Vôt a világon 3 királ: ėgy Bölcs-, ėgy Gazdag- és ėgy Szöröncse-királ,
ėgymással mindég tusakottak, hogy melik a legföjjebvaló kösztük? A
Gazdagkirál aszonta, hogy ű a legföjjebvaló, a Szöröncsekirál is aszt
monta. Asztán űk hároman parasztruhába őtösztek, útra keltek. Jártak
öszszeviszsza, az országba, ėcczör betértek ėgy városba. Ott a szélső
házná ėgy szögén kötelesembör lakott, ez a három kirá bemönt oda,
szálást kértek. Annak a szögén embörnek kilencz gyeröke vôt; ėgygyik:
kicsi, másik: piczi, de nagy szögénségbe vôt a kötelesembör. Anynyi
kinyere sė vôt, hogy a gyerököket föntarcsa életbe, de nem vôt péze,
hogy vögyön kendört, hogy kötelet készícsön. Itt a három kirá möghált.
Másnap főkeltek, a Gazdagkirál látta, hogy nagyon nagy szögénségbe van a
köteles, kivött ėgy skatula aranyat, odatta a kötelesnek; „No, mos mán
ezön vögyé kendört oszt dolgozz, vögyél rajta jobb házat!“ A szögén
köteles mögköszönte az aranyat, a három szent királ elmönt. A szögén
köteles fölvitte az aranyat a pallásra: ott vôt ėgy szakajtóba korpa, ű
vött ėgy pár aranyat ki a skatulábul, a többit belegyukta a szakajtóba a
korpa alá; de ű az aszszonnak aszt nem monta. Ű oszt elindult a városba,
hogy majd fogad kocsit, hogy hônap mönnek kendöré.
Itt oszt az aszszon, mikor gyütt ėgy szilvás kufa – a gyerökök ríttak,
hogy vögyön az anynyuk nekik szilvát! – az anynyuk fölmönt a pallásra,
eszibe jutott, hogy van ott még ėgy kis korpa, hogy azon vösz szilvát a
gyerököknek. Odaviszi a kocsihon, aszongya: „Ád-ė szilvát korpájé?“
Aszongya a kufa: „Hon nė annék?“ Vött, adott neki szilvát, beleöntötte a
korpát a zsákba. Az embör tanát a városba ėgy kocsit, mögfogatta hônapra
fuvarba, hogy maj kendört hozunk! Bemöntek ėgy kocsmába, hogy maj
_áldomást isznak_. Itt oszt öt forintot adott foglalóba oszt a szögén
köteles beittasodott, ballagott hazafele. Nagy eső lött akkô nap, az ű
háza előtt vôt ėgy kopott árok, teli vôt vizzê, az embör belecsúszott, a
sipkája alatt vôt az aran, a mög beleesött aranostul ėgygyütt. A kácsák
beletaposták a sárba, a szögén köteles valahogy bevánczorgott, lėfekütt
a szín alá. A felesége osztán behúszta a házba, lėfektette oda. Hajnalba
osztán kopoktat a fuvaros az ablakon. A köteles fölugrott, kérdözi az
aszszont, hun a sipkája? Az aszszon asz mongya: „Hisz, hajadon féve
gyütt ken haza!“ Az embör-oszt vôt ėgy rosz kalapja a fejibe tötte –
főmönt a pallásra, keresi a korpásszakajtót, de nem tanáli, kérdözi az
aszszont: „Hun a korpásszakajtó!“ Az aszszon aszongya: „Tėnnap vöttem a
gyerököknek rajta szilvát“ „Hát az aran hun van belüle?“ kérdözi a
köteles. „Micsoda aran? – aszongya – én nem tudok benne aranyat, úgy
beledűtöttem a zsákba a kufának, a hogy vôt.“ „No, oda a sok aran,
aszszon! mögén csak szögénnek marattunk mink!“ monta a köteles. Itt
osztán még hécczörte szögényebbek vôtak, mint azelőtt.
Három hétnek utánna viszszatért a három szent királ, látytyák, hogy még
szögényebb a köteles. A Szöröncsekirál kivött a zsebibül ėgy nagy
ólomgolyót, aszonta a szögén kötelesnek: „_Lögyön hozzá szöröncséd!_“ A
három szent kiráj mögént elmönt az útytyára. A szögén köteles nézögeti
az ólomgojót, aszongya: „Mi csinájjak én evel?!“ Odatta a gyerököknek:
„Jácczatok vele!“
Akkô nap hozzájuk mönt ėgy öreg halászembör, vitt ėgy rosz hálót,
aszonta a szögén kötelesnek: „Csináld mög neköm eszt a hálót! majd kapsz
érte ėgy halat.“ A köteles öszszefűzögette a hálót, az öreg halász
möglátta az ólomgojót! hogy a gyerökök jácczottak vele, aszonta a szögén
kötelesnek: „Ad neköm eszt az ólomgojót!“ A szögén köteles aszonta:
„Odadom, ha a legnagyobb halat idadod, a möliket máma foksz!“ Itt oszt
odatta neki. A halász rákötötte a hálóra súlnak. Lėmöntek a folóra, a
köteles is elmönt. Möghúszták a hálót, sok sok halat kihúsztak, ėgy nagy
hal is vôt köszte, aszt elvitte a köteles. Fölbontotta otthun, kigurútt
belüle ėgy gyémántgojó. A halat is mögfőszték, mögötték, a gyémántgolót
mög begurították az ágy alá.
Ekkor nap mönt ėgy gróf âra, bemönt a szögén köteleshön, hogy majd
istrángot vösz nála, möglátta a gyémántgolót, aszongya: „Te, szögén
köteles embör! nem adod neköm eszt a golót?“ Aszongya a köteles: „Mit ád
érte a gróf úr?“ „Van itt ėgy majorom, van vele háromszáz lánczfőd, aszt
neköd adom mög ėgy zacskó aranyat!“ Odatta neki a gyémántgolót, elmöntek
a városházáhon, átiratták a majort a főddel ėgygyütt. Akkorára a kufa
hazahoszta az aranyat, a mit az aszszon odadott a korpával, mer attul
félt, hogy aval csak lė akarják űtet záratni. Addig kutatta, addig
kereste, hogy hun atták neki a korpát? még mög nem tanáta. Vôt neki ėgy
üres házhejje, ott csináltatott ėgy palotát, a hogy hánták ki a fődet,
mögtanáták sipkástul az aranyat is. A palota elkészült, tizėnkét
köteleslegén dôgozott a méhejbe, ű mög csak urassan sétált és
parancsolt.
Ez alatt az üdő alatt viszszaért a három szent királ, látytyák, hogy a
rosz ház hejjin mög az üres telkön nagy palota van, aszongya a
Szöröncsekirál: „Látod-ė, tė? Gazdagkirál! hogy én vagyok a föjjebbvaló,
nem tė. Tė attá neki ėgy skatulaaranyat, én mög csak ėgy ólomgolót
attam; az aranbul szögényebb lött, mint vôt, az ólomból mög gazdag
lött.“ Sokájig eldiskuráltak űk ketten, még a Bölcskirál asz nem monta:
„Löhet neköd bármönynyi aranyad, ha szöröncséd nincs, nem ér sömmit
tönkremész, êfogy az aranyad.“
(Egyházaskér.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –