FÜST

Az ember bemegy a trafikba. Sok mindent kapni a trafikban: napilapot,

élclapot, szinházi lapot, gyufát, meggyfaszopókát, irodalmi folyóiratot,

cigarette-papirt, cigarette-hüvelyt, postautalványt, levelezőlapot,

bélyegeket és okmánybélyegeket és váltót s levélpapirt és művészlapot,

Magyar Könyvtárt, Milliók Könyvét, öngyujtót, noteszt, pecsétviaszkot,

nyakkendőszoritót és gummisarkot. Lehet, hogy még egyebet is, csak nem

jut eszembe, nagyon szórakozott vagyok mindig amiatt, hogy a katonák

meghalnak a háboruban.

Az ember bemegy a trafikba, ahol ennyi mindenfélét kapni, de az ember,

Shakespeare és Cervantes hőse, a képzelődő balga a trafikban is olyasmit

kér, ami nincsen. Cigarettát kér. Cigaretta nincs a trafikban. Az ember

bámul, kimegy a trafikból, megáll a járdán. Egy francia nagy férfiu egy

könyvében azt irta, hogy: ne várj narancsot a szilvafától, ne várj

boldogságot az élettől. A szegény embernek ott a járdán eszébe juthatna,

hogy amint a szilvafán nincs narancs s az életben nincs boldogság, épp

ugy nincs cigaretta a trafikban. De az a szegény ember tán véletlenül

nem is olvasta azt a fájdalmas figyelmeztetést abban a könyvben, vagy ha

olvasta volna is, kérdezhetné magában, hogy hát hol vegyen cigarettát,

ha a trafikban nem árulnak. És néz a többi bolton végig az utcán, nézi a

divatüzletet, a cselédelhelyező követséget, a papirkereskedést, az

ékszerész kirakatát és a vaskereskedés kirakatát, ahol remek revolverek

függenek, de ezekre ránézni se jó a szegény embernek, mert nagyon nagy

luxus lenne neki egy olyan szép revolverrel agyonlőni magát.

Sajnálom azt a szegény embert, mondhatom hogy sajnálom. Pedig minek neki

az a cigaretta? Nem is igen tudná megmondani, minek az neki. Szivni

akarja, füstöt akar csinálni. Érezni akarja az izét. Szereti, nem tud

ellenni nélküle. Megszokta. Kell neki. Kéri, kivánja, követeli. Nem

lehet lekapatni róla. Miért nem adnak neki cigarettát? Nem muszáj neki

Gianaklist adni, se Dimitrinót, se Vafiadist, se Laurenst, se az Ottoman

Regieből nem muszáj neki adni. Egyiket se a jóból, az illatosból, a

kéjesből. Még III. Sorte se kell neki okvetlenül. Csak amit itthon

gyártanak. Abból se a vastagja, vagy a vékonyja, a drágája, amit

különlegességnek neveznek. Csak az a hétköznapi, az az egyszerü, az az

akármilyen. Nilus, Memphis, Sultan, Hölgy, Hercegovina, Magyar, Dráma,

tudomisén. Jó ez is. Füstje van. Tegyék a szájába, hadd gyujtson rá,

hadd szijja. Hallgat, mikor a cigaretta a szájában van. Azzal beszéli ki

magát. Nem őrjöng a csókért, ha ajkaira veszi a cigarettát. Csók az

neki. Nem veszti el nyugalmát az ég fellegei miatt, ha füstöt csinálhat

a szeme elé. Felhő az neki. Nem csinál tüzet, csak füstöt csinál a

cigarettával a szegény ember. Tüz az neki. Csendes, nyomorult, kedves,

hasznos lesz tovább az ember. Adjanak neki cigarettát. Összeszoritja

vele ajkait, lehuzza a szivére a füstöt és felengedi agyvelejébe.

Adjanak neki cigarettát. Aadjanak.