Laurette híres tánczosnő volt Bécsben, Melchior pedig egy jámbor
Localzeitung segédszerkesztője s ennélfogva Laurette kisasszonyba
éktelenül szerelmes.
Tudjuk, hogy ez milyen rettenetes mesalliance. Egy elegáns ballerinának
szüksége van igen is egy pár divatos hintóra, előfogattal, selyem- és
mahoni-bútorokra, csipkékre és brilliantokra; – egy jámbor újságirói
segédnek pedig szüksége van arra, hogy a szabók és csizmadiák ne
kérdezzék az embertől azt a furcsát, hogy van-e fölösleges pénze?
Mert az nincs! soha sincs.
Már pedig ez a két szükség sehogy sem rímez egy. mással.
Hanem azért Melchior csak eljárt epedezni Laurette salonjába, mert azt
legalább fűtötték s Laurette eltűrte őt ott, mert sokszor szüksége volt
rá, hogy a pirouettjeit magasztalják s ennek a jámbornak nagyon kevés
elég volt: egy mosoly, egy kézszorítás, néha egy elhullott virág. Többre
ő nem is vágyódott szegény.
Egy napon a költő (nevezzük szegényt annak, hisz ez nekünk semmibe sem
kerül, neki pedig bizonyosan jól esik) ragyogó orczával lépett be a szép
delnőhöz s kezet csókola neki.
– Kisasszony! ma én rendkívül boldog voltam!
– Nos? örökölt talán?
– Oh, több annál. Tudja, ma ünnep van, nem jelenik meg lap, tovább
lehetett aludnom, mint máskor.
– No az bizony szép szerencse.
– Oh kérem, nem ez a szerencse. Reggel felé, hogy ismét elaludtam, mert
tudja a kisasszony, egész éjjel nem tudok aludni, mindig a kisasszonyhoz
csinálok verseket; hát reggel felé elaludtam s azt álmodtam, hogy a
kisasszony odajött hozzám; úgy volt öltözve, mint Girlandina, abban a
tündéri ruhában, azokkal a rózsafüzérekkel itt és itt, meg ott. Oh be
szép volt. Én magamon kívül voltam s a kisasszony olyan nyájas volt
hozzám. Én azt mondtam, hogy miért nem vagyok én gazdag, hogy vagyonomat
megoszthatnám a kisasszonynyal; erre a kisasszony azt felelte: «ime
tehát én gazdag emberré teszlek tégedet, itt van öt szám, ezt tedd be a
lutriba». Én pedig erre azt feleltem: «és ha kijönnek a számok, én önnek
ajánlom szívem és vagyonom felét.» Erre ön kezét nyújtá, a melyben a
reskontó volt, az illető számokkal: 5, 15, 25, 35, 45.
– No azok ugyan ostoba számok, barátom.
– Az ám, hanem én azért odahajoltam, hogy megcsókoljam önnek a kezét,
aztán valaki nagyot kaczagott s én fölébredtem. Hát a mosóném volt, egy
vén asszony, annak a kezét csókoltam meg, az nyújtotta elém a
mosáskontót, arra volt felirva 5, 15, 25, 35, 45, már tudniillik
krajczár, összesen 1 frt 25 krajczár. Azt ki kellett fizetnem.
– No ez kellemetlen ébredés volt.
– Az ám. Hanem azért mégis betettem a lutriba a fatális számokat,
minthogy álmomban a kisasszony ajánlotta.
Szerencsére valamelyik Mayer bankár lépett be a salonba s végét
szakasztá a feuilletonista álommeséjének; a mit aztán többet nem is
kellett elővenni.
Másnap Laurette kisasszony meglepetve hallja, hogy Melchior quinternót
csinált, mind az öt absurdus száma kijött: nyert rajta 60 ezer forintot.
No már erre respect! Most már a barátomat meg lehet hallgatni, – a míg
abban a 60 ezer forintban tart.
Laurette azt várta, hogy a barátom rögtön a mint fölvette a
lottocollecturából a pénzét, rohan vele oda s elmondja, hogy hát mit
álmodott tovább?
Hanem Melchior barátom nem jött oda többet s Laurette kisasszony nem
sokára megtudá, hogy az bizony felhagyott a poétasággal s a mint a
pénzét megkapta, megkérte a házi ura leányát, egy derék, gazdag
pékkisasszonyt, jegyben is járnak már, nem sokára meg is esküsznek, csak
a stafirungot szerzik össze.
No ez már impertinentia! Ezt már egy tisztességes tánczosné nem
engedheti magán száradni. Laurette kisasszony fogta magát s perbe
idézteté Melchior urat, hogy a szerencséjét neki köszönheti, mert ha ő
nem mondja neki álmában, hogy tegye be ezeket a számokat, hát soha a
lutrin nem nyer; azonkivül is nem azt mondá-e, hogy ha megnyeri a
quinternót, szíve és vagyona felét lábaihoz teszi? No a szíve felét
adja, a kinek tetszik, de a vagyona felét csakugyan, ha van igazság a
földön, neki tartozik hódolatul hozni.
A városi tanács meghallgatá a kisasszony keresetét s következő bölcs
itéletben szolgáltatott neki teljes igazságot:
«Minthogy alperes elismeri, miszerint ő álmában azt igérte fölperes
kisasszonynak, hogy ha az általa kijelelt számok a lutrin kijönnek, az
eként nyert vagyont megfelezi vele, itéltetik: – hogy mihelyt felperes
kisasszony alperes urat álmában megkaparinthatja, a kötelezett összeget,
annak azideig járó kamatjaival együtt rögtön exequálhassa rajta –
álmában.»