Egyszer valamikor egy istállóban láttam játszani valamit jókedvü
béresektől. Uj ember került közéjük, idegen pusztáról való béres, annak
a kedvéért vették elő ezt az ő játékukat. Azt mondta valamelyik:
– Nahát komé most meg eljátsszuk a szegény embert, gazdag embert. Tudod
ezt a játékot?
– Nem én, sose is hallottam.
– Hát azér.
Előhoztak két lócát, két bornyukötelet. Kikészitettek egy nagy csupor
vizet meg egy szép karéj kenyeret. Kérdik az uj embert:
– Melyik akarsz lenni komám a kettő közül, a gazdag ember?
– Jó, leszek a gazdag.
– No feküdj fel erre a lócára.
Az uj ember végigfeküdt az egyik lócán, a másik lócán végigfeküdt egy
másik béres szegény embernek. A két lócát hosszában egymás mellé tolták,
a két embert arccal egymásnak forditották és a bornyukötéllel lekötözték
a lócára a gazdag embert is, a szegény embert is, csak a kezök maradt
szabadon. A gazdag embernek odaadták a szép karéj kenyeret, a szegény
embernek elébe tették a nagy csupor vizet. Akkor azt mondták a gazdag
embernek:
– Na most komé falatozzad azt a jó kenyeret, oszt a szegény embernek ne
adj egy harapást se, magad edd meg az egészet. Akármilyen szépen
könyörög a szegény ember, te csak azt mondod: nem adok én!
Jó. A gazdag ember elkezdte enni a kenyeret. A szegény ember nézte,
megszólalt:
– Hallod-i te gazdag ember, adjál a szegénynek is egy kis kenyeret.
– Nem adok én.
A gazdag ember ette a kenyeret, megint megszólalt a szegény ember:
– Adjál már egy kis kenyeret, az Isten is megáld.
– Nem adok én.
Harmadszor is kéri a szegény ember:
– Küzködtem, szenvedtem, igen megéheztem, szánj meg már te gazdag ember.
– Nem adok én.
Megint csak elkezdi a szegény ember:
– Három napja éhen vagyok, mindjár éhen halok. Áldjon meg az én Istenem.
Ha egy harapást adsz, ezerszer áldjon meg.
– Nem adok én.
Már a karéj nagyon lefogyott. A szegény ember ujra csak rimánkodik:
– Ó te gazdag ember, hogy van szived elnézni kinjaim? Annyit pofázol,
bele se fér már a hasadba. Nem áll meg torkodon a falat, mikor társad
éhen marad? Kérve-kérlek szánj meg már, pusztitson el a bogár.
– Nem adok én.
Megette az egész karéj kenyeret a gazdag ember. Akkor a szegény ember
felvette a földről a nagy csupor vizet, a szájához emelte. Azt mondják a
gazdag embernek:
– Most osztán gazdag ember kérdjed meg a szegény embert, adna-i egy kis
vizet a csuporból?
Kérdi a gazdag ember:
– Adsz-i egy kis vizet szegény ember abból a csuporból?
– Adok én, adok én – szólott kegyes hangon a szegény ember, telivette a
száját vizzel, izibe szembeköpte vele a gazdag embert. Egymásután szivta
a csuporból a vizet és csak ugy fujta a gazdag ember képébe, akár a
vizipuska.
– Elég már, elég már, ne izélj te – tiltakozott a gazdag ember, behunyta
a szemét, kapkodta a fejét, hánykolódott, káromkodott, rugdalózott, de
nem hagyhatta ott a játékot, mert azért kötözték meg bornyukötéllel. Az
egész nagy csupor vizet végigszenvedte szegény gazdag. A béresek ott
ültek szép körben a földön, ugy nézték. A pipát mind kivették a
szájukból, mert ha ki nem veszik, magától esett volna ki, olyan nagyon
kacagtak.