Vôt a világon ėgy pár szögén család: ėgy aszszon mög ėgy embör, vôt
annak ėgy kis fija mög ėgy kis lánya, a kis lánt hítták Ilonkának, a kis
fijút Jancsikának. Ėcczör, a mint fekszenek, a kis lán nem tudott
alunni, ėcczör hajja ám, hogy az apja és az anynya beszélgetnek:
aszongya az aszszon: „Jó vôna eszt a 2 gyerököt möghizlalni, úgyis sok
dijó termött, möghizlaljuk űket vele! drága az étel, maj levágjuk!“
Möghajja eszt a kis lán, mikor másnap röggel főkelnek, aszongya a kis
gyeröknek: „Jaj, kedves kis testvéröm! édösanyámék mög akarnak hizlalni
és levágni!“ Mögijedt ám Jancsika: „Jaj, kedves kis testvéröm! hová
lögyünk? mi csinájunk?“ A kis lány vigasztalta: „Nė féjj, kis testvéröm!
majd vigyázok én!“ A napságtul fogva nagyon jó sorsuk vôt a kis
testvéröknek; még ha nem akartak önni is, muszáj vôt, hogy hízzanak.
Csak ėcczör mögén lėfeküttek ėgy este, de a kis lán nem mert elalunni,
ėcczör hajja ám, hogy az apja mög az anynya beszélgetnek! mongya az
aszszon: „No, apjuk! elėg kövérök mán a gyerökök, maj hônap fôralunk ėgy
üstvizet, mögfürösztöm űket oszt levágjuk!“ Möghajja eszt a kislán,
főkőti a kis gyerököt: „No, kedves kis testvéröm! tanácskozzunk, mer
hônap levágnak bennünket!“ Mögijed a kis gyerök, vigasztalja a kis lán:
„Nė búsuljál, maj mögmönekülünk, csak énrám halgass! Maj mikô füröszt az
édösanyám, kab föl a szappant, szalagy el vele, majd én utánnad
szaladok!“ oszt elalutt a két testvér. Röggel, mikor fölébrennek,
látytya ám, hogy sürgés-forgás van, fór a víz az üstbe, mongya az
aszszon a kis lánnak: „Vetkőztesd lė a kis Jancsikát, maj
mögfürdetytyük!“ Levetkősztette a lány a Jancsikát, kidűtötte a vizet,
Jancsika fölkapta a szappant, nekiszalatt az erdőnek. Aszongya az anynya
a kis lánnak: „Erigy, kis lányom! vezeszd viszsza a Jancsikát!“
Elszalatt az Ilonka, hogy majd a Jancsikát viszszahozza, hát a mint mén,
utoléri a Jancsikát: „No kedves kis testvéröm – mongya a kis lán – vezsd
el a szappant, most mán fussunk, mer még utánnunk tanának gyünni!“
Hát a mint mönnek, a kis gyerök nagyon mögszomjuhozik, tanátak ėgy
rókanyomot, aszongya a kis gyerök: „Jaj, de mögszomjasztam! én iszok
ebbül a rókanyombul!“ aszongya a kis lán: „Jaj, kedves kis testvéröm! nė
igyál, mer maj rókává változô!“ Nem ivott a kis gyerök. A mint mönnek,
möndögélnek, aszongya a kis gyerök: „Jaj, kedves kis testvéröm! De
ihatnám! én iszok ebbül a farkasnyombul!“ Aszongya a kis lán: „Né igyál,
kedves kis testvéröm! mer farkassá változô!“ Nem ivott a kis gyerök. A
mint mönnek, möndögélnek, möglátott a kis lán pillét, utánna szalatt, ez
alatt a kis gyerök ivott őznyombul, mikor a kis lán viszszatért, őzikévé
volt változva a kis gyerök. „Jaj, kedves kis testvéröm! mit tötté?
möglátnak a vadászok, agyonlűnek!“ Aval kötött ėgy piros szalagot az
őzike nyakára, vezette maga után.
Tanátak ėgy rosz gunyhót, bebûtak abba, alig hogy bebûnak, âra mén a
kirájnak a vadásza, – a kutya mögérzötte az őzike szagát, odamén a
gunyhóhon, a vadász beszól neki: „van oda be valaki, mer belüvök!“
Kigyün a kis lán, mongya neki: „Nė báncsá minket, mer szöröncsétlenök
vagyunk! „Odaér akkorára a kiráj, elbeszéltette a kis lányal, hogy hogy
kerültek ide! Elbeszélte neki a kis lán, hogy mög akarta űket ölni az
anynya, a kis gyerök pedig őzike nyomábul ivott, azért változott
őzikévé. A királnak nagyon mögtecczött a kis lán, elvitte magával. A
mint hazaértek, a kirá adatott nekik ėgy szobát. De vôt a palotába ėgy
Gonoszaszszon, a ki az ű lányát szerette vôna a kirájnak, gondolta:
„Most ha ez itt marad, akkor a kiráj eszt vöszi el.“ Tehát másnap délbe
mikor kész lött az ebéd, a kis lán ételibe _mérget_ tött a
Gonoszaszszon. A kis lán mögötte a mérget, möghalt. Sajnálta a kiráj a
kis lánt, eltemettette szépen, mindönnap kijárt a temetőbe. Ezalatt az
Öregaszszon a kirájnak tött az ételibe ötetőt, hogy mögöteti, elvöszi az
ű lányát! El is vötte, de azért csak kimönt a temetőbe mindön nap.
Ėcczör, a mint kimén a kiráj a temetőbe, talál az Ilonka _sirján ėsz
szép fehér liliomot_, lėszakajtotta és haza vitte, lėtötte az
üvegalmárjomra. Hát ėcczör csak elébe áll a felesége, hogy ű nagyon
öhetnék az őzikébül! A kiráj asz monta, hogy aszt nem engedi, kiványnyon
bármit, aszt teljesíti, de a kirájné aszonta: ű neki nem köl más, csak
az őzike! Aszongya a kiráj: „Hogy ha ėgyet alszunk, nem bánynya, hogy ha
lėvágják is!“ A mint lėfeküttek, kinyilt az almárjom ajtaja, kirepült
belüle ėgy _hófehér galamb_, a kis őzikét mögölelte, mögcsókolta, a
kirájt is mögölelte, mögcsókolta, asz sukta a kiráj fülibe: „Csak még
három nap kegyelmez mög a kis őzikének, addig nė vágazsd lė!“ Mikor
röggel fölébredt a kiráj, mongya neki az inas: „Fölségös kirájom! az
écczaka valami hófehér galamb repült ki az almárjombul, fölségödet
mögölelte és valamit súgott a fülibe!“ „Csakugyan igazat mondol Tamás?
neköm is ugy tecczött, mintha valami rám hajolt, ki aszt sukta vôna,
hogy 3 napig kegyelmezzek az őzikének. Nem löhet az igaz, Tamás! De azé
az écczaka kêj föl oszt fog mög!“ Aval a kiráj bemönt a másik szobába,
elébe ál a kirájné: „No, édös fijam! itt az ideje, hogy mögölezsd a kis
őzikét“ Majd hónap, édös kirájném!“ Elgyütt az este, mögén lėfeküttek,
de a kiráj ráparancsolt Tamásra: „Tamás! jô vigyázz, fogd mög a csudát“
A mint lėfekszenek, ėcczör csak mögén kinyilik az almárjom ajtaja,
kirepül belüle ėgy hófehér galamb, a kis őzikét mögöleli, mögcsókoli,
azután odamönt a kirájhon, aszt is mögcsókolja, asz súgja a fülibe:
„Édös kirájom! csak két napig kögyelmezz a kis őzikének!“ Aval berepül
az almárjomba, az inas utánna kapott, de nem tutta mögkapni, csak ėgy
kis szál tollát huzott ki a farkábul, a maratt a kezibe. Mikor röggel
főkelnek, mongya a kirájnak: „No, fölségös kirájom! mögént itt vôt a
galamb!“ „Mé nem fogtad mög, Tamás! mögmontam, hogy fogd mög! az écczaka
maj magam is vigyázni fogok!“ Aval bemönt a másik szobába, mongya a
kirájné: „No, kiráj férjem! itt a hónap, vágazsd lė a kis őzikét!“
„Várjál még! várd mög a hónapi napot még!“ Hát möghatta a kiráj, mikô
bemönt fekünni: „No, vigyázz, Tamás! majd én is vigyázok!“ A mint
elmulik éfél, kinyilik az almárjom ajtaja, kiszál belüle ėgy hófehér
galamb, odamén az őzikére, végig-végigsiratgassa: „No, kedves kis
testvéröm! ėgy nap az életöd! mögölet a kiráj, mer a húsodbul öhetnék az
én gyilkosom!“ osztán odaröpül a kirájhon, a mint mögölelte, a kiráj
mögkapta a kis galambot, mingyá _átváltozott_ szép eladó lánynyá. A
kiráj asz kérdöszte, hogy: „Mé montad a kis őzikének: hogy húsodbul
öhetnék a gyilkosod?“ Azér montam, fölségös kirájom! mer mögmérgezött a
kirájné anynya, hogy ű löhessön a kirájné: a lánya! Êre a kiráj
mögharagudott, kiatta a parancsot, hogy a Gonoszaszszont vezessék elő!
Elővezették, 4 fele vágatta, a kastéj 4 sarkára kiszögelte, a feleségit
az országbul kiüzette, Ilonkát pedig feleségül vötte. Az _őzike_ pedig
_mögötte a tollat_, a mölliket az inas kihúzott az ű (galamb) farkábul,
ojan szép _18 éves legén_ lött belűle, hogy keresni köllött párját.
Éltek osztán boldogul, még most is élnek, ha mög nem haltak.
(Hódmezővásárhely)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –