Otthon sütnek-főznek, az ünnepi ebédre, mely egyúttal lakodalmas ebéd
is. Vanilia- és borsillat csavarog a levegőben. Az apa nézegeti a
menetrendet, hogy holnapután melyik vonattal utaznak el a fiatalok, mert
már minden készen áll, másnapra tervezik az esküvőt és a csomagjaik is
össze vannak pakkolva.
Béla kettő után érkezik.
Jön, se gyorsan, se lassan, ahogy szokott, közönyös, egyforma arccal az
udvari folyosón, melyre ablakaik néznek, kifogástalan világosbarna
ruhájában és új szalmakalapjában.
– Széna-e, vagy szalma? – kérdezi az apa, aki szereti tréfára fordítani
a komolyat.
– Hogy méltóztatol érteni?
– Azt kérdezem, hogy mi történt?
– Megbuktam.
– Sebaj – veti oda az öreg úr egy pillanatnyi általános csönd után –
mással is megesett már.
– Egyél, Béla – unszolja az anya.
Az ünnepi ebéd pompás, talán kicsit sok is, a bor beszédessé teszi őket.
Béla részleteket mesél a vizsgáról, de mint szavaiból kiderül,
egyáltalában nincs meglepetve a történteken. Ezt várta. Először senkinek
se sikerülhet.