Hogy dicső Nagy Lajos királyunk megjelent Olaszországban, mint
idejekorán alászállott itéletnapi angyal, boszút állani bűnös embereken,
vala az ő kíséretében egy Dancs Sylvester nevű magyar vitéz, ki magát
többszörösen kitüntette a csatában s e vitézségeért egy egész dandár
vezetése volt reá bízva.
Míg Nagy Lajos Nápolyban járt, Apor vajda, az alvezér Canosába küldé
Dancs Sylvestert, hogy ott tartana rendet az olaszokon és különösen
vigyázna nemcsak azokra, hanem saját magára is, hogy alattomban meg ne
öljék.
Dancs vezér jót állt róla, hogy semmi baj sem fog történni; az ő keze
kemény volt a kardfogásban, puha a kézszorításban, mindennek tudta a
módját; seregében rendet tartott, senkit a lakosság közül megbántani nem
engedett s a meghódított városban rövid időn úgy megszeretteté magát,
hogy ott bizony akár egész éjjel egyedül járhatott volna az utczán, még
sem nyúlt volna hozzá senki.
Volt pedig Dancsnak egy suhancz fia, alig tizennyolcz esztendős; nem is
volt több annál az egynél, ezt is Sylvesternek hítták; ez volt Dancs
apjának és nagyapjának is a neve, talán még a legelső Dancs őst
keresztelték annak Szent István király alatt.
Nem is hitte volna Dancs vezér, hogy még ezután jövendő unokák unokái is
sorban ne viseljék ezt a szépen hangzó keresztnevet, azért is hozta el
őt magával, hogy otthon el ne csenevészszen az alatt, hanem inkább apja
szemei előtt szokjék hozzá a nemesi élethez, melynek főfő iskolája a
háború.
Tehát, a míg idősb Dancs Sylvester Canosában parancsolna, egy reggelen
az ifjabb Dancs Sylvestert az utczán találták meg, tőrrel a szívén
keresztül döfve és már egészen halottá hűlve.
Ki tehette azt? hol és hogyan történhetett? azt nem lehetett kitudni;
mit is használt volna a tudás? az ifju ember azért csak nem lett volna
tőle eleven.
Hírét vette e gonosz orgyilkolási esetnek a király, ki maga akkor
Nápolyban időzött, s haragra gerjedve az egész város ellen, melyben e
hűtlen merény történt, azt parancsolá Dancs vezérnek, hogy boszúállásul
atyai fájdalmáért s büntetésül ez álnokságért, az összes dandárnak, mely
vezetése alatt áll, három órai rablást engedjen Canosa fölött; érezze
meg az egész nép, ha ki nem adja a gyilkost.
Dancs Sylvester megérté a parancsot és közlé azt a város előljáróival.
Azok meg voltak nagyon rettenve. Képzeletükben ruháiktól megfosztva
látták magukat, templomaikat feltörve, leányaikat meggyalázva; mert
hiszen három óráig átadni egy várost ez Ázsiából jött hadnak, kik oly
ellenállhatlanok a harczban, mit jelenthetne egyebet?
A jó urak kértek, könyörögtek Dancs vezér előtt, igértek neki nagy
pénzváltságot, mind hiába, a vezér kérlelhetetlen volt; a király így
hagyta meg, s a sereg előtt ki kell hirdetni a király akaratát.
Nem sokára egy gyászfátyolos asszony jött a vezér lakására s beszélni
kívánt vele. Az asszony szép volt, mikor hallgatva állt is, hát még
mikor sírva borult a vezér lábaihoz s könyörögve mondá neki, hogy
kegyelmezzen meg a városnak és büntesse egyedül őt, mert ő az oka
egyetlen fia halálának.
– Én Taormese grófnő vagyok, szólt az úrhölgy; szerencsétlen siciliai
család boldogtalan leánya. Tegnap este a corsón találkozott velem fiad,
s gyalog hintóm után jött egész palotánkig; én inték neki, hogy
távozzék, rettegve attól, hogy férjem meg találja látni, ki féltékeny,
mint minden olasz. Az ifju nem távozott; egész éjfélig hallottam
sarkantyúi pengését ablakom alatt, a mint ott fel s alá járt és esküszöm
a szűzre, hogy egyszer sem néztem ki ablakomon. Éjfél előtt nehány
perczczel egy hosszú jajkiáltás hangzott fel az utczáról; akkor ölték
meg őt. Én vagyok oka halálának. Büntess engemet miatta. Talán kaczér
tekintetem csábítá el őt; talán nem rejtém el arczomat eléggé fátyolom
alá, hiúságból, hogy szépnek találjon; én vagyok egyedül gyilkosa,
büntess engemet és ne az egész várost én helyettem.
A grófné szép asszony volt, szépen tudott könyörögni, szájjal is szépen,
hát még szemmel; Dancs vezér sem volt márványból, nem volt idősebb
harmincznyolcz évesnél, ő is megláthatta azt, a mi szép; azért mégis
Dancs vezér azt felelé az esdeklőnek, hogy itt nincs semmi kegyelem, ez
nem az ő dolga többé; ő megsiratta a fiát, kit oly ifjan megöltek, ez az
ő fájdalma; de a király boszút akar állani egy katonájáért, a kit
meghódított városban orozva meggyilkoltak, s ez a király dolga, azért
menjen az ifjasszony haza, s várja el békén, hogy holnap mi történik
vele?
A grófné elment, egy óra mulva utána jött a vezér elé egy torzomborz
férfi.
– Uram, én vagyok fiad gyilkosa; én vagyok Taormese gróf. Az imént nőm
volt nálad, hogy magát a városért feláldozza, s én nem akarok alábbvaló
lenni egy nőnél. Kezedbe adom magamat, öless meg és engedd el a városnak
iszonyú büntetését.
Dancs Sylvester megtörlé két szemét, mert mégis csak eszébe kellett
egyetlen fiának jutni, a midőn ilyen közel állt annak gyilkosához; s azt
felelé az olasznak:
– Hallod-e olasz, a miért fiamat megölted, azért holnap majd számolunk
egymással, de azt, a mit a király rátok mért, én senki haláláért el nem
engedhetem. Eredj haza és várj rám.
Egész Canosa sírt ezen éjszakán; a kapuk be voltak zárva, senkinek sem
volt szabad kimenni a városból, asszonyok, leányok kétségbe voltak esve;
pénzes emberek osztották kétfelé kincseiket, felét elásva, más felét
kirakva az asztalra, hogy a prédáló harczos nép készen találjon mindent
és ne pusztítson a kereséssel.
Reggel hat órakor összegyűjté Dancs Sylvester csapatjait a főpiaczra,
ott fölállította őket hadi rendbe. Még egy küldöttség akart vele
beszélni, a város papjával élén, azokat elé sem bocsátá.
Mikor szép négyszögű rendben fel voltak állítva a magyar hadak, Dancs
Sylvester oda lovagolt közéjük és így szólt:
– Magyar vitézek! A király azon büntetést mérte Canosa városára, a miért
egy vitéz katonáját e helyen orozva megölték, hogy az ittlevő magyar
seregnek szabadság adassék Canosában három óra hosszat rabolni minden
házban; minél fogva én megengedem tinéktek, hogy a mai kilencz óra
ütéseig Canosa városában mindent, a mi szemeiteknek és szíveiteknek
tetszik, szabadon elvehettek, a pap aranykeresztjétől kezdve a hajadon
csókjáig és erre ti néktek «a király nevében» igazság adatik… Hanem,
monda ezután Dancs vezér, én «a magam nevében» csak azt mondom, hogy
«becsületes ember nem cselekszi ezt, még ha szabad is…»
A kinek tetszik az engedelmet használni, elmehet.
Egy lélek sem mozdult a karélyból.
Elüté az óra egymás után a hetet, a nyolczat, a kilenczet; és Canosa
városából egy gombostű sem veszett el semmi háznál, sem egy ártatlan nő
hajaszála meg nem bomlott.
A magyar vitézek ott maradtak lovon ülve, sorban állva a piaczon az
utolsó óra ütésig, mert Dancs vezér azt mondá, hogy szabad ugyan a
rablás, de becsületes emberhez nem illik.
Mikor a félelmes három óra elmult, mikor minden utcza megtelt
örömrivallgó néppel, kik a hazatérő magyar katonákat virágokkal és
rózsavízesővel borították, s erővel vitték házaikba, miket egy óra előtt
úgy féltettek tőlük, akkor Dancs vezér felkereste egyedül a Taormese
palotát.
– Most olasz, szólt a grófhoz, a király ügyét elvégeztem a várossal,
végezzük most az én ügyemet veled.
Ott a Taormese palota fegyverteremében elvégezték a bajt egymással; a
gróf olyan rosszul védte magát, mint egy bűnös, Dancs Sylvester egy jó
alkalommal úgy vágott hozzá, hogy Taormese feje lehullott helyéről s
egész Dancs lábáig gördült, mintha meg akarná azt csókolni, bocsánatot
kérve fia haláláért.
Dancs Sylvester megtörölte kardját, hüvelyébe dugta, azzal felkereste a
gyászoló grófnét, a kit épen özvegygyé tett, s egyenes őszinteséggel
mondá neki:
– Már édes szép asszony, a baj megtörtént; nekem nincs többé fiam, neked
nincs többé férjed. Én nem vagyok az oka, hanem te. Azonban tegyük jóvá
a dolgot, a hogy lehet. Én adok te neked férjet, te aztán – majd adsz én
nekem fiat, s mind a ketten vigasztalva leszünk.
A krónika még annyit mond, hogy a szép olasz nő nem találta oly rossznak
Dancs vezér ötletét, mint a milyennek az első hallásra tetszik. Dancs
Sylvester, mint mondánk, még akkor élte virágjában levő férfi volt, s
nemes híre is nyom valamit.
Hogy pedig a vigasztalódásból lett-e valami? arra úgy hiszem, igennel
felelhetek, mert mai nap is él és virul egy egész népes Dancs család…
már nem tudom, hogy hínak-e benne Sylvesternek valakit most is?