A fonnyadó Időnek ma nagyon ideges napja volt. Borzongott, sóhajtozott
és többször elfogta a sírás. Az utcán felöltős és esőköpenyes urak
közlekedtek. Estére már olvastam, hogy a mai nap folyamán egy kávéházból
elvittek két kabátot. Ez a koraőszi városi kaland a tél lehelletét hozza
már és egyuttal a boldogult béke hült hangulatát hozza vissza az
embernek. Ime, hogy magam is mondjam egyszer, az élet nem hagyja magát.
Szerelmesek a betétes topánka elé térdepelve esküdöznek, az ügetőpályán
üzik egymást a fehérrel villogó lábu lovak, hátuk mögött könnyü
talyigájukkal és a kabáttolvaj a legnagyobb időkben is bemegy a
kávéházba megtekinteni a fogason kiállitott kabátokat.
Kiskabátban megy be a kávéházba és nagykabátban jön ki, mire egy másik
férfi, aki nagykabátban ment be, kiskabátban jön ki majd a kávéházból.
Ez a kicsi társasjáték, amilyen egyszerünek néz ki, olyan bonyodalmas és
keserves lehet mind a kettőnek, a tolvajnak is meg a gazdának is. A
kabáttolvajnak, aki a legnagyobb nyilvánosságot keresi, nagyon kerülnie
kell a feltünést, meg kell választani neki a széket, amelyikre leül, ugy
kell neki nézni azt a fogast… különben ő biztosan jobban tudja, hogy
kell neki azt a fogast nézni, hogy kispekulálja magának a legmegfelelőbb
kabátot, amelyik ugy pászol az ő termetére, ha felveszi, mintha ő rá
szabták volna, vagy ő alkudta volna le a Károly-köruti áruházban. Vagy a
karján is kiviheti, hogy ne tünjön fel a kabát nagysága vagy kicsisége?
Meglehet. És az alkalmas pillanat, azzal milyen baja lehet a
kabáttolvajnak. Melyik a kabát gazdája a vendégek közt, mikor nem fog
odanézni, mikor pillant föl az ujságból, meddig mereng egy nő után, aki
a járdán elvonul vagy hány pillanatig szórakozott vagy hány percig marad
a telefonfülkében, azt neki mind tudni, érezni kell. Detektivnek,
diplomatának kell lenni neki. De nem, kabáttolvajnak kell lenni neki,
kabátot lopni csak egy kabáttolvaj tud. Nehéz kenyér. Az idegeknek nehéz
az a kis idő, mikor leakasztja és felölti az ismeretlen kabátot s kimegy
az ajtón, mint a legrendesebb ember. Bizonyára megszenvedi idegein,
bizonyára ideges ő is, mint az uriemberek, talán uriember ő is és csak
azokban a pillanatokban kabáttolvaj, mikor a kabátot eltolvajolja.
Nem tréfálok, ha tudnék se akarnék tréfálni, s ha akarnék, se tudnék.
Emlékszem, hogy elfogott kabáttolvajról kiderült már, hogy uriember volt
és végtelen iskolákat járt, vizsgákat tett és diplomát szerzett, hogy
végre egy másik ember kabátját fölvegye a kávéházban.
Szegény kabátok. Két-háromszáz korona a mai világban olyan kabát,
amilyet el szoktak lopni. A kabáttolvaj nem tehet róla, hogy ilyen drága
a szabó s oly nehéz az élete minden egy embernek. Talán nem is olyan
tréfa dolog, ha valakinek ellopják a kabátját a kávéházból, mint nem
volt tréfa dolog annak a hires muszka irnoknak, a boldogtalan Akaki
Akakievicsnek sem, aki belehalt abba, hogy a téli bundáját elrabolták.