Így valami különös álomvilágba csöppen, melyet maga se tud
megmagyarázni, de nem is túlságosan akarja.
Egy födél alatt lakik – együtt és mégis külön – a menyasszonyával, akit
nagyon szeret.
Irma kedves és egyszerű lány, túl az első ifjúságon, huszonhét éves, –
öttel fiatalabb a vőlegényénél – komoly és okos. Fekete, dús haját
szelíden hátrafésüli, mint a feleségek szokták.
Sokat tervezget a jövendőjéről, mikor majd a vizsga után irodát nyit az
ura és külön mennek lakni.
Béla ekkor mosolyog, aztán elkomolyodik. Ül a zongoraszobában, a jegyese
kezét a kezében tartja és eszébe jut, mennyi mindent nem tud még.
– Szép álmok, – mondja idegesen – szinte hinni se merem – és megy
tanulni.
A család pedig lábujjhegyen jár:
– Béla tanul, – suttognak – csitt, Béla tanul.