– Haaa… jő, vonul, mulik a forgalom felett a szakadt emberhang, egy
ismeretlen hangja, emlékhang. Haaaa… egy kocsis, ki egy bakon ül, riaszt
és óv vele talán. Melyik vajjon? Mind egyforma nehéz árnyék a behavazott
kocsik homloka előtt a fehér homályban. A szomszéd utcából rebbent el a
gazdátlan mély és könnyü hang? Haaaa… a kerekek puhán görögnek, a járda
népe lebuktatott fejjel oson előre-hátra, előre huzó termetekkel mintha
bóbiskoló korcsolyázók lennének. Hó van az uttesten, hó van a
flaszteren, a tetőkön és az erkélyeken hó van, a kémények oldala havat
kapott, a reklámoszlopnak hógallérja van és egy nagy rózsaszin plakátot
is megvert a hó. A bezárt villák fala is ilyen, amelyeknek merengő
csendjét a tél paskolja hangtalan fehérrel.
Reggel eső volt, erős eső, tiszta esőből való eső. Délre fagyos eső
lett, zuzmara, hó zudult vele, bántó, dermesztő téli eső szakadt, az
ágakat megfogta s befuttatta gyémántosan, gyöngyösen. A levelek távozása
óta zavartan várakozó sovány galyazatok hirtelen az álom fényes
fátyolában tüntek föl. Az érzések, az ember érzelmei festhetnek igy a
lét sérelmében, a csalatkozás után, a szenvedés diszeivel ünnepelve,
másvilági pompával megkoronázva, eszméletlen üdvben és győzelemben.
Délutánra leengedte magát a teljes tele hó, a lágy, tiszta teher, a
nesztelen nagy támadás, a fehér bámulat, pehelynek meg pehelynek
véletlen végtelensége. Az idő függönyét elhuzta s életünk a tél
felvonásában játszik. Haaaa… hallod ezt a hangot? Emlékszel a mult és
mult évek havazásaira? Szakad a hó. Itt van. Tél van. A leszegényedett
ábránd lehuzza ferdült nyakát, a követelő évszak nem ad már halasztást.
Füteni kell, meleget kell enni, nem svindlizhet tovább az alattomos
szegénység. A hópelyhek beleszaladnak a felpislanó szemekbe, melyek
tanács és bizalom nélkül a lenyomott fakó égtől: miből, hogy és mit? Mi
lesz? Az élet a legsürübb önzéssel érdeklődik önmaga iránt, a különös
eget minden pártfogás nélkül hagyja különösnek lenni.
Egyik embernek a diszmagyar a gondja, melyben megizzad annyi órán
keresztül a zsufolt templomban és odakinn aztán a koronázó domb alatt
álldogálva tüdőgyulladást kaphat. A másik embernek a disztelen és
magyartalan és prém és bélés nélkül való öltözetével van baja, melyben
ugy megfázhat, hogy elmehet Földesre deszkát árulni.
Az ég ma egyforma különös a havazásban a más-más téli aggodalmak felett.
Oly fekete az ég. Vagy fehér? Egy-egy pillanatban a havazás rémlik
feketének és mintha fehér álmokból dülne lefelé. Hol is az ég? A
tekintetnek mennyire kell repülni ilyenkor, hogy eget érjen? Magosabban
van az ég vagy egészen a fejünk fölé rogyott? Én nem tudom kivenni. Ugy
tetszik, hogyha a kéményből felbujna most a kéményseprő, ő már az égben
állana.