülbelől oly magasan és oly messze áll,
mint a budai várhoz például a Lipót-templom, csakhogy a lejtő szép
meneteles, nem oly meredek, mint a vár oldala. Hogy oly magasságból és
messzeségből szaggatott kukoriczatáblák közt mozgó lovasságot észre ne
vettek volna: az képtelenség. Hogy pedig maga Bem észrevette volna, mint
az orosz iró állitja, s mégis tovább folytassa az orosz jobb szárny
elleni támadásokat s ne tegyen megfelelő védintézkedéseket: ez megint
képtelenség, sőt még nagyobb, mint az előbbi. Nem Bemről, de a
legkorlátoltabb eszü zászlóaljparancsnokról sem lehetne ekkora
ügyetlenséget feltenni.
Nem is ugy történt. Hanem szemtanuk állitása szerint az orosz megkerülő
lovasság a Küküllő jobb partján azon uton indult ki, mely Bun felé
vezet, mely falu Fehéregyházával csaknem szemközt a Küküllő-völgy északi
magaslatain fekszik. De valószinüleg nem maradt meg az uton, hanem
levonult a folyam partjára, részint azért, hogy gázlót keressen, részint
azért, hogy ennek füzesei és rekettyései árnyékában észrevétlenül
vonuljon fölfelé a folyamnak. – Gázlót könnyü volt találni, talált is
Fehéregyháza mögött s itt nem hátban, hanem oldalt támadta a magyar
sereget. Ha hátban támad, akkor egyenesen elzárja a héjasfalvi utat s az
esetben lovas és ágyu nem menekülhet. Tényleg a visszavonuló magyar
sereg elől el is zárta s itt e ponton, körülbelül a gróf Haller Ferencz
által körülültetett és ápolt honvédsir körül kell keresni – ha
megtalálható – azt a helyet is, a hol Petőfi eleshetett Mert itt
szélesebb lévén a sík, a nyilt tér, véletlen lovassági roham elől nehéz
és kivételes volt a hátramaradtak menekülése. Ha Petőfi az orosz térkép
bármely pontján áll a magyar hadálláson: neki, mint akkor tényleg nem
kombattansnak, könnyü szerrel lehető lett volna a hegynek, az erdő felől
menekülés.
Még néhány szót a magyar sereg veszteségéről. E veszteséget osztrák és
orosz források 1200–1300 halottra és 500 fogolyra számitják. Holtak és
foglyok száma nem üt ki ily kerekszámra. Hol vannak a sebesültek? Orosz
részről meghalt 41. Ennyi halottnak bármily mészárlás esetén is nem 1300
halott felel meg. – Még ha rémülés szállta is meg a magyar csapatokat,
egyes részek kitünően harczoltak s gyáván, összetett kézzel valószinüleg
nem várták be a halált. A szomoru tény az, hogy az orosz sereg leölte a
foglyok egy részét, a szászok és oláhok pedig az nap este és éjszakán
agyonverték a sebesült honvédeket. Csakis igy érthető ama nagy
halottszám.
Az orosz irónak egyébiránt valami különös ellenszenvet vagy
elfogultságot nem vethetünk szemére. Ő nem ismeri a magyar táborkari
adatokat s személyesen nem tanulmányozta a segesvári csatatér
terepviszonyait. Tévedései innen eredhetnek.