Három napon keresztül a south-kensingtoni laboratorium nem látta Lagune
urat, de azután még kevésbbé meggyőzhető bőbeszédűséggel tért vissza,
mint valaha. Mindenki arra számított, hogy hitehagyottan fog
jelentkezni, de megrendíthetetlen hitet és olyan propagandára való
készséget hozott magával, mintha nem is szégyenítették volna meg.
Valamilyen forrásból új erőt és meggyőződést merített. Vele szemben még
Smithers szónoki készsége is hiábavalónak bizonyult. A hiányos számú
teáscsészék fölött új harcz indult meg és a vita befejeztével a koravén
tanársegéd habozni látszott, hogy mutathatja-e kárörömét Smithers zavara
fölött. Kezdetben Smithers önhitt bizakodást és udvariasságot mutatott,
végezetül azonban a füle egészen kivörösödött és a finom modor teljesen
elhagyta őt.
Lewisham, mint Heydinger kisasszonynak feltünt, nagyon szegényes
szerepet játszott a vitatkozásban. Kétszer-háromszor valami
megjegyzéssel fordult Lagunehoz, helyesebben mondva, félig érthetetlenül
mormogta, amit gondolt.
Lagune az esetet fölényesen és élénken kezelte.
– Chaffery, – mondotta, – mindent őszintén megvallott. Az ő szempontja
az, hogy…
– A tények tények, – vetette közbe Smithers.
– A tény a benyomásoknak összessége, – felelte Lagune, – de ezt ön csak
akkor látja be, ha öregebb lesz. Ez az a pont, amiben mi nem tudunk
megegyezni. Én megmondtam Chafferynek, hogy önök kezdők. Ő önöket kezdők
gyanánt kezelte és valamit be akart mutatni.
– Szép kis bemutatás, – mondta Smithers.
– Úgy van. Ha nem szakították volna félbe…
– Ohó!
– Chaffery mesterségesen rendezett bizonyos elemi jelenségeket…
– Csakhogy ezt elismeri!
– Egyáltalán nem akarom tagadni. Amint azonban ő kifejtette, ez
szükséges volt és egyuttal igazolható. A lelki jelenségek nagyon
szubtilisak és hozzájuk a megfigyelésnek bizonyos gyakorlata szükséges.
A médium még finomabb eszköz mint az érzékeny mérleg, vagy a
borax-csepp, pedig Önök tudják, hogy milyen sokáig tart, míg kétségtelen
eredményeket tudnak elérni a borax-cseppel! Az elemi ismeretek
osztályában, a tanulmányok kezdetén az előfeltételek nagyon nehezek…
– A tisztesség számára…
– Pillanatnyi türelmet kérek. Tisztességtelen dolog-e valamely
kísérletnek a megkorrigálása a siker érdekében?
– Mindenesetre az.
– Pedig az önök tanárai is megteszik.
– Tagadom… in toto, – vetette ellene Smithers s elégülten ismételte: –
in toto.
– Nagyon helyes, – mondta Lagune, – de mellettem a tények beszélnek. Az
önök vegytan-tanárai, – lemehet az első emeletre és megkérdezheti, ha
nem hisz nekem, – mindig csalnak az anyag állandóságát bizonyító
kísérleteknél… Ismétlem, mindig… Vagy egy másik dolog a fiziografiában.
Tudják, hogy melyik kísérletre gondolok? A föld forgásának a
bebizonyítása. Ennek az igazolására…
– Foucault ingáját használják, – mondta Lewisham. – A kézben tartott
tűre czérnán gummilabdát akasztanak és az ingát körben azon az úton
mozgatják, melyen haladnia kell.
– Ez azonban egészen más, – mondta Smithers.
– Türelmet kérek, – mondta Lagune, és összehajtott nyomtatott papirlapot
vett ki zsebéből. – Itt van a _Nature_-nak egy czikke, nem kisebb
embernek, mint Greenhill tanárnak a tollából. Ebben a réginél
megfelelőbb tűt ajánl a virtuális sebességek igazolására! A régi tehát
nem volt jó. Olvassa el, ha nem hiszi. Fel kell ugyanis tételeznem, hogy
ön nem hisz nekem.
Smithers hirtelen letért az álláspontjáról, hogy „in toto“ tagadjon.
– Ez nem a mi esetünk, Lagune úr, ez nem a mi esetünk, – mondotta. – Az
ilyen dolgok az iskolai előadások keretében nem arra szolgálnak, hogy
tényeket bizonyítsanak, hanem hogy gondolatokat ébresszenek.
– Ilyen természetű volt a mi szellemidézésünk is, – mondta Lagune.
– Mi nem ilyen világításban láttuk a dolgokat.
– A nagy átlag, a mely tudományos előadásokat hallgat, szintén nem ilyen
világításban fogja fel a dolgokat, hanem arról van meggyőződve, hogy
saját szemével látja őket.
– Ehhez semmi közöm, – jelentette ki Smithers. – Két rossz még nem tesz
egy jót. Minden kisérlet mesterséges megkorrigálása csak helytelen
lehet.
– Ebben egyetértek önnel. Ezt teljesen nyiltan megmondtam Chafferynek
is. Ő mint tudja, nem nagytekintélyü tanár, nem az igazság sziklájának
busásan megfizetett ékessége, mint az önök itteni tanárai, akik a
kísérleteket szintén megkorrigálják és így nyiltan beszélhetek vele,
anélkül, hogy megsérteném. Ő is csak azon az állásponton van, mint
amelyet az önök tanárai elfoglalnak. Én azonban szigorúbb vagyok.
