A vizsga napján reggel hatkor, a szokottnál két órával korábban, ébred a
ház.
Bár palástolják, mindnyájan kissé izgatottak. Béla alig aludt valamit,
egész éjjel olvasott az ágyban, még a reggelinél is átfut vagy tízszer
egy-egy jelentéktelen jegyzetet, mely apró betüvel van szedve a
tankönyvben. Arca halálosan sápadt. Hihetetlennek tetszik az a közelség,
hogy délre már „kész ember“ és hogy az életben általában minden pár perc
alatt dől el.
Az apa, aki hosszú, fehér bajszával egy tengerészhez hasonlít,
kedélyeskedik:
– Vadásznak és szigorlónak babonából sem kívánok szerencsét.
De az anya mégis int:
– Sok szerencsét, Béla.
Irma elkíséri a kúriáig, ott pedig ezt mondja:
– Gondoljon rám.
Utána bemegy egy templomba, imádkozni érte.