XIV. Lagune úr szempontjai.

Három napon keresztül a south-kensingtoni laboratorium nem látta Lagune

urat, de azután még kevésbbé meggyőzhető bőbeszédűséggel tért vissza,

mint valaha. Mindenki arra számított, hogy hitehagyottan fog

jelentkezni, de megrendíthetetlen hitet és olyan propagandára való

készséget hozott magával, mintha nem is szégyenítették volna meg.

Valamilyen forrásból új erőt és meggyőződést merített. Vele szemben még

Smithers szónoki készsége is hiábavalónak bizonyult. A hiányos számú

teáscsészék fölött új harcz indult meg és a vita befejeztével a koravén

tanársegéd habozni látszott, hogy mutathatja-e kárörömét Smithers zavara

fölött. Kezdetben Smithers önhitt bizakodást és udvariasságot mutatott,

végezetül azonban a füle egészen kivörösödött és a finom modor teljesen

elhagyta őt.

Lewisham, mint Heydinger kisasszonynak feltünt, nagyon szegényes

szerepet játszott a vitatkozásban. Kétszer-háromszor valami

megjegyzéssel fordult Lagunehoz, helyesebben mondva, félig érthetetlenül

mormogta, amit gondolt.

Lagune az esetet fölényesen és élénken kezelte.

– Chaffery, – mondotta, – mindent őszintén megvallott. Az ő szempontja

az, hogy…

– A tények tények, – vetette közbe Smithers.

– A tény a benyomásoknak összessége, – felelte Lagune, – de ezt ön csak

akkor látja be, ha öregebb lesz. Ez az a pont, amiben mi nem tudunk

megegyezni. Én megmondtam Chafferynek, hogy önök kezdők. Ő önöket kezdők

gyanánt kezelte és valamit be akart mutatni.

– Szép kis bemutatás, – mondta Smithers.

– Úgy van. Ha nem szakították volna félbe…

– Ohó!

– Chaffery mesterségesen rendezett bizonyos elemi jelenségeket…

– Csakhogy ezt elismeri!

– Egyáltalán nem akarom tagadni. Amint azonban ő kifejtette, ez

szükséges volt és egyuttal igazolható. A lelki jelenségek nagyon

szubtilisak és hozzájuk a megfigyelésnek bizonyos gyakorlata szükséges.

A médium még finomabb eszköz mint az érzékeny mérleg, vagy a

borax-csepp, pedig Önök tudják, hogy milyen sokáig tart, míg kétségtelen

eredményeket tudnak elérni a borax-cseppel! Az elemi ismeretek

osztályában, a tanulmányok kezdetén az előfeltételek nagyon nehezek…

– A tisztesség számára…

– Pillanatnyi türelmet kérek. Tisztességtelen dolog-e valamely

kísérletnek a megkorrigálása a siker érdekében?

– Mindenesetre az.

– Pedig az önök tanárai is megteszik.

– Tagadom… in toto, – vetette ellene Smithers s elégülten ismételte: –

in toto.

– Nagyon helyes, – mondta Lagune, – de mellettem a tények beszélnek. Az

önök vegytan-tanárai, – lemehet az első emeletre és megkérdezheti, ha

nem hisz nekem, – mindig csalnak az anyag állandóságát bizonyító

kísérleteknél… Ismétlem, mindig… Vagy egy másik dolog a fiziografiában.

Tudják, hogy melyik kísérletre gondolok? A föld forgásának a

bebizonyítása. Ennek az igazolására…

– Foucault ingáját használják, – mondta Lewisham. – A kézben tartott

tűre czérnán gummilabdát akasztanak és az ingát körben azon az úton

mozgatják, melyen haladnia kell.

– Ez azonban egészen más, – mondta Smithers.

– Türelmet kérek, – mondta Lagune, és összehajtott nyomtatott papirlapot

vett ki zsebéből. – Itt van a _Nature_-nak egy czikke, nem kisebb

embernek, mint Greenhill tanárnak a tollából. Ebben a réginél

megfelelőbb tűt ajánl a virtuális sebességek igazolására! A régi tehát

nem volt jó. Olvassa el, ha nem hiszi. Fel kell ugyanis tételeznem, hogy

ön nem hisz nekem.

Smithers hirtelen letért az álláspontjáról, hogy „in toto“ tagadjon.

– Ez nem a mi esetünk, Lagune úr, ez nem a mi esetünk, – mondotta. – Az

ilyen dolgok az iskolai előadások keretében nem arra szolgálnak, hogy

tényeket bizonyítsanak, hanem hogy gondolatokat ébresszenek.

– Ilyen természetű volt a mi szellemidézésünk is, – mondta Lagune.

– Mi nem ilyen világításban láttuk a dolgokat.

– A nagy átlag, a mely tudományos előadásokat hallgat, szintén nem ilyen

világításban fogja fel a dolgokat, hanem arról van meggyőződve, hogy

saját szemével látja őket.

– Ehhez semmi közöm, – jelentette ki Smithers. – Két rossz még nem tesz

egy jót. Minden kisérlet mesterséges megkorrigálása csak helytelen

lehet.

– Ebben egyetértek önnel. Ezt teljesen nyiltan megmondtam Chafferynek

is. Ő mint tudja, nem nagytekintélyü tanár, nem az igazság sziklájának

busásan megfizetett ékessége, mint az önök itteni tanárai, akik a

kísérleteket szintén megkorrigálják és így nyiltan beszélhetek vele,

anélkül, hogy megsérteném. Ő is csak azon az állásponton van, mint

amelyet az önök tanárai elfoglalnak. Én azonban szigorúbb vagyok.

Megköveteltem, hogy ilyesmi ne ismétlődjék…

– Egészen a legközelebbi alkalomig, – szakította félbe Smithers

gúnyosan.

– Ez a legközelebbi alkalom nem fog bekövetkezni. Az ilyen elemi

mutatványokkal szakítottam. Önöknek azonban el kell hinni a gyakorlott

megfigyelőnek az állítását, amint azt a kémiai analizisnél is teszik.

– Önnek talán az a szándéka, hogy tovább folytatja a kísérletezést ezzel

a fráterrel, akit rajtakaptak, hogy önt a tulajdon orra előtt rászedi?

– Bizonyára, miért nem?

Smithers bizonyítani kezdte, hogy miért nem, de belezavarodott a

fejtegetéseibe.

– Meg vagyok győződve róla, hogy benne különös tehetség lakozik, –

mondta Lagune.

– A csalásra, – egészítette ki Smithers.

– Ezt ki kell kapcsolnunk, – mondta Lagune. – Ostobaság volna abbahagyni

a villamosság tanulmányozását, mert egyszer az áram megszökött az önök

testén keresztül. Minden új tudomány csalódásokkal jár. Egy kísérletező

sem hagyhatja abba valamely vegyi összetételnek a tanulmányozását, mert

másra bukkan, mint amit vár. Vagy mondhatjuk-e, hogy ebből és ebből a

dologból savat kell kapunk, máskülönben fütyülünk az egészre. Nos? Ez

volna csak az igazi kutatás!

Ez volt az a pont, ahol Smithers a finom modorról megfeledkezett.

Nyersen vetette oda:

– Mindegy, akármit mond is. Mind értelmetlen és hamis. Érveljen, ha úgy

tetszik, de vajjon meg tudott-e győzni akárkit is? Bocsássa szavazás alá

a kérdést.

– Ez a bosszúságnak a demokrácziája, – mondta Lagune. – Általános titkos

szavazás az igazság eldöntésére, ugyebár?

– Ön egyszerűen elcsavarja az igazságot, – felelte Smithers. – Amit

mondott, annak semmi köze az igazsághoz.

… Lagune felhevülve, de vidám hangulatban ment lefelé a lépcsőn, mikor

Lewisham utólérte őt. Lewisham halavány volt és lihegett, de Lagune,

akit a lépcső mindig kifárasztott, nem vette észre a fiatalember

szokatlan kedélyállapotát.

– Érdekes vita volt, – lihegte Lewisham, – nagyon érdekes vita volt.

– Nagyon örvendek, ha ön is úgy találta, – mondta Lagune.

Szünet következett. Utána Lewisham szinte kétségbeesetten bökte ki:

– Az a fiatal leány… az ön gépírónője…

Teljesen elfulladva félbeszakította a mondatát.

– Nos? – kérdezte Lagune.

– Médium, vagy ilyesvalami ő is?

– Hogy médium-e? – elmélkedett Lagune. – Nem médium, biztosan tudom,

hogy nem. De miért kérdezi?

– Azért, mert feltünt nekem…

– Bizonyára a szeme tűnt fel önnek. Chafferynak a mostoha leánya,

különös természet, de kétségtelenül meg van benne a hajlamosság, hogy

médium legyen. Furcsa, hogy ez önnek is feltűnt. Annál különösebb, mert

az arczáról ítélve, én is úgy véltem, hogy van benne valami

szellemszerűség.

– Micsoda?

– Szellemszerűség, ami azonban még nincsen kifejlődve. Egyszer vagy

kétszer én is gondoltam erre. Nemrégiben Chafferyval is beszéltem róla.

– Beszélt róla?

– Igen. Ő is szeretné a benne esetleg rejlő tehetségeket kifejleszteni.

De a kezdet, mint tudja, kissé nehéz.

– És ön azt hiszi, hogy a leány nem akarja?

– Ezidőszerint nem. Jó leány, de ebben a dologban kissé félénk. Ilyen

dolgokban gyakran lehet bizonyos tartózkodást, valami furcsa érzést

tapasztalni, amit esetleg szerénységnek is lehet nevezni.

– Értem, – mondta Lewisham.

– Ezt azonban rendesen le lehet küzdeni. Nem adom fel a reményt.

– Nem, – mondta Lewisham röviden. A lépcső aljára értek. Lewisham

habozott. – Ön egész tömeg új gondolatot adott nekem, – mondta

látszólagos fesztelenséggel. – Az érvelésének a módja, – tette hozzá, a

czikkre utalva, amelyet Lagune odafönt mutatott.

– Nagyon örvendek, hogy ön nem tanusít olyan türelmetlen magatartást,

mint Smithers úr, – mondta Lagune. – Nagyon örvendek. Egy vagy két

könyvet kölcsön kell adnom önnek, ha ugyan az itteni magolástól marad rá

ideje.

– Köszönöm, – felelte Lewisham kurtán, mikor elvált Lagunetól.

Érdeklődést mutató arczkifejezése hirtelen megváltozott és barátságtalan

szinezetet öltött.

– Átkozott legyek, ha leküzdi a tartózkodást, – mormogta Lewisham

magában.

A szerelem és Lewisham úr · 第 21 / 43 题