Vôt ėgy kiráj, annak vôt ėgy szép lánya, a szomszégyának mög három fija:
_Csinosomdrága, Hamisanpajkos, Széplegénmákos_. Aszonta a kiráj: A ki a
_naposhôdas paripát_ elő tudná hozni, annak anná a fele kirájságát mög a
szép lányát; külömben vége az életötöknek! Itt Csinosomdrága aszonta a
tesvérjeinek, hogy: „mönyünk! mer ha nem hozzuk el, vége az életünknek!“
A mint kapták (a királytól) a lovat, neki indultak. Möntek, möndögéltek,
elestelöttek, sömjékbe ėgy kis házat tanátak, Csinosomdrága mingyá
bemönt szálást kérni. Öregaszszony vôt a házba, kaptak szálást;
êmonygyák mi járatba vannak: a naposhôdas paripájé mönek. „A naposhôdas
paripát mög nem tanájjátok, én még a hírit sė hallottam, pedig
mögöregöttem!“ Röggel osztán neki indultak. Utánuk kiját az
Öregaszszony, kefét ad neki, (Csinosomdrágának) még hasznát vöheti.
Möntek, möndögéltek, elestelödtek, sömjékbe ėgy kis házat tanátak,
Öregaszszony vôt bent, Csinosomdrága mönt elő, szálást kértek, kaptak
szálást, êmonták mi járatba vannak: a naposhôdas paripájé mönnek, nem
hallotta hírit? „Mán fijajim én mögöregöttem, de még a hírit sė
hallottam“ Röggel osztán továb möntek. Utánuk kiját az Öregaszszony:
„Itt van ėgy vakaró, hasznát vöhetitök!“ Vôt ėgy _kovács nagybátytyuk_,
oda el akartak jutni, sijettek, 12 legén dôgozott a nagybátytyukná,
palotába lakott. Mán meszszirül észrevötte a kovács, hogy gyün
Csinosomdrága mög a tesvérjei, kinyitották a kaput, bemöntek, elmonták,
mi járatba vannak. A kovács mán tutta, hogy a _Vasôrúbábának a
lekfijatalab fija nyergöli_ a naposhôdas paripát. Monta nekik, hogy
addig mönek, még csak ėgy bogaras (ház) t nem tanának, ott lakik a
Vasôrúbába három fijával. Itt osztán mökpihentek, a lovak lábán a patkót
mökszorította mög mikor elindultak, adott ėgy patkót; hogy hasznát
vöhetik. Aszt is monta, hogy maj lesni fogja űket, ha gyünnének, viszsza
találnak, kinyissák nekik a kaput. No, most mönnek, möndögélnek még
bogarast nem tanálnak. Csinosomdrága aszt monta bátyainak, hogy csak
mönynyenek előre, majd utóléri ű űket, ű mög bemönt a házba. A lovát
odakötötte ėgy fáhon, asztán _macskávé változott_, odamönt az ajtóhon,
kaparta az ajtót, beresztötték, elkeszdött dudálni, a Vasôrúbába a
mönyit kérdöszte, a legöregeb fijának a feleségit; mikô gyün haza az
ura? Aszonta 10 órakor, a középső aszonta 11 órakor, a lekkiseb ura 12
órakor gyün haza. Mikor eszt Csinosomdrága halotta, lėugrott a patkárul,
odamönt az ajtóhon, elkeszdött kaparni, kieresztötték. Csinosomdrága
mikor kigyütt, _mögrászkódott_, embör lött, fölült a lovára, utána a
bátytyainak, majd utoléri űket, hogy baj nė lögyön, utolérte űket. Félt,
hogy a Vasôrúbába fijaji gyünnek hazafelé, êpusztítik a bátytyait.
Möntek möndögéltek, sömjékbe hídat, mezőt tanátak: a tengör vize mönt a
híd alatt; kieresztöttek, elaluttak; de Csinosomdrága patrôt ált, nem
alutt el. A Vasôrúbába legöregebb fija 10 órakor gyütt hazafelé, a mint
a hídhon ért a lova, hortyogott. „Ne, édös lovam! nem hullott csonytya
Csinosomdrágának!“ „Nem bizon!“ aszonygya Csinosomdrága. Ölremöntek,
birkosztak, ėgygyik sė bírta a másikat lėgyőzni; âra szált ėgy holló,
aszonygya a Vasôrúbába legöregeb fija: „_Holló_, holló! óh, édös holló!
_ejcs csak égy csöp vizet rám_, dögöt adok!“ Aszonygya êre
Csinosomdrága: „Holló, holló! óh, édös holló! ejcs csak ėgy csöp vizet
rám, _két_ dögöt adok!“
Ráeresztötte, lėgyőszte Csinosomdrága a Vasôrúbába legöregebb fiját,
odatta a lovat is mög a Vasôrúbába fiját is a hollónak. 11 órakor gyütt
a Vasôrúbába középső fija; mikor a hídhon ért, a lova nem akart a hídra
mönni, hortyogott. „Ne, édös lovam! nem hullott csonytya
Csinosomdrágának.“ Aszonygya Csinosomdrága: „Nem bizon!“ Aval ölremöntek
a hídnál, sokájig bírkosztak, ėgygyik sė bírta a másikat lėgyőzni, âra
szált a holló, aszonygya a Vasôrúbába fija: „Holló, holló! óh, édös
holló! ejcs csak ėgy csöp vizet rám, ėgy dögöt adok!“ Aszongya êre
Csinosomdrága: „Holló, holló! óh, édös holló! ejcs csak ėgy csöp vizet
rám, két dögöt adok, az eléb bis attam két dögöt!“ Ráeresztötte,
lėgyőszte Csinosomdrága a Vasôrúbába fiját; odatta a lovat is mög a
Vasôrúbába fiját is a hollónak. 12 órakor a naposhôdas paripán gyütt a
Vasôrúbába lekisebb fija: a világosságtul meszszi fénylött, mikor a
hídhon ért, hortyogott, sėhogy sė akart rámönni. „Ne, édös lovam, nem
hullott csonytya Csinosomdrágának!“ „Nem bizon!“ aszongya Csinosomdrága.
A hídnál öszszemöntek ölre, sokájig bírkosztak, ėgygyik sė bírta a
másikat lėgyőzni, âra szállt a holló, êkezdi: „Kár, kár!“ Aszonygya a
Vasôrúbába fija: „Holló, holló! óh, édös holló! ejcs csak ėgy csöp vizet
rám, ėgy dögöt adok!“ Aszongya êre Csinosomdrága: „Holló, holló! óh,
édös holló! ejcs csak ėgy csöp vizet rám, két dögöt adok, tűlem mán
_négy_ dögöt kaptá!“ Ráeresztötte a csöp vizet, lėgyőszte Csinosomdrága
a Vasôrúbába lekkisseb fiját is. Pokróczot vetött fejire, farára a
naposhódas paripának, hogy nė világícson, két testvérit: a
Hamissanpajkost mög a Széplegénmákost fölkőtötte – ezöknek nem vôt
tudomásuk, hogy mi történt. – „Mönynyünk viszsza!“ monta Csinosomdrága.
