Béla ebéd után hirtelen eltűnik. Ekkor kezdődik a nagy jelenet.
Az apa hátratett kezekkel járkál le-föl, minden öt percben mond valamit,
félig meddig önmagának, elharapva a szavakat.
– Érthetetlen, – bosszankodik – miért nem megy az ilyen ember más
pályára, ahol nem kell annyit tanulni, ha olyan nehéz a felfogása.
Az anya:
– Hiszen olyan szorgalmas, reggel ötkor kel és már kávéházba se jár,
mint a többi jogász.
– Azok mégis átmennek.
– A protekció, – kiált az asszony – az a baj, hogy nincs protekciója –
de maga se hisz benne.
– Szegény – mondja Irma maga elé és egyszerre sírva fakad, hangosan –
olyan jó ember, maga a jóság. Ő nem tehet róla. Hagyjátok szegényt.