– Well, mondta magában az elnök és lefeküdt az ágyba. Akármit csinált,
magában azt mondta: well. Mert amerikai ő, pláne elnöke az
Egyesült-Államoknak, hát ugy is illik ő hozzá, hogy azt mondja mindig
magában: well. Ma például megszakitotta Németországgal a diplomáciai
viszonyt. S azt mondta magában: well és ment az ágyba. A Fehér Házra
csend borult. Csend borult a kertre is, amelynek közepén a Fehér Ház
áll, a fehét kertre is csend borult. Mert havazott, tehát a Fehér Ház
kertje is fehér volt.
Álmodtak a behavazott tuják és kaktuszok szeliden. A fehér kert
vaskeritése előtt a policeman a kurta bottal egykedvüen sétált, ő is
fehér volt, meg a kerités is, mert a hó esett mindenre Washingtonben.
Egyszer csak néma autó ért a Fehér Ház elé, kiszállott az autóból egy
hosszu fekete mister, kicsi fekete táskával a kezében. Bement a Fehér
Ház vaskeritésének kapuján, anélkül hogy kinyitotta volna a kaput. Csak
átment rajta, ment a kert haván a Fehér Ház tornáca felé, felment a
tornác lépcsőin és eltünt az oszlopok között. A tüzoltósisakos policeman
csak sétált gépiesen a kapu előtt az ő privát gondolataival a fejében,
ha vannak a policemannek privát gondolatok a fejében Washingtonben. Az a
hosszu sovány mister, aki legalább olyan sovány és olyan magas volt,
mint az elnök, az pedig csak bement a Fehér Ház előcsarnokába, anélkül,
hogy az nyitva lett volna s bement a fogadóterembe anélkül, hogy
fogadták volna s bement az elnök lakosztályába anélkül, hogy beengedték
volna s benyitott az elnök hálószobájába anélkül, hogy kopogtatott
volna. Az ágy elé lépett, kistáskáját az éjjeli szekrényre tette,
kinyitotta, kivett egy igen finom kézifürészt. Az elnök felült az
ágyban:
– Well, – szólott – ki vagy és mit akarsz itt?
– Well – mondta a vendég – én dr. Mors vagyok. Mr. Wilson, te fölidézed
a háborut. Itt vagyok.
– Well, te nem a háboru vagy, te a halál vagy.
– Well, – mondta a látogató – én vagyok a háboru. Mert J. W. Nobody
meghal, ha háborut izensz.
– Well, ki az a J. W. Nobody?
– J. W. Nobody egy ifju New-York államban, sőt magában New-Yorkban.
Segéd egy kereskedőházban, huszonötéves és a milicia tagja.
– Well, mi közöm hozzá – türelmetlenkedett az elnök. – Mi közöm nekem
ehhez a J. W. Nobodyhoz vagy kihez?
– Well, én is azt akarom kérdezni, hogy mi közöd J. W. Nobodyhoz, mr.
Wilson? – A látogató szétnyitotta a kicsi fekete bőröndöt, csipeszt,
szondákat, kést, ollót, kis kanalat miegymást rakosgatott az éjjeli
szekrény márványára. Az elnök idegenkedve nézte ezt, megkérdezte:
– Well, – mondja – mik ezek? Miféle kis kanál ez?
– Well, – magyarázta a vendég – ilyen kis kanállal kell kivenni az
összezuzott szemgolyót a szemüregből. Várj, mindjárt kiveszem a
szemedet, mr. Wilson. Ez itt a bordafürész, először evvel ismertetlek
meg, mr. Wilson. Evvel a késsel előbb fel fogom hasitani a mellkasodat.
Huzd le az inged.
– Well, – szólt az elnök – te őrült vagy.
– Well, nem értelek. Te kiváncsi vagy a háborura. J. W. Nobody nem is
kiváncsi rá, s meg fog halni, ha háboru lesz.
– Én nem vagyok kiváncsi. Én nem akarom a háborut.
– Well, hiszen el vagy szánva rá, hogy megizend a háborut.
– Well, – kezdte az elnök – nem én, a szenátus, egész Amerika, az
amerikai érdekek, a tengerek szabadsága…
– Well, unalmas vagy, mr. Wilson. J. W. Nobody, akinek meg kell halni,
ha háborut izensz, élni akar New-York államban, vagy akárhol. Ő ügyes
eladó, főnökei jól fizetik. Csinosan öltözködik, kellemes fiu,
egészséges, edzett, szivesen eszik, könnyen nevet és türhetően énekel.
Bendzsón játszik, társai örömmel hallgatják.
– Well, – idegeskedett az elnök – mit csináljak vele, J. W. Nobodyval?
– Well, semmit. Ne csinálj vele semmit. Ő vasárnaponkint a matchre megy.
Elismert footballjátékos. Ha háboruba küldöd, elvesztheti lábát és nem
footballozhat. Takard fel a paplanodat, igaz, legelőször is levágom
egyik lábodat. Ezzel a vékony késsel és a fürészszel.
– Nekem? – csudálkozott az elnök – hisz én az elnök vagyok, well!
– Well, én ahhoz jöttem, aki hiv. J. W. Nobody nem hiv engem. Ő Kittyt
hivja, egy bizonyos Kitty Doodleyt, aki kidugja az ablakon a
fejecskéjét, mikor J. W. Nobody arra megy és két ujját a szájába dugva
füttyent. Kitty Doodley erre kinyujtja karját és lekiált neki: Halló,
Jim! Ők vasárnap délután csolnakáznak. Ők fiatalok, vidám természetüek
és örülnek egymásnak. Well, dugd ki már a lábod, hadd vágjam le, sietek.
Csak az egyik lábod, mr. Wilson.
Dr. Mors felvette az éjjeli szekrényről a szikrázó keskeny kést. Az
elnök felhuzta magát fekvéséből, a feje magasabbra jött fel, mint az ágy
feje. Dr. Mors a paplan alá nyult, huzta kifelé a lábát. Az elnök
szellemtelen és müveletlen szemekkel nézett le a lábára, kitátotta a
száját és orditani kezdett:
– Nau, neau, nieauuu…