Möntek, möndögéltek, mikor a Vasôrúbába házáhon értek, Csinosomdrága a
lovát a fáhon kötötte, macskávé változott, az ajtóra mönt kaparni,
beeresztötték, ugrott föl a patkára. A Vasôrúbába mönyeji sírtak,
jajgattak, hogy Csinosomdrága mögölte az urukat; aszongya a legöregeb:
„Nem sokára gyünni köl Csinosomdrágának hazafelé, êmék az útszélre, szép
_almafa_ löszök; ha lėvösz csak ėgy almát is, ha mögöszi, halálnak
halálával hal mög, ha nem öszi mög, mögfogi űtet.“ Én _körtefa_ löszök,
mongya a közepső, a ki möglát, inkáb möghal, mincsėm úgy elmönynyön
mellette, hogy nė szakajcson rúlam, ha mögöszi, halálnak halálával hal
mög, ha nem öszi mög, mögfogi űtet.“ Aszongya a lekisebb: „Én mög _víz_
löszök, tiszta, mint az arany, vagy iszik belüle Csinosomdrága, vagy
mögfürdik benne, mer ê van fáradva! akkô vége lösz!“ A macska lėugrott a
patkárul, hogy majd kimén. Aszongya Vasôrúbába a legöregebbnek: „Hoszd
el aszt a macskát, nézzük mög, nem Csinosomdrága-ė, ha ű az: jaj az
életinek!“ Mögfokta, nézik, hát Csinosomdrága. „No, kutya Csinosomdrága!
kezembe vagy; tė középső, keresd mög a fejszét, tik mög az ėgygyik az
ėgygyik lábát fogi mög, a másik a másikat, tögyétök a küszöbre, vágjátok
el a nyakát!“ A fejszét soká keresték, a macskát êszalajtották.
Csinosomdrága mögrászkôdott, embör lött, fölült a lovára, a hogy csak
bírt, úgy mönt; félt hogy a tesvéreji bajba gyünnek. A két bátyát
elfokta, mán szakajtani akartak az almábul, aszongya: „Nem szabad! majd
én.“ Kivötte a kargyát, kis kendővel möktörűte, lėszakajtott,
kettévákta, véré vált (az alma). Möntek továb. Hamissanpajkos mög
Széplegénmákos haragudott, hogy nem öhettek belüle, csak mikor látták,
hogy véré vált az alma, csöndesöttek lė. Mikor a körtefáhon értek,
Csinosomdrága a kargyát kivötte, a kis kendővel möktörűtte,
lėszakajtott, kettévákta, véré vált (a körte). Mikor a vizet elérték,
belecsapott a kargyával a vízbe, véré vált; akkor monta mög, hogy mé
tötte eszt. Möntek a nagybátyukhon. A Vasôrúbába nem győszte a mönyejit
várni, söprűkóréra ült. Ėcczör aszongya a naposhôdas paripa: „Hajcsd el
a kefédet, kis gazdám! mer mingyár utôér a Vasôrúbába!“ Hátranéz
Csinosomdrága, láti hogy gyün ám a Vasôrúbába, mingyár elhajtotta a
_keféjit_, a miket az öregaszszontû kapott, lött belüle _sűrű erdő_,
mint a kefeszőre. Mikô kiért az erdőbül a szélire, viszszaesött a
közepire (az erdőnek). Nagynehezen kitápászkodott, utánna
Csinosomdrágának! Csinosomdrága akkor mán jô elmönt. Ėcször aszongya a
naposhôdas paripa: „Hajcsd el a vakaródat, kis gazdám! mer mingyár utôér
a Vasôrúbába!“ Hátranéz Csinosomdrága, hát láti, hogy a nyomába van a
Vasôrúbába, mingyár êhajtotta a _vakaróját_, a miket az Öregaszszonytû
kapott, lött belüle _sár_, hogy csak a füle lácczott (a Vasôrúbábának)
csakúgy gebedözött. Mikor kiért a sár szélire, viszszaesött a közepire.
Nagynehezen kigyütt belüle, utánna Csinosomdrágának! Csinosomdrága mán
jô elmönt. Ėcczör aszongya a naposhôdas paripa: „Hajcsd el a patkódat,
kis gazdám! mer mingyár utolér a Vasôrúbába!“ Hátranéz Csinosomdrága,
láti, hogy itt van, nem meszsze a Vasôrúbába, mingyár elhajtotta a
patkóját, a miket a nagybátyátû kapott; a _patkó belemönt a Vasôrú lova
lábába_, a fogával szötte ki. A nagybátytyuk látta a bajt, a kapu mán
nyílva vôt. Mán Csinosomdrága lovát tüzes söprűvel verte a farát a
Vasôrúbába. A mint beeresztötte űket a nagybátytyuk, mingyár becsukták a
vas kaput, nem bírt bemönni a Vasôrúbába, kivűrű kijabált: „Furjanak ėgy
lukat, hogy a szöme közé nézhessön Csinosomdrágának.“ „Nė furjanak addég
– monta Csinosomdrága – még a csípővasat mög nem tüzesítik, mert a
Vasôrúbába föl akari vetni a kerítést.“ Mikor tüzes vôt mán a csípővas,
fúrtak ėgy lukat, a Vasôrúbába a nyelvit gyukta be a lukon; de a tüzes
csípővassal elszakajtották a nyelvit. Dömmögve mönt viszsza. Itt mos mán
mögpihentek. Mikor kipihenték magukat, aszongya Csinosomdrága: „Mos mán
elmöhetünk békivel, mer a Vasôrúbába többé nem gyün!“ Elbúcsúsztak a
nagybátyuktul.
Möntek hazafelé, előtanátak _ėgy_ Nagyfászhatót: 9 suba, 9 szűr,
mindönféle gúnyábul 9 (volt rajta), mégis fázott. Csinosomdrága monta
neki: „Gyűjjön velünk; mer még ojan üdőt tanáhatunk, hogy maga
mögmelekszik!“ „A kék neköm!“ monta a Nagyfászható, hozzájuk szegődött;
möntek továb. Ėcczör előtanátak _ėgy_ Nagyhajigálót, e mindég szörnyen
hajigálhatnék, ėgy negyed téglát birt elhajtani (egyszerre). Aszongya
Csinosomdrága: „Gyűjön velünk; mer még ojan hejet tanáhatunk: hogy
kihajigálhati magát!“ „Csak mán látnám!“ A Nagyhajigáló is hozzájuk
szegődött; möntek továb. Előtanáták a Nagynészhetőt: úgy nézött, hogy a
szöme maj kidüllett, mégis nagyonnészhetnék vôt. Aszongya Csinosomdrága:
„Gyűjön velünk, êgyühet még az üdő: hogy kinészheti magát!“ „A kék
neköm!“ Elmönt velük, möntek továb. Előtanáták a Nagyöhetőt:
akármönynyit övött, öhetnék vôt. Aszongya neki Csinosomdrága: „Gyűjön
velünk, mer tanáhatunk még ojan hejet, hogy magát jôtartom!“ „A köl
neköm!“ monta a Nagyöhető; hozzájuk szegődött, möntek továb. (Előtanáták
a Nagyihatót: ha ėgyet kortyant, a Tiszába ėgyet bejjeb lép, mégis
ihatnék. Aszongya Csinosomdrága: „Gyűjön velünk; gyühet még ojan üdő:
hogy jól tartyuk magát vízzel!“ „Csak mán látnám!“ monta a Nagyiható,
hozzájuk szegődött; möntek továb.) Előtanáták a Nagyszaladót:
akármönynyit szalatt, mindég szalathatnék vôt. Aszongya neki
Csinosomdrága: „Gyűjön velünk; mer tanáhatunk még ojan hejet: hogy
kiszaladhatya magát!“ „A köl neköm!“ monta a Nagyszaladó: hozzájuk
szegődött; möntek továb.
