(Humoreszk.)
– Öcsém uram! Hím-e az a pók, vagy nőstény, a mi ott a szögletben lesi a
legyet? kérdi az examinált diáktól Gábor úr; az egyetlen és utolérhetlen
magyar bonmotszerző.
– Tudja Buffon! ha tudja.
– Pedig ön is kitalálhatná, hogy nőstény, mert ha hímpók volna, a ló
lábán kellene neki lenni.
A szegény diákon aztán ilyenkor jót nevetnek.
– Hát tisztelendő úr, ha már annyiszor olvasta a bibliát, tud-e valamit
róla, hogy Idvezítőnk Magyarországon is járt?
– De már annak semmi nyoma.
– Bizony pedig ott van, hogy itt Pápa mellett Gecsében volt korán
reggel. Nézzen csak utána: «in Gecsemane fuit».
Majd meg a fiatal nyelvtudósba köt bele.
– Mondja meg öcsém uram, miért nevezik ezt a házat fogadónak?
– Valószinűleg azért, mert vendégeket fogad be.
– No ugyan: hisz akkor minden házat úgy híhatnának, mert mind fogad be
vendéget, ha oda megy.
– Akkor hát nem tudom, miért híják úgy?
– No, és nyelvész akar lenni? Azért híják fogadónak, mert itt az ember a
fogától fizet adót.
Egyszer ebédnél a tisztelendő páter guardián mellett ülvén, a
szolgálattevő egyéniség mindkettőjüket leönté paradicsom-mártással.
– No tisztelendő uram, mi sem hittük volna, hogy ma együtt legyünk a
paradicsomban.
Ügyvédek számára mondok el felőle egy kis történetkét, a mikből
tanulhatnak majd valamit; a ki nem ügyvéd, ne hallgasson ide.
Azt lehet belőle megtanulni, hogyan kell a nyügös clienseket a
nyughatatlan sürgetőzésről elszoktatni?
A tekintetes urat híres ügyvédnek tartották, – a minthogy az is volt, –
több előkelő család és nagy uradalom tartá őt rendes jogügyelőjének, így
többi között ...y gróf is.
...y grófnak egyszer nagy jogbeli pöre támadt a v...i püspökkel, a minek
szerette volna mentől hamarább végét látni.
A gróf pedig igen scrupulosus ember volt; a ki nem tudom honnan? azt
vette a fejébe, hogy minden pernek felényi idő alatt vége lehetne, ha az
ügyvédek akarnák.
Mire nézve semmit sem tartott a per kimenetelére nézve olyan
elmulhatatlannak, mint szüntelen tudakozódni a fiscálisnál: hol járnak
már, mit csinálnak már? mikor lesz már vége?
Egyszer a gróf beküldte a városba közeli falujából a kasznárját, hogy
nézze meg, hogy kel a búza, árpa a hetivásáron? találkozzék az e...i
zsidóval, alkudjék meg vele a gyapjura, vigyen fel egy őzet a
tisztelendő misericordiánus uraknak és tisztelje őket a nevében;
útközben azután, egy füst alatt, szóljon be a fiscális úrhoz is, hogy
mennyiben áll már az a per? és sürgesse, hogy csak siessen már vele.
Azonkívül aztán még egy csomó commissióval ellátták, a nagyságos
asszonynak kiesett egy kő a függőjéből, azt az aranyműves csinálja bele
addig, míg ő ott lesz; a nagyságos úrfinak a szíjgyártónál megrendelt
gyeplők kellettek; a tiszttartóné asszony az újmódi kalapért küldte a
masamódhoz; a tisztelendő úr pedig a Pesti Hirlapra küldte be tőle a
prænumeratiót, s a rector úr a Csehek folytatását kérte az iskolai
könyvtárból. Estére pedig okvétlenül otthon kellett lennie, mert szombat
van; az aratókat kell kielégíteni.
Szép feladat biz ez, de kasznár uram okos ember, a ki fel tudja osztani
a dolgot, hogy minden a maga rendén következzék. Még az úton kicsinálta,
hogy hová, hogyan és mikor jut el? Legelső dolga lesz az ügyvédhez
beszólni, nehogy azt elszalaszsza, onnan felszalad a klastromba, átadja
az őzet, ott meginvitálják szokás szerint ebédre; onnan elmegy a
hetivásárra, megtudja a megtudandókat; azután jön az aranyműves, azután
a szíjgyártó, aztán a masamód, aztán a prænumeratió, aztán a könyv; erre
dél lesz, akkorra visszajut a klastromba, laute megebédel, onnan átfut a
vendéglőbe, ott találkozik a zsidóval, fekete kávé mellett szépen
megalkuszik vele, s ha mind ennek négy órára vége van, még vígan hazajut
alkonyat előtt a kastélyba.
Ezt bizony szépen berendezé.
Tehát legelőször is az ügyvéd házához érve, ott megállítá a kocsiját; a
kocsisnak meghagyta, hogy csak menjen a fogadóba, pontban négy órakor
legyen készen, hogy rögtön indulhassanak. – Azzal belépett a
fiscalishoz.
– Ah, tisztelt kasznár úr, hát mi jót hozott?
– Könyörgöm alássan, a méltóságos gróf úr megbizásából jöttem, ha
méltóztatnék megmondani, hogy micsoda stadiumban áll már az a processus?
mert tetszik tudni, hogy a méltóságos gróf úr nagyon nyughatatlan.
– Ah, nagyon örülök, hogy szerencsém van, igen szivesen szolgálok
informatióval, tessék helyet foglalni kérem.
Azzal igen nyájasan, barátságosan leültette a kasznárt maga mellé a
pamlagra, eléje tolván az asztalt és maga melléje ülvén, úgy, hogy az
semerre el nem szaladhatott többé.
– Ime itt van a per; tessék nézni. Nagyon szép per, annyit mondhatok és
még majd szebb is lesz. Tehát legelsőbb is, itt van az alperesi replica,
tetszik látni?
A kasznár kezdett aggodalomba jönni. Tán csak nem akarja ezt a nyolcz
tömött ívet itt előtte elolvasni?
– Maga a püspök irta; ismerem a conceptusáról. Mondhatom, hogy
gyönyörűen van irva, olyan pompás dialectikával, hogy igazán párját
lehet keresni. Tessék csak meghallgatni, édes kasznár úr…
Az édes kasznár úr elkezdett most egyszerre izzadni és fázni. Ej, ha ő
azt tudta volna, hogy ilyen gonosz farkasverembe kerül, dehogy tette
volna be az ajtón a lábát. A fiscalis úr egész gyönyörűséggel olvasá fel
előtte a rettenetes iratot, de ő nem hallott abból egy betűt sem, mert
mind az járt a fejében: hogy a hetivásár, meg az aranyműves, meg a
szíjgyártó, aztán hát az őz és a tisztelendő urak, meg a masamód, meg a
többi commissió? mikor végzi azokat el? mindenből elkésik! a piaczról
elmennek, a collegiumban nem talál senkit, a postát bezárják; nem várják
ebéddel; hogy a patvar akárhová tegye ezt az egész replicát! Futni pedig
nem volt merre?
Denique épen délre harangoztak, mire a replica felolvasásának vége lett.
– No már most ajánlom magamat, lélekzék nagyot kasznár uram, felugorva a
tüskékről, miken három óra hosszat ült, én ugyan elkéstem mindennünen.
Most már ugyancsak szaladhatok nyakrafőre.
– Szaladni? Hová szaladna innen, drága barátom? Most következik még az,
a mit én feleltem a püspöknek.
– De könyörgöm, még igen sok dolgom van, a mit el kell végeznem.
– Már, megtisztelem, ha a méltóságos úr informatió szerzésért küldte
kegyedet, hát tessék teljes tudomást szerezni mindenekről. Azért csak
üljön le megint.
A szerencsétlen férfiunak még tizennégy ívnyi feleletet kelle végig
hallgatnia; hasztalan köhécselt, fészkelődött a helyében, hasztalan
nézte minden perczben az óráját; a fiscalis könyörületlen volt;
megértette vele az egész pert elejétől végig. – Az az, hogy megértette
volna, ha az oda hallgatott volna; de a mint haladt az idő, annál jobban
nőtt ennek kétségbeesése; már mindenünnen elkésett, már a zsidóval sem
találkozhatik; már ebédre sem várják a tisztelendő uraknál; pedig az
éhség egyre követelőbb gyötrelmekkel kezde föllépni nála, ki hajnalban
reggelizett s tizenkét órai ebédhez van szoktatva; és most itt kell
ülnie egy csomó papiros mellett és hallgatni – nem tudja mit? – és
közbe-közbe rettegve számlálgatni, hogy üt az óra egymás után egyet,
kettőt, hármat, négyet.
Ötödfél volt, a mikorra felszabadult a kínpadról.
– Már most méltóztatott megérteni elejétől végig a dolgot. Máskor is
legyen szerencsém.
A kasznár nyargalt ki a házból, a mint eresztették. Mindenből elkésett;
sem függő, sem gyeplő, sem kalap, sem könyv! a hetivásárnak régen vége
volt; a zsidó is megunta várni, az is elment, s a vendégfogadóban sem
kapott már ebédet; az őzet is visszavitte; mert csak épen annyi ideje
volt, hogy készen álló kocsijára felvethesse magát s vágtasson haza, ha
el nem akar késni.
Otthon aztán elmondta, hogy reggeltől délestig nem csinált egyebet, mint
informatiót hallgatott, hanem már most adjanak neki valamit enni, mert
mindjárt elájul.
Nem is ment ez többet a fiscálishoz a gróf pörét sürgetni!