Gondolom, ez a két dolog szerepelt ma legfőképpen a fejünk felett, a
nyomdában e két szót hadarták a szedők ujjai legtöbbet és a lakosság
ajkai leginkább e két szót kapkodták. A békét meg a zsemlyét. A város
érdeklődésében, mondjuk, a béke volt az ég és az égen a nap egy zsemlye
volt. Arról volt máma szó, lesz-e béke s arról, hogy lesz-e zsemlye.
Csudálatos, hogy ilyen egy napon, mikor reszketős reménnyel emelhetjük
tenyerünket szemünk fölé, hogy a világ visszafordulása elé pillantsunk,
ilyen napon a zsemlye is eszükbe tud jutni az embereknek. Nem?
Az ilyen meglepődést még magammal sem tudom igazán megosztani, csontfejü
aggastyánnak gondolom magam és ugy próbálok emlékezni, hogy ezelőtt
harminc-negyven esztendővel, mikor fiatal ember voltam, abban az
össze-vissza háboruban harmadfélévre az egyik háboru-társaság békét
kinált a másik háboru-társaságnak és éppen akkor a lakosok frissen
örvendeztek a zsemlye reménységének. Vagy egy más korszakba teszem
magamat, száz esztendővel későbbre vagy ezer évvel előbbre s ugy mesélem
ezt magamnak és ugy próbálom, hogy benyomásom vagy véleményem legyen
erről a mostani világról.
A mai nap felől egy valótlan messzeségből ide nézve, mondhatatlan,
gazdag és ködös-fényes illuzióim vannak, valami tulságosat látok, amiben
mindent észrevenni gyönge a szemem, végleteit az emberiség jobb
szenvedelmeinek, epedő s könyörgő karok sürü kalászainak viharlengését a
levegőben, utcákról terekre nyomuló tarka tömegeket, félőrült orkánját
az ébredő igazság hangjainak, a hajnalló eszmélet sikolyait hallom,
amelyek mint szélben a szalagok repdesnek, a győzelemre menő élet
mámoros körbefogózását látom, táncban kerengélnek, letérdelnek, egymás
térdein kapaszkodnak fel, ölelkeznek és egymás arcára cseppentik a
könyeket, amelyek fájdalmat és örömöt cserélnek egy azon gyöngyszinü
sürü harmatozással. Jóféle érzéseik hevétől hajadonfőtt vannak,
trombiták és hegedük szoronganak az ünnep tumultusában és a bérkocsik a
megrendült tolongásban, potya rajongókkal megrakva tévelyegnek szeliden.
No, itt vagyok a jelenbe belészorulva s hallom tisztán, hogy egyforma
fáradtan vagy egyforma vidoran tárgyalják a népek, lesz-e béke s lesz-e
zsemlye. Egyiknek a másikhoz e napon nincsen köze, lehet, hogy meglesz a
béke hirtelen-váratlan és zsemlyét még egy darabig nem fognak sütni a
pékek. Lehet, hogy holnaputánra lesz már zsemlye s egyelőre más változás
a világban nem lesz. Tudnak a zsemlyének is örvendezni, magának a puszta
zsemlyének is? Hogyne, hiszen a hirére is, hogy megvidámodtak a
táplálkozó város hangjai.
A béke egy egész világ, a zsemlye meg csak egy zsemlye. De meg lehet
fogni, ropogtatni lehet, kettérántani, fehér belét kihuzni, apritani
tejbe, kávéba. A száraz zsemlyét reszelni lehet, levesbe lehet szórni,
gombócot, tortát lehet gyurni a zsemlyéből. A megfoghatatlan békével mit
teszünk, ha itt lesz? Hányszor hallottam hány embertől: Hej de berugok
aznap! Tudniillik a béke napján. Miért akarnak berugni? Hiszen ha hej be
berugnak, azt se tudják, hogy béke van, ugy be lesznek rugva. Hát mi az
a béke? Az még semmi magában. Egy vagy két üveg pezsgő több annál. A
zsemlye is több annál. Látod uram istenem, milyen semmi a béke a
boldogtalan világnak. Ha a zsemlyét meg tudod adni, add meg már azt a
semmiséget is, uram, a békét.