Érdekes. Tizfilléres bélyeget adnak az embernek, pirosat. Meg hat
filléreset, szürkét. Meg öt filléreset, zöldet. Meg két filléreset, szép
sárgát. A főpincér adja a kávéházban, a kisasszony adja a cukrászdában,
a messenger boy adja s a kocsis is kinálja a bakról. Nincs aprópénzük,
azt mondják. Bélyeget adnak az embernek. Mintha valami tulzó művelt és
érzelmes világ lenne, hol mindenki folytonosan levelez. Mintha a napnak
óráiban szegények és gazdagok iróasztalhoz ülnének és intimus
ujságokkal, jó szavakkal keresnék fel rokonaikat és barátaikat,
elfogdosnák az élet tünő benyomásait, lemásolnák szivöket dobogtában és
futtában a futó időt és tanáccsal és vigaszszal halmoznák el egymást.
Ugy látszik csak magam nem levelezek ugy ahogy szokás. A bélyegek
csufolódnak velem, nyugtalanitanak, bántanak. Ne nyujtsanak felém
bélyegeket, itt a nagy nyilvánosság előtt esdeklek kegyetekhez,
pincérek, kocsisok, rikkancsok. Legalább is ne honi bélyegeket adjatok,
inkább adjatok szokatlan szinü, messzire való bélyegeket, Paraguai
köztársaságnak, vagy a Fokföldnek, vagy a sárkányos Kinának bélyegeiből,
vagy Jamaika szigetének vagy Boldog-Arábiának bélyegeiből.
Mert mindig, mindétig valami távolnál távolabb postára vágyom küldeni a
levelet, elpanaszolni, hogy ezen a világtájon a Szerencsétlenség
magtalan királynéja uralkodik, hogy akik élnek sem élnek szivesen, hogy
ünnepeink az alvás és a könyezés, hogy a szivet itt elsorvasztják, mint
a csuf szemölcsöt, amelyet cérnával elkötözni szokás, hogy a lélek itt
eláll az emberben, mint a rossz szódásüvegben a gyöngyözés, hogy nem
marad már egyebünk, mint a valóság, hogy egyik nap ugy ad át a másiknak,
mint a fogolykisérők a tikkadt fogolyszállitmányt, amelynek mindegy hová
viszik és mi lesz vele. Hogy otthagytuk a természetet, mint a tolvaj fiu
a szülei házat és a kegyelmes naplementének és a tanitó ősznek tisztelői
nincsenek és a hidon járók meg nem állanak már lenézni a folyóba, mert
régen elfelejtettek kiváncsiaknak lenni a hullámokra és a maguk ingadozó
árnyékára.
Nem, nem kérek exotikus bélyegeket se, elosont az az idő, mikor rajzaik
és bélyegzőjük füszert hoztak az álmodozásnak és irni Boldog-Arábiába se
volna értelme, hiszen ott is el van veszve az ég a föld felett. Nem is
lehet semerre, senkinek a nagyvilágon hirt adni, följelenteni a
rablógyilkos napokat. Nem is szándékoztam, csak ugy mondom.