Vôt a világon ėgy szögény fijú, mökhalt édösapja, édösanynya, nem
hagyott sömmit, csak ėgy kis macskát. Hát szögény szeretött vôna a többi
gyerökökkê jácczani, de ruhája nem vôt ojan, mind a többinek, nem
möhetött oda (a többi közé játszani), mer mása nem vôt, csak ėgy kis
macskája. Nagyon elbúsúlta magát a szögény legényke; kérdöszte a macska:
„Min búsúlsz ojan nagyon?“ „Azon búsulok, hogy a többi pajtásom kin
jáczogat, neköm nincsen ojan ruhám (hogy én is oda menjek.)“ „Hát van-ė
legaláb 15 krajcárod?“ kérdözi a macska. „Van!“ mongya a szögény legény.
„Erigy, hozzá háromféle pántlikát, őtösztessé föl! mökkéröm én neköd a
kiráj lányát!“ „Hol löhet az? hiszėn még ruhám sincs, ússė gyün a
hozzám!“ „Nė törőgy tė avval!“
A macska elmönt, mökkérte a kiráj lányát, el is kapta, mer hát ennek mög
ennek a herczegnek a fijának kéri mög, ê tutta a kis macska mondani. Jô
van, háromszô űket kihirdették, mos mán gyütt az esküvés, elíndultak.
Möntek: a kûdús fijú mög a macska; a mint möntek az országúton,
előtanátak ėgy pocsoját, monta neki a kis macska: „No, ebbe a pocsojába
hempörgőczczé mög! maj én beszaladok kiráj űfölségihön!“ Hogy bemönt a
macska, minygyá monygya, hogy hogy jártak! hogy a gazdája itt mög itt a
kocsival, 4 lóval beledűlt a sárba. A kiráj oszt mingyá másik fogatot
kűdött mög öltözetöt a vőlegénnek, hogy tiszta ruhába eskügygyenek,
azután êmöntek az esküdőre. Három nap ált a lakodalom a kirájná:
Öttek-ittak, mulattak, Ha êfogyott hozattak.
Mikor a lakodalomnak vége vôt, a kirájnak kedve lött vôna mögnézni a
vejinek a palotáját, befogatott 6 híntóvâ. Itt a kûdús gyerök nagyon
félt, hogy mos mi lösz vele? a macska mögcsajja! De a macska nem búsúlt,
elneveszte a gyerököt herczegnek mög monta, hogy mi mindöne van.
Elindultak osztán: előmönt a vőlegény, asztán a mönyaszszony, utána a
kiráj híntóvâ, úgy a többijek, a kis macska mög mindég a hintók előtt 3,
4 düllővê szalatt. A mint möntek, tanátak ėgy falkaménöst, odaszalad a
kis macska, aszonygya: „Ha kérdözik, hogy: ez mög ez kijé? ha nem
monditok, hogy ezé mög ezé a herczegé, akkô vége az életötöknek!“ Mikor
odaértek a híntók, kérdöszték; kijé ez a ménös? „A herczeg úré“, mongya
a csikós, de azé a szögény kûdús legént majd kilelte a hideg. Möntek
továb, mögén tanátak ėgy falkaguját, a kis macska mán jó előre odamönt,
mögmonta, hogy mit mongyanak, mer ha nem úgy mondik, vége az életüknek,
azok is asz monták, hogy a herczeg úré, mikor kérdöszték, hogy kijé ez a
falkaguja? a herczeg mög ott vôt a híntóba, de azé nagyon félt. Mögén
möntek, tanátak ėgy falkadisznót, mögént odamönt a kis macska, monta
nekik, mit monygyanak, „mer (különben) vége az életötöknek!“ „No, mán
sok mindöne van a herczeg úrnak!“ mondogatták, de a szögény kûdús fijú
félt, hogy mi lösz most.
Ėcczör oszt a kis macska jobban hozzáfogott szalanni, a kis macska
beszalatt a Boszorkányok várjába, asz monta a Boszorkányoknak: „Ha nem
möntök innétt, itt mög itt gyün az a kiráj (a melyik bánt) akkô vége az
életötöknek! hamar bújjatok el, itt van mán nem meszszi!“ Ott vôt sok
kazalszalma, a boszorkányok belebujkáltak a szalmába. Itt a kis macska
észhönkapott hogy mök köl gyûtani, el köl űket pusztítani! rájuk
gyûtotta, mögégtek, ezûta nincs az országba Boszorkány. Mökkorára a
kiráj odaért, vôt szakács, szobalány; mindönféle hécczörte szöb vôt,
mind a kirájná! ott is 3 napig tartották a lakodalmat.
(Magyarszentmárton.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –