Hej be nagy bolondot tettél akkor Fecske Bandi, mikor leütötted a
postalegényt a szekeréről!
Postalegény a császár szolgája, postalegény pénzén az ország lakatja; –
biz elütik azt a te fejedet…
Ráismertek a betyárra, üldözőbe fogták, nem érhették utól; Szellő
paripája úgy elvitte azt előlük, hogy a porát sem láthatták.
Kecskemét városában felesége lakott a betyárnak, két szép fia is volt,
egyik beszélni is tudott már, a másik még ölbevaló volt; fiatal volt és
szép a menyecske; szép mind a két gyermek; azt mondják, hogy Fecske
Bandi igen szerette mind a hármat.
Éjfél tájon zörgettek Fecske Bandi házának ablakán: «jer az ablakra, jó
asszony!»
A fiatal asszony felébredt álmából, megismerte férje szavát s odafutott
az ablakhoz, kinyitotta. Fecske Bandi le sem szállt a lováról, csak
onnan beszélt hozzá.
– Rosszat tettem, feleség, leütöttem a postalegényt az országúton;
üldözőbe vettek, életemre törnek; most te segíts rajtam. Nem sokára ide
fognak jönni a pandurok s kérdezik tőled, hol vagyok? Feleld nekik:
Pesten vagyok, vásárolni járok, még tegnap elmentem, ott találnak
szállva az Aranyalmában. Áldjon meg az Isten!
Azzal sarkantyúba kapta paripáját s a sötét utczán elrobogott.
A megrémült asszony alig csukta be ablakát, midőn újra csörömpölő
lovasok szálltak le a ház előtt, s zörgettek a kapun. Rekedt, dörgő
hangon kiálta a pandurhadnagy:
– Erzsi hugám, kelj fel és nyiss ajtót. – Hol van az urad, a
haramia-betyár?
A szegény asszony úgy reszketett, meg az a kis gyerek is ott a keblén.
– Jó hadnagy úr, nem haramia az én uram, nincs is tegnap óta a
kecskeméti határban, mert az ökröket vásálni ment Pestre, ott van
szállva az Aranyalmánál.
– Erzsi hugám, ne rontsd a lelkedet a zsivány uradért, fiatal vagy,
bizony hamar megtalálsz halni miatta; a más bűne miatt kárhozol el.
– Én csak nem mondhatok egyebet, hadnagy uram; keressék Bandit Pesten,
megtalálják az Aranyalmában, ott volt ő egész nap; tizenkét mérföldnyire
van az Kecskemét városától.
A pandurok felkutatták az egész házat, pinczét, padlást; nem találták
Bandit, azután hirtelen stafétás legényt ültettek lóra: nyargaljon
lóhalálában egyenesen Pestre; minden állomásnál friss paripát váltson,
ha maga kifárad, másnak adja a levelet; abban meg van irva, hogy a pesti
törvénytevő urak küldjenek nyomban az Aranyalmához s tudják meg, ott
van-e, ott hált-e az éjjel Fecske Bandi?
Pihent lovon felváltott legények vitték az üldöző levelet a menekvő
betyár után; ha egy órával hamarább ér a levél Pestre, mint ő, akkor
egyenesen belefut a tőrbe.
Fecske Bandi egy perczre sem állt meg, még csak itatni sem; tizenkét
mérföldet vágtatva nyargalt be, s még fenn volt az égen a hajnali
csillag, mikor lováról leugrott az Aranyalma előtt; a paripa betalált
magától az ólba; Fecske Bandit pedig beereszté a korcsmaajtón keresztül
a csaplárné, senki sem vette észre.
Czifra Terka volt a korcsmárosné; úgy hítták, maga szerezte a nevét.
Olyan világi menyecske, a ki pirosra festi az arczát, úgy ül az ablakba;
mikor kimegy az utczára, csak úgy ropog rajta a selyemruha; mosolyog
egynek is, mosolyog másnak is s kinyitja az ajtót akármi órában, a ki
azt mondja neki: «szívem Czifra Terka!»
– Messziről futottál, Bandi lelkem, ugy-e? Nagyon is jöttek utánad. Vesd
le a gúnyádat, feküdjél az ágyra, ha valaki keres, elrejtelek én a
szívem fenekére.
– Ne rejts el, ne tagadj; inkább ha keresnek, mondd azt, hogy itt vagyok
egész tegnap este óta; itt voltam a szobádban, engem ölelgettél, engem
csókolgattál; s hogy ne legyen olyan nagy a hazugságod, jer, csókolj
meg, ölelj meg mindjárt.
Czifra Terka oda is ült a Bandi ölébe; mikor jöttek a pandurok, ott
találták őket ölelkezve.
– Hát mi tetszik, jó urak? Kell bor? kell pálinka? kell szép asszony
főzte?
– Nem kell se főzte, se csókja; nem tréfálunk itt ma. Urak akarnak
beszélni veletek vármegye házánál.
Czifra Terka felkötötte derekára a sali kendőt, felvette a
selyemszoknyát, feltette az arany függőt, úgy ment a vármegye házára;
négy pandur kisérte: kettő elől, kettő hátul. Meg is nézte, tudom,
minden ember.
Vármegye házánál kemény vallatóra fogták Czifra Terkát azok a nagy urak.
– Valld meg: igazat mondj, mikor szállt be hozzád Fecske Bandi?
– Tegnap este volt az, meg is esküszöm rá. Elátkozom magam, ha nem
hiszik, pokol minden veszedelmére; itt volt egész éjjel, mulatgattunk,
enyelegtünk, régi szeretőm az nékem.
Törvénytudó urak nem itélhették el Bandit, mert azt csak nem lehetett
hinni, hogy ugyanaz a betyár, a kit este tíz órakor az országúton
üldözőbe fogtak s a kecskeméti tanyákig kergettek, hajnal hasadtára
Pesten heverhessen az Aranyalmában.
Pedig üldözői most is azt állították, hogy rá ismertek, ő volt az, senki
más.
Pandurhadnagy elment ismét Erzsi asszonyhoz.
– Látod Erzsi hugám, milyen gonosz ember a te betyár urad; ne fogd olyan
igen pártját. Itt van az irás, vármegye pecsétje rajta, ebben meg van
irva, hogyan mulatott, enyelgett Fecske Bandi az Aranyalmánál? világos
virradtig a czifra csaplárnét ölelte, csókolta; téged kinevettek; egész
világ azon csúfolkodik mostan. Állj boszút magadért. Valld ki ellene, a
mit tudsz.
Szegény Erzsi asszony két szeme megtelt könynyel erre a szóra, de nem
szólt Bandi ellen semmit; – «én nem tudok semmit.»
– Erzsi hugám szánlak a te hűségedért. Meglátod, hogyan jársz? Czifra
kocsmárosné, ha ma nem, hát holnap, majd kivall mindent a te jómadár
uradra, csak egyszer ne tudjon neki pénzt adni, tarka kendőt venni; s
akkor te is tömlöczbe jutsz, a ki titkolgattad; a két gyerekedből világ
koldusa lesz. Mentsd meg, a míg lehet, legalább magadat és a két
gyermeked.
– Jól lesz, majd megmentem őket velem együtt, szólt az asszony, és
azután, mikor beesteledett, kiment velük a Csalános felé, odakötözte
mind a két gyermeket a keblére s velük együtt bele ugrott a tóba. Ott
találták meg mind a hármat holtan, a mint a csendes holdvilágban
libegtek a tó színén, a két gyermek anyja keblén fekve.
Fecske Bandi tovább is tömlöczben maradt, de nem lehetett ellene semmit
bebizonyítani, mert a Czifra Terka megesküdött rá, hogy mikor a rablás
történt, akkor Bandi Pesten volt, az ő szobájában.
A törvényes urak tehát ötszáz forint jutalmat hirdettek annak, a ki a
posta kirablóját kézre keríti.
Farsang volt épen az idő; farsang utolsó három napján sok vigalom
szokott lenni Pesten. A hirdetett «gardistánál» nagy dáridó készült.
Czifra Terkának onnan nem lehetett elmaradni.
Piros henteslegény iszik az Aranyalmában. Csalfa korcsmárosné bora a
fejében, fehér karja a nyakára fűzve.
– Eljösz-e a bálba velem, kedves?
– Hogy mennék a bálba? szól durczásan a henteslegény, mikor az
ezüstgombos mentém, százforintos mentém benn a zálogházban s nincs pénz
kiváltani.
– Ha csak ez a bajod, ne is szomorkodjál. Lesz pénz kiváltani ezüstös
mentédet; tudok én egy helyen pénzt, csak érte kell menni, még
vendégségre is telik majd belőle; bérkocsiban megyünk, franczia bort
iszunk, magunk nótáját huzatjuk jó pénzért. Kitelik az abból; eszem a
piros orczádat.
Azzal felment Czifra Terka vármegyeházára, kivallotta rendén Fecske
Bandi egész bűnét: mikor jött ő hozzá, miket mondott neki, hogy dült el
lova a nyargalás után, hogy mosta le a vért arczáról, kezéről?
Azzal az ötszáz forintot kendőjébe köté s szépen haza ment vele. Még
csak szemfedőre valót sem hagyott belőle Bandi számára.
A tekintetes statarium elitélte Bandit rögtön. Csak egy éjszakát
ajándékoztak még neki, reggel azután kivégezik.
Czifra Terka, meg a henteslegény kivilágos kivirradtig tánczoltak a
csinos bálban; ettek, ittak, a mi jó volt, a mi drága; szórták a pénzt,
szívták a kéjt, megfürödtek a mámorban és örültek az életnek, a míg el
nem fáradtak bele.
Reggel felé nem ízlett már sem táncz, sem bor, – még a csók sem.
– Mi volna még olyan gyönyör, kérdé a mámoros legény, a mitől a mi
szívünk még sebesebben tudna verni? Mit tudnánk még kitalálni?
– Én tudok egyet, szólt rá készen a kéjleány. Most akasztanak egy
embert; ilyen bál után annál szebbet nem láthatni. Mámor után, kéj után
ez a látvány valami gyönyörűség lesz. Menjünk oda.
Az egész részeg társaság pompásnak találta az ötletet. Az elfásult
érzékekre mi lehetett volna nagyobb inger, mint egy kivégzés látása?
A bérkocsik ott vártak rájuk egész éjjel; a tomboló ittas csapat
felgyűrte magát beléjük s azzal vágtattak ki – a tánczteremből a
vesztőhelyre.
Ott állt már a rabló a hollók háza alatt; annál a kőnél, melyben a
gonoszok utoljára megbotlanak; most is víg volt és fütyörészett. Valami
kedves új nótát tanult most egy rabtól a börtönben, azt fütyölte,
tetszett neki.
Mondják neki, hogy imádkozzék, gondoljon lelke üdvére. Csak nevetett és
fütyölt tovább.
Elolvasták az itéletet, ketté törték előtte a kegyelem pálczáját,
mondták, hogy meg kell neki halni rögtön. Fecske Bandi csak mosolygott
és fütyörészett tovább.
Azután mondták neki, hogy felesége, két gyermekével, bánatában,
kétségbeesésében a vízbe ugrott, bele is halt. Fecske Bandi nem
mosolygott már, de tovább fütyölte a nótát.
Ekkor nyargaló hintókon vidám tarka társaság érkezett a vesztő-térre;
vigalomból szabadult bacchans csoport, festett arczokkal, virágos
főkkel, tarka bolondos öltözetekben.
Az orgiák csoportja felállt a kocsik tetejére, hogy jobban lássa a
gyönyörűséges látványt.
– Nézz oda Fecske Bandi; ott áll a szeretőd, ki téged eladott; tarka a
ruhája, koszorús a feje, most jött a dáridóból. Nézd, hogy nevet rajtad.
Fekete Bandi szeméből kicsordult a könyű, – lerogyott térdére s
elkezdett imádkozni:
– Miatyánk Isten, ki vagy a mennyekben.
A báli vigadók úgy nevettek rajta. – Milyen furcsa az ilyen bűnös, a ki
megtér halála óráján.