_Kilenczen vôtak_, hazaértek a hászhon, Csinosomdrága bejelöntötte, hogy
elhoszta a naposhôdas paripát; aszonta a kiráj: „Más baj is van: _300_
esztendeje mûta fűlik a kemöncze, annak agygya a lányát: a ki benne
hál.“ Aszongya Csinosomdrága: „Nem baj!“ Szótvált a Nagyfászhatóval;
aszongya a Nagyfászható: „Eszt vártam régön!“ Az udvaron tanát fát: 600
ölfát betüzelt; este bemönt a kemönczébe, még sė melegödött mög. Röggel
kikűdi a kiráj az embörit a kemönczéhön, nézze mög, hogy hált-ė benne
valaki? Kimén az embör, láti, hogy a Nagyfászható bentvan akkor is,
tüzel; maj mögvöszi az Isten hidegje; bemén űs a kemönczébe: szénné
égött. Csinosomdrága bemén a kirájhon jelönteni: hogy még 600 ölfát is
föltüzeltek. Aszongya a kiráj: „Más baj is van! 300 göböl ökör mög 300
akó bor is van, fogyaszsza el íva, éve; ha az ű lányát akarja!“ Aszongya
Csinosomdrága: „Nem baj!“ Csinosomdrága mingyá szótvált a Nagyöhetővel
(mög a Nagyíhatóval); aszongya a Nagyöhető neki: „Az ökröket nė nyúzzák
mög, csak a szarvát köl lėvágni, nem köl apróra darabolni!“ A Nagyiható
mög aszongya: „Csak a dongát köl lėütni!“ a többit majd êvégezi ű.“ A
Nagyöhető csakhamar bepakolta a gőböjöket, még kevés is vôt neki a 300
gőböj ökör, ami önnivalót még a közeldibe tanát, mögötte. A Nagyiható
jis êbánt a 300 akó borral, csak a hordók fája, abrincsa maratt mög.
Csinosomdrága bejelöntötte a kirájnak: mög van (íva) éve. Aszongya a
kiráj: „Más baj is van!“ 300 esztendeje, hogy a _pokolba van a lán
ruhája_, a ki elhozza, annak agygya a lányát. A kiráj mán akkor elkűdött
a ruhájér ėgy embört. Csinosomdrága aszongya a Nagynészhetőnek: „Nészd
mög, meszsze van-ė a pokol ajtajáhon az embör?“ Nézi a Nagynészhető, maj
kidülled a szöme, mögláti az embört, mán csak anynyira vôt, mind ide az
állomás (vasúti), aszongya a Nagyszaladó: ereszszék el! Szalad a
Nagyszaladó, utoléri, főthönvági az embört. Még az embör öszszeszötte
magát, addég a Nagyszaladó elhoszta a ruhát a pokol ajtajábul, az embör
ott ült az út közepin, aszonta a Nagyszaladónak, űs űjjön lė. Az embör
nézött _lófejet_, a Nagyszaladó _feje alá tötte, hogy elalugyon_. Várik
a Nagyszaladót, nem gyün; nem gyütt viszsza üdőre, aszongya
Csinosomdrága a Nagynészhetőnek: „Nészd mán, hun van az a Nagyszaladó?“
Nézi a Nagynészhető, aszongya: „Alszik, ėgy lófej van a feje alatt, az
embör pedig hozi a ruhát.“ Csinosomdrága asz kérdözi a Nagyhajigálótul,
hogy kitudná-ė ütni a lófejet a feje alul? „Ki úgy hogy a lófeje is
szétmén az üvével ėgyütt!“ „Nė úgy, csak a lófejet üsse ki a feje alul!“
„Maj mögtróbálom.“ Kerestek neki ėgy negyed rész téglát, úgy kiütötte a
lófejet, hogy szörteszéjjel mönt, a Nagyszaladó fölébrett, szalatt
hazafelé, utôérte az embört, êvötte tűle a ruhát, űtet mög úgy a
főthönvákta, hogy úgy köllött a testyit öszszeszönni, a ruhát osztán
haza hoszta; akkor oszt Csinosomdrága êkapta a kirájlánt. Nagy
lakodalmat csaptak, most is élnek, ha mög nem haltak.
(Egyházaskér.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –