Vôt a világon ėgy szögén aszszon, vôt annak ėgy okos lánya, vôt a faluba
ėgy… medve is feleségöstül, a felesége is medve vôt, ârul vôt hírös,
hogy a kis gyerököket öszszefogdosta, zsákba rakta, hazavitte oszt
mögsüttette. Hát a kis lánt az anynya kikűtte az erdőbe fát szödni, de
ráparancsolt: „Lányom! vigyázz! mög nė fogjon a medve!“ „Nė fėjjön,
édösanyám! okos vagyok én!“ A mint szödögeti az erdőbe a fát, hát ėcczör
csak odamén ám a medve: „Jó napot, kis lányom! mit dôgozol?“ „Szödöm a
fát, bácsi!“ mondja a kis lán. „Gyere velem, kis lányom! vöszök neköd
czukrot.“ híja a medve. „Nem mögyök, mer becsapsz!“ mongya a kis lán. A
mint a kis lány másfele nézött, mögkapta a nyakát, belegyukta a zsákba,
bekötötte, a válára kapta vitte hazafele. A mint mönt, möndögélt, ėcczör
csak (félredolgára) köllött mönni, lėtötte a zsákot, ű maga mög féremönt
az erdőbe. A kis lánnak sė köllött töb, kiszabadította magát a zsákbul,
a zsákot teli rakta szėrvijántüsökkel, fölmászott a fára. A medve
fölkapta a zsákot, vitte hazafele. A mint mén, möndögél, nagyon szúrta a
hátát a tüsök. „Nė szúrd a hátam, kis lán – mongya a medve –
mögtaposlak!“ Csak mönt, möndögélt, csak szúrta a hátát, ėcczör csak
levetötte a hátárul (a zsákot), mög tapostajól. Mikor hazaért, beszól az
aszszonynak: a feleséginek: „Fűcsd be jól a kemönczét, itt a
pecsönynye!“ Aval ű elmönt ki (félredolgára). Kibontja az aszszon, hát
teli van szėrvijántüsökkel. Mögharagudott êre az aszszon: „Hol vagy, tė?
naplopó! hát ijennel tőtöd tė az időt?“ Bemén asztán a medve, mutatytya
neki az aszszon, hogy mit hozott? Mögharagudott a medve, kimönt az
erdőbe: „No mögájon az a lán!“ Hát a mint kiér az erdőbe, a kis lán
mögén ott van, mögén mongya neki: „Mit szödöl, kis lányom?“ „Gajjat,
édös bácsi!“ mongya a kis lán. „Gyere elő csak! hosztam neköd czukrot,
itt van a zsák fenekin, csak vödd ki!“ A mint a kis lán odahajol a
zsákhon, mögfokta a medve, belegyukta a zsákba, vitte hazafele
nagyvígan, de a mint odaért a fáhon, mögėn lė köllött tönni a zsákot, a
kis lán kibút belőle, teli rakta kűvel. Fölvötte a medve a zsákot, vitte
hazafele nagyvígan, aszongya a medve: „Nė nyomd a hátam, kis lán! mer
mögtaposlak!“ De a kű csak nyomta a hátát, lėvetötte a hátárul a zsákot,
jól mögtaposta, mögtérgyelte. Mikor hazamönt, aszongya: „No, aszszon!
hosztam mán harapnivalót, csak jól fült lögyön a kemöncze!“ Aval ű
elszalatt (félredolgára.) Hát az aszszon a mint akarja vetni befele,
hát! látytya hogy kűvel van tele a zsák, az aszszon roppant mérögbe
gyütt: „No, Isten bogara! vén medvéje! tégöd ugyancsak becsapnak mán,
még az önnivalót sė tudod bekeresni!“ Mos mán mögharagudott a medve,
mögfogatta, hogy történynyön akármi, nem lösz így többet. Útnak indult
ismét az erdő fele, hát a mint mén, tanájja a kis lánt. „Hová, hová? kis
lányom!“ „Megyek az erdőbe!“ mongya a kis lán. „Gyere velem! én is
megyek, maj hamarabb kiérünk!“ „Nem megyek, mer becsapsz!“ De asztán
csak möntek, möndögéltek az erdő fele; ėcczör aszongya a medve: „Nézz
hátra, kis lányom! ki gyün utánnunk?“ A kis lán hátranézött és a medve a
zsákba tötte. „No! – gondolta magába – mos nem ülök lė hazájig.“ Nem is
ült lė hazájig.
Mikor hazamönt, aszongya az aszszonnak: „Befűtt-ė mán aszszon! a
kemöncze? hozom a pecsönynyét!“ Aval lėhajtotta a zsákot, ű mög
elszalatt (félredolgára.) Az aszszon befűtötte a kemönczét, aszongya a
kis lánnak: „Gyere, űj a lapátra, kis lán! nészd mög: befűtt-ė a
kemöncze jól?“ „Én nem tudok édös anyám fölülni, de ha mögmutatytya,
hogy köll, akkor szívesen fölülök a lapátra!“ Hát a medvemönyecske
rákuporodott a lapátra, a kis lán mög belükte a kemönczébe, föltötte az
előtét és elszalatt! Ėcczör csak mén befelé a medve: „Aszszon! nagyon
égött szagot érzök, aszt a fűszfán fütyülő mindönit az apádnak! ha
mögégetöd aszt a jó pecsönynyét, tégöd öszlek mög! De hát hun van az
aszszon, hogy nem gyün még sė!“ Nem várta az aszszont, kivötte a
kemönczébül a pecsönynyét, hozzá fogott önni: „Jaj, de rágós ez a hús!
de azé mögöszöm, asztán kimék az erdőbe, hátha fát mönt ki az aszszon
szönni?“
Hát a mint kiér az erdőbe, hát a kis lány ott van! kiját neki: „Jó vôt-ė
a hús? medve bácsi!“ Odanéz a medve, hát a kis lán ugrál előtte. Êre a
medve ojan mérges lött, hogy mögütötte a guta, a kis lán pedig hazamönt,
a mije vôt a medvének, mind az üvé lött, mert ű szabadította mög a
lányokat, mert a medve mind mögötte vôna.
(Hódmezővásárhely.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
(Ördögökről, Óriásokról.)