Vôt a világon ėgy bíró, fogadott ėgy kocsist, Mihájnak hítták, szép
dėrék legén vót, úl láttam, mind most. A bírónak igön csinos lánya vôt,
nagyon mögszerették ėgymást és hitt a legény a lának, mer a lėjány
aszonta, hogy ű rajta kivül nem szeret mást sėnkit. A bíró aszonta a
legénnek, odagygya neki a lányát, ha az elkárhozott malomba három
pozsonyi búzát mögőröl. A legény nagyon törte a fejit, hogy hogy bírja ű
aszt mögtönni? A legén elmönt ėgy Bíbájosaszszonyhon, kért tűle
tanácsot, hogy őrölhessön mög ű _3 pozsonyi_ búzát abba a malomba? Kéri
az öreg aszszont: „Ha valahogy bírna ken az én bajomon segíteni, jô
mögjutalmaznám kendet!“ Aszongya az Öregaszszony: „Én birok, csak úgy
csináj, mint én mondom, csak mög nė ijegy!“ Adott neki ojan _zsírt_, ha
mökkente vele a falat, akárki oda dűlt, nem bírt mökszabadulni: „Mikor
oda mégy ėgy baltát is vigyé magaddal mėg ėgy darabka fát és csak
faragcsájjá mindég oszt akárki mén hozzád, mög nė ijegy. Maj kérdöz az
tégöd, hogy mi csinász tė ottan, tė csak asz mond: hogy a kisz széknek
kitört a lába, abba csinász bele lábat.“ Elmönt a legénke haza és másnap
elkérte a búzát, befogott a kocsiba, befogott őrölni. Mikor befogta a
lovakat, a malomba fölöntötte a búzát is, ű hozzá fogott faragni. Ėccző
csakugyan mögérközött a pokolbeli Ördög, kérdözi tűle: „Mi csinász tė
itten, Miska?“ Aszongya: „Kitört a kisz széknek a lába, csinálok bele
másikat.“ „Hogy mertél tė idegyünni őrölni, mikor gondolhattad, bogy itt
nem szabad! Most – aszongya – azé gyüttem, hogy elviszlek!“ Nem bánom,
hoty ha elviszöl is, csak várjá még félórájig, eregy oda, a garat
tetejin űj, még én dôgomat végzöm!“ Az Ördög elválalta, hogy két óra
hoszszájig is ott ül. Miska osztán fölmönt, mökkente a garat tetejit
aval a ragadós zsírral. Odaűlt, oda jis ragatt. Mán három óra hoszsza is
elmúlt, de mégis ott űlt az Ördög, könyörgött neki:
„Eresz Miska! még a búzád is lėőrölöm magam, nem köl, hogy a tė lovad
őröjje mög kontrėktust is kötök veled, hogy pokolbû ide Ördög többet
soha sė gyün!“ Aszongya neki a Miska: „Elsőb csináld mög a kontrėktust,
addig nem eresztelek el!“ Mögcsinálta az Ördög a kontrėktust. Mindaddig
ott űlt ű, még Miska ki nem fokta a lovat a malombû; akkor osztán
befokta az Ördögöt. Vôt neki jó nagy vastag búnkós botytya, kécczör,
vagy háromszor végig húzott rajta: „Gyí! fecskehasú paripa“. Mikor
lėőrölte a búzát, eleresztötte az Ördögöt, fölpakolt és elmönt haza.
Mikor hazamönt nagy örömmel, a gazdája asz gondolta: odavan. Kérdözi a
gazdája: „Mögőrölté?“ „Mög, hálá Istennek! még mászszor is el fogok
mönni.“ „No – aszongya – mos mán hiszöm, hogy embör vagy, neköd adom a
lányomat!“ Jô van! itten ėccző vasárnapi nap vôt, neki a jószág körül
köllött a dôgát végezni, ėgy másik, gazdag embörnek a fija odamönt, az
is szerette a lánt, az is el akarta vönni. Lėmöntek a kis kerbe, – a
mint úgy karszűgyön vezették ėgymást. –
Miska lábújhögyön odamönt, mökkente mind a kettőnek a ruháját. A ruhája
odaragatt az ėgyiknek a másikéhon. Odabe az anynya mán várta a lánt,
sokálta, hogy oda van a lánya; kimönt űs a kis kerbe, hogy hîja be a
lányát. A mint beért, háttal vôtak ű felé is. Mikor odaért a hátuk mögé,
mögfogta a szoknyáját a lánnak: „Gyere mán be! – monta neki – dôgod van
mán oda bent!“ Az aszszonnak a keze is odaragatt a szoknyáhon. A bíró sė
vötte tréfára a dôgot, hogy a lánya is oda van mög a felesége is,
elkűtte a kocsist, hogy keresse mög űket, hun vannak? A kocsis lėmönt,
mökkente a gazdaszony ruháját is oszt jelöntötte a gazdájának, hogy a
kiskertbe van, aszonta a gazdaszony, hogy mönynyön lė bíró úr is. A mint
lėmönt a gazda, mögfokta az aszszonnak a szoknyáját, hogy gyűjön mán fő!
Az is odaragatt. Nem birtak szabadúlni, oda hítták a kocsist, hogy mi
csinájjanak most? Aszonta a kocsis: „No, gazduram! ha neköm agygya a
lányát, én töszök ojan jót, hogy magukat mögszabadítom, hogy szabadon
járnak.“ „Odadom fijam, még irást is csinálok, akár minygyár, csak
szabadícs mög!“ Akkor minygyá befokta a lovat a kocsiba, elvitte űket
úgy, a hogy vôtak a Bíbájosaszszonhon, _kétszáz_ pöngőt fizetött a
Bíbájosnak a mé mögszabadította a két cselédöt mög az ű bajájé.
Mögszabadultak, lakodalmat csaptak, élnek boldogul, ha mög nem haltak.
(Magyarszentmárton.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –