Hun vôt, hun nem vôt, az operenczijástengeren is túl vôt, a hun a kis
malacz dúr, azon is túl, az innenön innen, vôt a világon ėgy kiráj,
annak vôt Vasórúbába felesége, vôt a kirájnak az első feleségitül ėgy
csuda szép kis lánya, de a mustohának is vôt 2 lánya, de azok nagyon
rútak vôtak. Aszongya a Vasórúbába a kirájnak: „Hallod-ė? eszt a lánt
kügygyük el szôgálni, még ezök férhönmönnek!“ El is köllött a kis lának
mönni szôgálni, hát elmönt ėgy rokonyáhon. Annak is vôt 3 vén lánya,
mögfogatta szôgálónak, de ott sė vôt job heje, mind otthun: itt is
írigyködött rá a három lán, mer nagyon csúnyák vôtak, ű mög nagyon szép,
mindig nagyon sok dôgot attak Bözsikének. Történt ėcczör, hogy elmöntek
a templomba, mögparancsolták Bözsikének: „Mire haza gyüvünk, jó ebédöt
készicscsél! van itten ėgy zsák búza, kiválogazsd ojanra, mint a kit a
galamb öszszehord: ėgy szöm konkoj nė lögyön benne!“ Leült Bözsike
nagybúsan a búza mellé, elkezdött sirni. Ėcczör csak kinyilik az ablak,
berepül rajta ėgy hófehér galamb: „Mijé sirsz? Bözsike!“ „Mé nė sirnék,
mikô mönynyi dôgot kiattak, hogy elvégezzem, nem birom ėn aszt mind
elvégezni!“ „Miféle az a sok dolog?“ szól a kis galamb. Bözsike asztán
elmonta: mi mindönt parancsoltak, hogy mikor haza gyünnek, készen
lögyön. „Csak ez a baj?“ kérdözi a kis galamb, kivött a bögyibül ėgy
dijót: „Eregy oszt törd mög, van ebbe ėgy öltözőruha, vöd rád oszt eregy
el a templomba, űj a hátulsó padba: mikor vége lösz a prédikáczijónak,
sijess haza azonnal, vetköz lė gyorsan, tögyél úgy, mintha mindég
dôgosztál vôna, nėhogy észre vögyék, hogy a templomba vôtá!“ Úgy is tött
Böszike, a mint a galamb mondta: elmönt a templomba, de a szélső padba
ült, mikor vége lött a prédikáczijónak, szalatt haza, hát csak elhült
mikor látta, hogy mindön röndbe van: a zsák búza a sarokba állott,
gyönyörü tiszta; az ebédlőbe terítve az asztal, finom ételök rajta. Igön
ám! a mint Bözsike mönt hazafele a templombul, a szomszéd ország
kirájfija – az is atemplomba vôt – möglátta Bözsikét, _elvetötte a
nyilat utánna_, de éppen a szomszéd úcczába ált mög, bemén a kiráj (a
házba, hol a nyíl megállt) mongya az aszszonnak: „Van eladó lánya? Vôt a
templomba máma?“ „Vôt!“ mongyák, bevezetik a kiráj elébe a lánt, de a
kiráj asz monta: „Nem ez a!“ Elmönt a kiráj nagybúsan viszsza. „No maj
jövő vasárnap íberebb löszök!“ mongya a kiráj. Következik a második
vasárnap, még több dôgot attak Bözsikének, kiattak két zsák búzát:
„Kiválogazsd ojanra, mind a kit a galamb öszszehord, a friss kenyér az
asztalon lögyön, jó ebédöt is készicscsél!“ Lėült Bözsike a zsák közé és
keserves sirásra fakatt. Ėcczör kinyilik az ablak, berepül rajta 2
galamb, kérdözi Bözsikét: „Mijé sirsz? Bözsike!“ Bözsike elmongya, hogy
mönynyi dôgot parancsoltak, nem birja ű aszt mind elvégezni. „Nė sírjál,
Bözsike! – mongya az ėgyik galamb – ėhėn van ėgy dijó, van ebbe lángszín
sejöm ruha, vödd rád, eregy a templomba, űj a hátúlsó székbe, mikor vége
lösz a prédikáczijónak, sijess haza azonnal, vetközz lė gyorsan, tögyél
úgy, mintha mindig dôgosztál vôna!“ Úgy is tött Bözsike, a mint a galamb
monta: elmönt a templomba, a leghátulsó székbe ült, mikor vége lött a
prédikáczijónak, szalatt haza, hát csak elhült, mikor látta, hogy mindön
röndben van. A mint Bözsike mönt haza fele a templombul, a szomszédkiráj
fija möglátta Bözsikét, a nyilat êvetötte, éppen a szomszéd házáhon
esött, bemén a kiráj, mongya az aszszonnak: „Van eladó lánya? Vôt a
templomba máma?“ „Nincsen uram! nincsen! mongya az aszszon – öregök
vagyunk, de van itt a szomszédba 3, mönynyön át hozzá, nézze mög!“ A
kiráj aszonta: Nem mén át, maj gyüvő vasárnap ügyesebb lösz. Ezalatt
hazaért a ház gazdaszszonya a 3 lányával, nagyon mögharagudott, hogy
mindönt röndbe tanát. Gyütt a harmadik vasárnap, 3 zsák búzát attak
Bözsikének, monták: „Kiválogazsd ojanra, mind a kit a galamb öszszehord,
ėgy szöm konkoj sė lögyön benne, a friss kėnyér az asztalon lögyön, jó
ebédet is készicscsél!“ Lėült Bözsike a 3 zsák közé, sirt keservesen:
„No, mos mán eszt nem birom mögtönni.“ Ėcczör kinyilik az ablak, berepül
rajta 3 hófehér _galamb_, kérdözi Bözsikét: „Mijé sirsz? Bözsike!“
Bözsike elmongya, hogy mönynyi dôgot parancsoltak, nem birja ű aszt mind
elvégezni. „Nė sirj, Bözsike! hisz ez nem dolog – mongya a galamb – ėhėn
van ėgy dijô! van ebbe ėgy őtöző: égszínkík ruha, vödd rád, eregy a
templomba, űj a hátulsó székbe, mikor vége lösz a prédikáczijónak,
sijess haza azonnal, vetközz lė gyorsan, tögyél úgy, mintha mindig
dôgosztál vôna!“ Úgy is tött Bözsike, a mint a galamb monta: elmönt a
templomba, a leghátulsó székbe ült, mikor vége lött a prédikáczijónak,
szalatt haza, hát csak elhült, mikor látta, hogy mindön röndbe van. A
mint Bözsike mönt hazafele a templombul, a szomszéd kiráj fija möglátta
Bözsikét, elvetötte a nyilat utánna, akkor a nyíl a kapuba esött, éppen
akkor mönt befele a Bözsike, a _nyíl a ruhájábul_ ėgy kis darabot
_kiszakajtott_.
Mögörült ennek a kiráj, fölvötte a ruhát möga nyilat, gondolta: „Minek
mönynyek be máma, ráérök hónap is, tudom mos mán, hogy hun van. Hazamönt
a kiráj.
Mikor Bözsike hazamönt, vetközött lefele, kinyilott az ajtó, belépett
rajta az aszszon a három lányával: „Hát úgy lopod te a napot! Bözsi?“
Elvötték tűle az égszínkík sejöm ruhát, levetkősztették mesztelenre,
_beledopták a tóba_, űk mög viszszamöntek, de Bözsike nem halt a tóba,
átváltozott _aranykacsává_.
A kirájfi elmönt másnap, mongya: „Van itt eladólán?“ „Van, uram! van!“
mongyák. A mijen ruhába vôt Bözsike a templomba: égszínkík sejömbe
fölőtösztették a legöregebb lánt, ráatták Bözsike égszínkík sejöm
ruháját, bevezették a kiráj elébe, de a kiráj asz monta: „Nem e vôt a!
hanem van itt ėd darab a ruhájábul, ha odaillik, elvöszöm feleségül.“
Hát a mint nízik, hát odaillött, mer onnat vötte ki (a nyíl) a Bözsike
ruhájábul. Elmönnek esküvőre. A mint möntek, a tó mellett möntek el, hát
látytya a lán, hogy úszik benne ėgy arankacsa, aszongya a lán: „Addig
nem esküszök mög veled, még annak az aranykacsa húsábul nem öszök, ha
szerecz, mögtöszöd neköm.“ Êre a kiráj elkeszdött lűnni rá, de mindég
lėbukott. „Maj – gondolta a kiráj – lėvetkőzök, belemék a vízbe, ha
möglűni nem tullak, de mög tullak fogni!“ Bemönt a vízbe, a mint az
aranykacsát mögfogja, azonnal _átváltozott_ gyönyörű szép lánynyá, még
szászorta szöb vôt, mint addig vôt, de azért mögismerte a kiráj.
Elbeszéltette vele: hogy lött aranykacsává; de möghallotta eszt a parton
a mönyaszszon, hazaszalatt, mögbeszélte odahaza, hogy szalagygyanak, mer
Bözsike föltámatt! A 3 lány úgy elszalatt, hogy még most is szalad, ha
mög nem ált, de az öreg aszszon nem tudott elszalanni, görcsöt kapott.
Mikor odaért a kiráj, 4 fele vágatta a kastél 4 sarkára kiakasztatta,
bemönt a városba, vött Bözsikének ruhát, kivitte a tópartra,
fölőtösztették Bözsikét; ojan mönyaszszon lött belüle, hogy még ojant
nem látott sönki. Csaptak ojan lakodalmat, hogy vôt ám lé mög lé! örült
a kinek ėgy kalányal jutott, vôt boris, 10 embör horta a pinczébül
fölfele réstával, még sė győszte mög a vendégöket, ojan sok vôt.
(Hódmezővásárhely.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –