A czinkotai kántor a kocsmában ivogált, mikor Mátyás király bement s a
kántor mellé telepedett, azt mondta a kántornak: hogy ő a Mátyás király
iródeákja, parancsolt is mindjárt 10 iccze bort. A kocsmárosné akart is,
nem is hozni, gondba esett, hogy a fiatal deák ki birja-e fizetni? mert
a deákoknak nem szokott pénzök lenni. Azt mondta Mátyás király: „Csak
hozzon, van sárgacsikó.“ Alig hozta be a kocsmárosné a bort, odavetődött
két szálczigány. Ittak mindnyájan, jó kedvük lett, Mátyás király elhúzta
a szép kocsmárosnét tánczolni. Tánczközben megmondta a kocsmárosnénak,
hogy ha majd fizetni kell, azt mondja, hogy elveszett a sárgacsikó (=
arany), de ezt csak _képlag_ mondja. A táncz után csakugyan mikor
fizetni akar Mátyás király iródeákja, keresi a sárgacsikót, nincs sehol,
azt mondja: tánczközben elvesztette. Hozzá fognak keresni, mindenki
kereste, a kántor négykézláb is, nem találták sehol. A kocsmárosné azt
mondta, hogy itt marad az iródeák zálogban, de a kántor – szerette a
kocsmárosnét, féltette, azt mondta, hogy ő nem hagyja a deákot, hazamegy
pénzért, kiváltja. A czigányok, mikor fizetésről volt szó, kereket
oldtak s mikor a kántor ment hazafelé, akkor már a földön feküdtek, be
voltak rugva s a kántor felbukott bennök a nagy setétségben. Mikor a
kántor nagynehezen feltápászkodott, végighúzott a botjával a két
czigányon, hogy a czigányok el kezdtek jajgatni s kijózanodni. A
kántornak otthon pénze nem volt, az apja mentéjét zálogosította el, úgy
fizette ki a szép kocsmárosnét: 5 húszast kellett fizetni.
Mátyás király látta a kántor jószívűségét, azt mondta neki: Jöjjön fel
Budára Mátyás király palotájába a feleségével; őt szereti Mátyás király
legjobban, ő az íródeákja. A kántor azután nemsokára készült Budára,
mondta a feleségének, hogy ő is jöjjön fel Budára, mert Mátyás király
íródeákja azt mondta, hogy őt is felvigye! A kántorné szidta a kántort,
hogy nem elég volt, hogy azért az íródeákért az apja mentéjét
elzálogosította, most meg azt a pár krajczárt, a mit azóta szerezett,
akarja elkölteni! de a kántor nem engedett, a kántornénak is fel kellett
menni Mátyás király íródeákjához Budára. „Nagy ember az – mondta a
kántor – őt szereti Mátyás király legjobban.“ Felmentek azután Budára
Mátyás király palotájába, a katona már várta őket, bevezette Mátyás
király szobájába. Mátyás király a kántor apja mentéjét vette magára, a
melyiket elzálogosított; a kántor és a kántorné csak néztek hogy került
a mente Budára? A katona azután egy másik szobába vezette őket, itt már
Mátyás királyon a királymentéje volt: tele arannyal, drágagyöngyökkel.
Mátyás király ott ült a trónusán, a bárók meg a herczegek ott álltak
kürülötte, akkor már tudta a kántorné is, hogy Mátyás királyhoz jöttek.
Mátyás király akkor felállt, elmondta az uraknak, hogy ez a jószívű
ember még az apja mentéjét is elzálogosította, csak hogy őt kiváltsa s
az ő drága mentéjét akasztotta a kántor nyakába és azt mondta a
kántornak, hogy kérjen amit akar! A felesége egyre súgta, hogy aranyat,
gyöngyöt kérjen, de a kántor csak azt kérte, hogy Czinkotán kétszer
akkora legyen az iccze mint máshol! Mátyás király meg is adta még azt
is, hogy a kántor, mert olyan jószívű volt, ingyen ihat, azután
megvendégelte s útnak bocsájtotta őket. A kántorné mikor kijöttek is
durúzsolt, hogy miért nem kért a kántor aranyat, ezüstöt! csak mikor
kikutatta a mentét, hallgatott el, mert televolt minden zsebje arannyal.
(Gyopárosi szőllők.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –