A világ a régi volt: utak, folyók, hegyek, városok, színek, szagok,
lárma és csönd.
A felesége karján jött ki és amint kiértek a rózsafákkal szegélyezett
útra, ráesett első tekintete.
Sötét ruhát viselt, – mintha a függönyös szoba feketeségét magával hozná
– az arca kissé sápadt volt a virrasztástól, a szeme beesett, de mindez
csak érdekessé tette. Teréz, mondta az egyszerű és szegényes nevét és
vérébe visszatért az öröm, mely lassan már megfagyott a halál
közeledtére s felolvadt az első csókban, melyet annyi idők után látott
is.
Csodálkozva szemlélte őt, ízről-ízre. Sohase találta ilyen szépnek.
Nézte a kezét, mely élőlénynek látszott, a száját, – egy okos rózsa –
mely csöndes és jóságos dolgokat beszélt, szinte feleslegesen, mert
magában is eleget mondott. Haja ragyogott az őszi napban, éretten és
sárgán, mint a méz, vastag fonataiban pedig más, olajos sárgasággal
imbolyogtak a teknősbékahajtűk, melyeket átmelegített a délutáni tűz.
Áldott szőkeség, melybe el lehet tévedni, mindörökre. Álltak egymás
mellett a fekete és szőke ember, kik szerették egymást, kiáltottak
egymás után és aki látja őket, elmosolyodik, felkacag ezen a boldog
találkozáson, annyira egymásnak valók.
Egy éve voltak házasok, akkor szakadt rájuk a hosszú-hosszú bibliai
sötétség. Teréz – szegény lány volt – ebben a kastélyban úgy nyugodott,
mint a kincs, János pedig szerette a szegénységét, örült, hogy mindent ő
adhat neki, szüksége volt erre az érzésre. Máskép, mondta néha, nem is
tudná szeretni.
Most visszaemlékeztek mindenre. Felmondták a szerelmüket, mint a leckét.
Emlékszel erre és arra? A szerelmesek gyakran vizsgáztatják egymást. A
multat, a régi tananyagot nem engedik feledni, hogy annak alapján újat
tanulhassanak és áttérhessenek a jelenre s a jövőre. Mind a ketten
ujjongtak, hogy folytathatják.
János kislány-kora óta ismerte. Most azonban egyszerre lehunyta a
szemét, elkápráztatta, mint a villámfény, kutatni kezdett emlékeiben, de
ehhez az archoz nem talált semmi hasonlót, egészen új, érthetetlen és
ismeretlen szépség állott előtte.
Sokáig csukva tartotta a szemét.