A fiatal tiszt a legelső pillanatban egy szót sem értett abból, a mit
olvasott. Újra átfutotta a levelet… Meg volt rémülve. Mi történhetett
Elizundónál? Miért e változás?
Hiszen csak tegnap volt még jegyese házánál, hol előkészületeket tettek
a menyegzőre. A bankár ép oly szíves volt hozzá, mint egyébkor. A mi
pedig a fiatal leányt illeti, semmi sem mutatott arra, hogy érzelmei
megváltoztak volna!
– S aztán e levél alá nincs is Hadsine neve írva, mondá magában.
Elizundo írta e sorokat… Nem! Hadsinenek nem volt és nincs tudomása
erről!… Atyja az ő tudta nélkül változtatta meg szándékát… Miért?… Én
semmi okot sem adtam arra, hogy… Ah! meg fogom tudni, milyen akadály az,
mely közém és Hadsine közé tolakodott!
És miután a bankár házánál többé nem fogadták, írt a bankárnak «miután –
mint levelében mondá – feltétlenül joga van ismerni azon okokat, melyek
házasságát a legutolsó perczben meghiúsítják».
Levelére nem kapott választ. Még egyet, sőt egy harmadikat is írt.
Hasztalan.
Ekkor Elizundo Hadsinehez fordult. Szerelmükre kérte, hogy válaszoljon
neki, ha mindjárt azt írná is, hogy többé soha se fogják egymást látni…
Erre se kapott választ.
Valószínű, hogy levele nem jutott el az ifjú leányhoz. Legalább azt
kellett hinnie d’Albaret Henriknek. Eléggé jól ismerte Hadsine jellemét
és tudta, hogy felelt volna soraira.
Ekkor a fiatal tiszt kétségbeesésében Xarissal igyekezett találkozni. El
se távozott többé a Strada Realeből. Óraszámra járt fel s alá a bankár
háza előtt. Hasztalan volt minden. Xaris talán a bankár parancsának,
avagy talán Hadsine kérésének engedelmeskedve, többé nem ment el
hazulról.
Igy telt el sikertelen járás-keléssel október 24-ik és 25-ik napja.
D’Albaret Henrik leírhatatlan aggodalmai közepette azt hitte, hogy
elérte már a szenvedések legvégső határát.
Csalódott.
Október 26-án egy hír terjedt el a városban, mely még iszonyúbb csapást
mért rá.
Nem csupán Elizundo Hadsineval való házassága ment füstbe – a mit már az
egész város tudott – hanem Elizundo Hadsine máshoz fog nőül menni.
D’Albaret Henrik csaknem megsemmisült e hír hallatára. Nem ő, hanem más
ember lesz Hadsine férje!
– Meg fogom tudni, ki ez az ember! – kiáltá. – Megismerkedem vele, bárki
legyen is!… szemtől-szembe fogom látni… Beszélni fogok vele és istenemre
mondom, kényszeríteni fogom hogy feleljen!
A fiatal tiszt csakhamar megtudta, ki a vetélytársa. Látta őt belépni a
bankházba; utána ment midőn onnét távozott és nyomozta a kikötőig, hol
csónakja a rakpart tövénél várt rá, látta a mint visszatért a
_Karystára_, mely egy fél tengeri mérföldnyire horgonyozott.
Vetélytársa tehát Starkos Miklós volt, a _Karysta_ kapitánya.
Ez október 27-én történt. D’Albaret Henrik igen határozott
értesítésekből megtudta, hogy Starkos Miklós és Elizundo Hadsine
menyegzője nagyon rövid idő alatt meg fog történni, mert az
előkészületeket rendkívül siettették. A vallási szertartás a
Sz.-Spiridion templomban október 30-ra volt bejelentve, tehát ugyanazon
napra, mely d’Albaret Henrik esküvőjének határidejéül volt kitűzve.
Csakhogy nem ő lesz a vőlegény, hanem a hajóskapitány, a kiről nem
tudták honnét jött, sem azt, hogy hová megy.
[Illustration: A HIRE A VÁROSBAN RENDKIVÜLI FELTÜNÉST KELTETT.]
D’Albaret Henrik, a ki már nem birta fékezni dühét, el volt határozva,
kihívni Starkos Miklóst és felkeresni őt, ha kell még az oltár előtt is.
Ha meg nem ölheti, az fogja őt megölni, de legalább így is, úgy is, vége
lesz a tűrhetlen helyzetnek.
Hasztalan ismétlé önmagának, hogy e házasság, ha megtörténik, csak
Elizundo akaratából történhetik. Hasztalan mondá magának, hogy Hadsine
kezével az atya rendelkezett.
– Igen, de Hadsine akarata ellenére… Az erőszaknak enged, mely őt ez
embernek kiszolgáltatja… Feláldozza magát.
Október 28-án d’Albaret Henrik egész nap igyekezett Starkos Miklóssal
találkozni. Leste a partraszállásnál, leste a bankház előtt. Hiába! És
két nap mulva megtörténik e gyűlöletes menyegző – két nap mulva, melyek
alatt a fiatal tiszt mindent elkövetett, hogy eljusson a fiatal
leányhoz, vagy Starkos Miklóssal találkozzék.
De október 29-én este hat óra tájban egy váratlan esemény történt, mely
a helyzet kibonyolódását sietteté.
Délután azon hír kezdett elterjedni, hogy a bankárt agyszélhűdés érte.
És csakugyan, – két órával később Elizundo halva volt.