Megköveteltem, hogy ilyesmi ne ismétlődjék…
– Egészen a legközelebbi alkalomig, – szakította félbe Smithers
gúnyosan.
– Ez a legközelebbi alkalom nem fog bekövetkezni. Az ilyen elemi
mutatványokkal szakítottam. Önöknek azonban el kell hinni a gyakorlott
megfigyelőnek az állítását, amint azt a kémiai analizisnél is teszik.
– Önnek talán az a szándéka, hogy tovább folytatja a kísérletezést ezzel
a fráterrel, akit rajtakaptak, hogy önt a tulajdon orra előtt rászedi?
– Bizonyára, miért nem?
Smithers bizonyítani kezdte, hogy miért nem, de belezavarodott a
fejtegetéseibe.
– Meg vagyok győződve róla, hogy benne különös tehetség lakozik, –
mondta Lagune.
– A csalásra, – egészítette ki Smithers.
– Ezt ki kell kapcsolnunk, – mondta Lagune. – Ostobaság volna abbahagyni
a villamosság tanulmányozását, mert egyszer az áram megszökött az önök
testén keresztül. Minden új tudomány csalódásokkal jár. Egy kísérletező
sem hagyhatja abba valamely vegyi összetételnek a tanulmányozását, mert
másra bukkan, mint amit vár. Vagy mondhatjuk-e, hogy ebből és ebből a
dologból savat kell kapunk, máskülönben fütyülünk az egészre. Nos? Ez
volna csak az igazi kutatás!
Ez volt az a pont, ahol Smithers a finom modorról megfeledkezett.
Nyersen vetette oda:
– Mindegy, akármit mond is. Mind értelmetlen és hamis. Érveljen, ha úgy
tetszik, de vajjon meg tudott-e győzni akárkit is? Bocsássa szavazás alá
a kérdést.
– Ez a bosszúságnak a demokrácziája, – mondta Lagune. – Általános titkos
szavazás az igazság eldöntésére, ugyebár?
– Ön egyszerűen elcsavarja az igazságot, – felelte Smithers. – Amit
mondott, annak semmi köze az igazsághoz.
… Lagune felhevülve, de vidám hangulatban ment lefelé a lépcsőn, mikor
Lewisham utólérte őt. Lewisham halavány volt és lihegett, de Lagune,
akit a lépcső mindig kifárasztott, nem vette észre a fiatalember
szokatlan kedélyállapotát.
– Érdekes vita volt, – lihegte Lewisham, – nagyon érdekes vita volt.
– Nagyon örvendek, ha ön is úgy találta, – mondta Lagune.
Szünet következett. Utána Lewisham szinte kétségbeesetten bökte ki:
– Az a fiatal leány… az ön gépírónője…
Teljesen elfulladva félbeszakította a mondatát.
– Nos? – kérdezte Lagune.
– Médium, vagy ilyesvalami ő is?
– Hogy médium-e? – elmélkedett Lagune. – Nem médium, biztosan tudom,
hogy nem. De miért kérdezi?
– Azért, mert feltünt nekem…
– Bizonyára a szeme tűnt fel önnek. Chafferynak a mostoha leánya,
különös természet, de kétségtelenül meg van benne a hajlamosság, hogy
médium legyen. Furcsa, hogy ez önnek is feltűnt. Annál különösebb, mert
az arczáról ítélve, én is úgy véltem, hogy van benne valami
szellemszerűség.
– Micsoda?
– Szellemszerűség, ami azonban még nincsen kifejlődve. Egyszer vagy
kétszer én is gondoltam erre. Nemrégiben Chafferyval is beszéltem róla.
– Beszélt róla?
– Igen. Ő is szeretné a benne esetleg rejlő tehetségeket kifejleszteni.
De a kezdet, mint tudja, kissé nehéz.
– És ön azt hiszi, hogy a leány nem akarja?
– Ezidőszerint nem. Jó leány, de ebben a dologban kissé félénk. Ilyen
dolgokban gyakran lehet bizonyos tartózkodást, valami furcsa érzést
tapasztalni, amit esetleg szerénységnek is lehet nevezni.
– Értem, – mondta Lewisham.
– Ezt azonban rendesen le lehet küzdeni. Nem adom fel a reményt.
– Nem, – mondta Lewisham röviden. A lépcső aljára értek. Lewisham
habozott. – Ön egész tömeg új gondolatot adott nekem, – mondta
látszólagos fesztelenséggel. – Az érvelésének a módja, – tette hozzá, a
czikkre utalva, amelyet Lagune odafönt mutatott.
– Nagyon örvendek, hogy ön nem tanusít olyan türelmetlen magatartást,
mint Smithers úr, – mondta Lagune. – Nagyon örvendek. Egy vagy két
könyvet kölcsön kell adnom önnek, ha ugyan az itteni magolástól marad rá
ideje.
– Köszönöm, – felelte Lewisham kurtán, mikor elvált Lagunetól.
Érdeklődést mutató arczkifejezése hirtelen megváltozott és barátságtalan
szinezetet öltött.
– Átkozott legyek, ha leküzdi a tartózkodást, – mormogta Lewisham
magában.