A nagy Kolozsnak vôt 4 lova, a kis Kolozsnak ėgy lova, szántottak az
országút szélin. Hét falunak vôt ėgy templomja, az ėgyik falubul a másik
faluba jártak templomba, a kis Kolozs főgygye mellett köllött elmönni.
Kis Kolozsnak vasárnap szántottak, mer csak ėgy lova vôt, nagy Kolozs
tartotta az ekét, kis Kolozs hajtotta a lovat, möntül többen möntek a
templomba, annál jobban kijabálta: „Gyí, szép 5 lovam! gyí, gyí, gyí!“
Nagy Kolozs ėgy darabig halgatta, écczör mán mögsokalta, aszongya neki:
„Nė úgy mond, hogy: Gyí, szép 5 lovam! hanem: „Gyí, szép ėl lovam! nėköd
csak ėgy van, még aszt tanálik hinni, hogy mind az 5 a tijed.“ Kis
Kolozs rá sė halgatott, csak asz monta: „Gyí, szép öt lovam! gyí, gyí,
gyí!“ nagy Kolozs mögharagudott, kihúszta az üsztökét, agyonütötte kis
Kolozsnak az ėgy lovát. Kis Kolozs oszt mögnyúszta az ėgy lovát,
mögszárította a bűrit, öszszehajtotta, zsákba tötte, fővötte a válára,
ballagott a másik városfele. Mikor odaért a szélső hászhon,
ráestelödött, benéz az ablakon, hát látytya, hogy ėgy fijatal aszszon
mög êgy fijatal embör szerelmeskönnek: a fijatal embör az aszszonnak a
kurafija vôt. Kis Kolozs osztán nem is szólt be az ablakon, mer tutta,
hogy ús sė kap szálást, hanem bemászott a kapun, fölmászott a
hásztetőre.
Itt oszt az ôdalsó ablakon látytya, hogy az asztal teli van süteményel,
sűt hússal és ėgy nagy üvegbor is van ott. Valaki nem sokára zörget a
kapun, kijabájja be, hogy: „Aszszon, nyizsd ki a kaput!“ Az aszszon
mögijett, aszongya a kurafijának: „Bújj ebbe a ruhás nagy ládába!“ A
bort êtötte a sifon háta mögé, a sütemént mög a sűtt húst berakta a
keminczébe, kiszalatt, kinyitotta a kaput, az embör behajtott, kifokta a
lovakat, bemönt. A hogy mönt befelé, főtekínt a színtetejire, látytya,
hogy ėgy embör ott öszsze van húzódva, fölkijánt hozzá: „Ki vagy fönt a
színtetejin?“ Kis Kolozs oszt mögszólal: „Én vagyok ėgy szögén
vándorló!“ „Hát gyere be a szobába!“ Kis Kolozs oszt bemönt az embör
után a szobába, vitte magával a masinazsákba (ritka zsák) a lóbűrt. Asz
mongya az embör az aszszonnak: „No, hé! hozzá égy kis vacsorát!
főszté-jė?“ Aszongya az aszszon: „Nem fősztem, nem tuttam, hogy hazagyün
ken; hanem van ėgy kis kinyér, fokhajma mög vöröshajma.“ Az aszszon
odavitte a kinyeret a mög fokhajmát mög a vöröshajmát az asztâra. Itt
oszt a gazda hítta a kis Kolozst is vacsorálni, kis-Kolozs is nem
uraltatta magát, odamönt, mer nagyon éhös vôt. Ėcczör a gazda kérdözi
kis Kolozst: „Mi van a zsákba?“ „A! – aszongya – a zsákba jövendőmondó
van!“ „Hát, mit jövendöl az?“ kérdözi a gazda. „Mindönt a világon
mögjövendöl“ mongya kis Kolozs. „Hát, tunna-jė most jövendölni?“ „Honnė
tunna? – mongya kis Kolozs – így ni!“ röttön mögnyomta a zsákot,
csikorgott a száraz lóbűr. Kérdözi a gazda: „Hát, mit jelönt most? én
nem értöm!“ „Nem is érti eszt mindönki, csak a saját gazdája érti. Most
aszt jelönti, hogy a keminczébe van sűtt hús és sütemén.“ Az embör
aszongya az aszszonnak: „Nészd, aszszon! hátha igaz.“ Az aszszon
kiszalatt, behoszta, odarakta az asztalra. Két éhös embör jóízűn
öszögette; az embör nem álhatta szó nékül, aszongya: „Nyomja mög még
ėcczör, hogy mit jövendöl most?“ kis Kolozs mögnyomta erőssen. „No, hát
mit jövendölt?“ kérdözi a gazda. „Hát asz jövendölte, hogy ott van a
sifon háta mögött ėgy jó nagy üvegbor.“ Az embör oszt monta az
aszszonnak: „Eregy, hé! nészd mög! hátha igaz, nagyon jô esik a sűtt
húsra mög a süteménre“. Az aszszon odaugrott, kihúzott ėgy nagy
üvegbort, odatötte az asztalra, jóízűen iszogattak. Mögén a gazda
aszonta: „Nyomja mög mögén! mit jövendöl harmacczor?“ Kis-Kolozs
mögnyomi, aszt mongya: „Most aszt jövendöli, hogy gonosz van a ruhás
ládába“. Fölugrott a gazda, fölnyiti a láda tetejit, látytya, hogy ėgy
nagy, szőrös valami van benne, lėcsukta hamar, lėszögeszte, hogy ki nė
gyűjön, kérdözi kis Kolozst, hogy agygya neki a jövendőmondót? „Odadom
három véka aranyé!“ monta Kis Kolozs. „Jó van, mögadom a három véka
aranyat, de aszt a gonoszt is el köl vinni, hogy nė lögyön itt.“
Lėfeküttek, röggel oszt főkeltek, kimérte a gazda a három véka aranyat,
kocsira tötték a nagy ruhás ládát is a gonoszszal ėgygyütt és a kis
Kolozs hajtott hazafele, aszt durúzsolta: „Belevetöm eszt a gonoszt a
Tiszába!“ A gonosz oszt mögszólalt: „Nem viszöl a Tiszába, én is adok
három véka aranyat! csak vigyél a lakásomra.“ „Hogy vigyelek oda, mikor
nem tudom, hogy hun van a lakásod.“ Itt oszt mögmonta: „Ijen és ijen
épület az én lakásom.“ kis Kolozs mög is tanáta a lakását, beált az
udvarba. Gonosz kimérte a három véka aranyat, kis Kolozs osztán
mögfordította a rudat hazafele, hazamönt.
A legnagyobb fiját mingyá magáhon hítta: „Eregy el, fijam! nagy Kolozs
bátyádhon, kérd el a fölöntőt.“ A gyerök osz êszalatt, aszongya: „Nagy
Kolozs bácsi, agygya ken ide a fölöntőt!“ Kérdözi nagy Kolozs: „Mit akar
apád a fölöntővel?“ Aszongya a gyerök: „Elatta a lóbűrt és kocsi aranyat
hozott.“ Nagy Kolozs fővötte maga a fölöntőt oszt êmönt kis Kolozshon.
Mögmérték az aranyat, tizenkét fölöntő. Kérdözi nagy Kolozs kis Kolozst:
„Eszt mind a lóbűré kaptad?“ „Azér kaptam!“ mongya kis Kolozs. Nagy
Kolozs oszt hazamönt, agyonütötte mind a nél lovát, szekérre rakta oszt
űs elvitte a másik városba árulni; de ott a zsidók mögígérték a
tisztösségös árát, de ű nem atta, mer kis Kolozs aszonta, hogy tizėnkét
fölöntő aranyat kapott ėl lóbűré. A zsidók szóba sė akartak asztán vele
álni. Itt oszt nagy Kolozs hazamönt, fővötte a fejszét, hogy agyonüti
majd kis Kolozst, de kis Kolozs élt a gyanúval, az édösanynyát fektette
az ű ágyába, ű mög belefekütt az édösanynya ágyába. Nagy Kolozs osztán
écczaka belopóczkodott, agyonütötte kis Kolozsnak az édösanynyát, asz
gondolta a kis Kolozs fekszik ott. Kis Kolozs röggel főkelt,
mögtürűgette az édösanynyát, fölültette a kocsiba hátul az ülésbe,
elmönt vele a másik városba. Mögált ėgy kocsma előtt, bemönt a kocsmába,
kért a kocsmárostul bort. A kocsmáros adott neki, aszonta: „Vigyön az
édösanyámnak is ėgy pohárral, de nagyokat kijácson neki, mer nagyot
hall.“ A kocsmáros kiviszi a pohár bort az anynyának, nagyot kijánt:
„Itt van ėgy pohárbor: a fija kűtte.“ De az aszszon rá sė halgatott,
mintha nem is neki beszélnének. A kocsmáros oszt mögharagudott, odavágta
a poharat az aszszon fejihön, az öreg aszszon êdült. Itt kiugrott kis
Kolozs: „Jaj! mi csinált az anyámmal? agyonütötte.“ Itt oszt a kocsmáros
könyörgött kis Kolozsnak, hogy nė mongya sėnkinek, inkáb ád három véka
aranyat! kis Kolozs aszongya: „Nem bánom! de édösanyámat temettesse el,
hogy sėnki nė tugygya.“ Aszongya a kocsmáros: „Van neköm jó nagy kertöm,
majd eltemetöm én oda, csak nė szôjon sėnkinek.“ A kocsmáros kimérte a
három véka aranyat, kis Kolozs hazavitte, elkűtte a fiját nagy
Kolozshon: „Hoszd el a fölöntőt!“ A gyerök oszt êszalatt, mongya nagy
Kolozsnak: „Nagy Kolozs bácsi, agya ken ide a fölöntőt!“ „Mit akar apád
a fölöntővel?“ kérdözi nagy Kolozs. „Elatta öreganyámat a másik városba,
hozott sok aranyat, aszt akarjuk mögmérni.“ Nagy Kolozs főkapta a
fölöntőt, szalatt kis Kolozshon, odaért, mögmérték, hát hat fölöntő
lött. Kérdözi nagy Kolozs kis Kolozst: „Hun vötted aszt az aranyat?“
„Hát – aszongya – az éjel tė ütötted agyon édösanyámat, oszt elvittem a
másik városba, azé kaptam.“ „Hát vöszik ott a hôtaszszont?“ kérdözi nagy
Kolozs. „Hát! honnė vönnék – feleli kis Kolozs – még kérdöszték is, hogy
van-ė még több?“ Nagy Kolozs hazaszalatt, agyonütötte az édösanynyát,
beletötte ėgy tajicskába, áttolta ėgy másik városba, keszdi kinálni:
„Hôtaszszont vögyenek! hôtaszszont vögyenek!“ A röndérök mingyá
közrekapták, hogy micsoda hôtaszszon ez? „Hát agyonütöttem az
édösanyámat, oszt êhosztam árulni.“ A röndérök mökkötöszték, bevetötték
ėgy sütét dutyiba, az anynyát mög eltemették.
Nagy Kolozs mikor kiszabadult, hazamönt, fölvött ėgy masinazsákot,
elmönt kis Kolozsékhon, kis Kolozst beletötte a masinazsákba, fölvötte a
válára, vitte, hogy majd beleveti a Tiszába. A hogy a templom előtt mönt
el, éppen akkor miséztek, kis Kolozst lėtötte, bemönt, hogy maj a
lelkijé ėgy pár imácscságot mond, kis Kolozs mög kijabált: „Jaj visznek
mönyországba! jaj neköm!“ Êrehajtott ėgy öreg ősz embör ėgy falka
marhát, hajja, hogy mit kijabálnak a zsákba, odamönt a zsákhon,
aszongya: „Bár engöm vinnének, öcsém! örömest odannám eszt a
falkamarhát.“ „Hát ôgygya ki bátyám uram! – mongya kis Kolozs – oszt
gyűjön a zsákba, én maj bekötöm!“ Az öreg ősz embör kiótta a zsákot, az
öreg bele mönt, kis Kolozs bekötötte, aszongya: „Akármit beszélnek, maga
nė szôjon!“ Kis Kolozs elébe vötte a marhát, kihajtotta. Nagy Kolozs
elvégeszte az imácságát, kigyütt a templombul, fölvötte a zsákot a
válára, vitte a Tiszafele. Mikor odaért, aszongya: „No, átkozott kis
Kolozs! nem csapsz be többet.“ Akkô belehajította a vízbe, ballagott
hazafele, látytya, hogy kis Kolozs ėgy nagy falka marhát legeltet az
országúton: „Hun vötted tė kis Kolozs! mán eszt a falkamarhát?“ „Hun
vöttem vôna? a Tiszafenekén az alvilágon!“ „Van-ė még ott?“ kérdöszte
nagy Kolozs. „Hon nė vôna! hiszen én az utojját hajtottam el, vannak ott
szöbbnél szöbbek.“ Aszongya nagy Kolozs: „Gyere, öcsém! vigyél el engöm
is, hajíncs bele!“ „Én nem birlak elvinni, hanem gyere oda, maj
belelüklek ottan!“ Möntek oszt mind a ketten a Tiszára, mikor odaértek,
kis Kolozs belelükte nagy Kolozst; mög is szabadult tűle.
(Egyházaskér.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –