Herendy, folyvást nyomon haladva, két órai vágtatás után annyira közel
érte a rablókat, hogy a mint az út egy dombra felkanyarodott, kocsijáról
megláthatá őket, a hogy három szekérrel a völgy másik lejtőjén
felkapaszkodtak.
Ekkor a rablók is észrevették, hogy üldözve vannak.
Erre rögtön megváltoztatták menekülési tervüket, s elhagyva az
országútat, mely a szomszéd megyébe átvisz, átcsaptak egy dülőútra, mely
az erdőkön, szőlőhegyeken keresztül levezet a Balatonhoz.
E közben bealkonyodott. Az alkony gyakran el szokta hozni e tájon azt a
rögtön támadó északi szelet, mely a balatonvidéki halászok réme. Most is
feltámadt az egyszerre s mire a rablók a tópartra leértek, már a vihar
ordított teljes dühében.
A Balaton egyszerre haragos zöld szint váltott, a széltől korbácsolt hab
porzott, mint az országút, a habtorlaszok fehér gerinczeikkel harsogva
tódultak egymás hátára; a sirályok vijjongva csapongtak a víz fölött,
parti fecske, csókasereg sietett rajozva oduiba.
A tűzégen vérveres fellegeket kergetett a szél.
Az ilyen vihar reggelig szokott tartani. Zsiványok meneküléséhez való
idő.
Tizenketten voltak vezérükkel együtt, tizenharmadik az elrabolt asszony.
Mikor a balatoni révhez értek, a nagy átjáró komp úgy tánczolt a hab
tetején lánczára kötve, mint egy foglyul esett tengeri szörny.
A révészek közül egy sem mutatta magát.
A rablók nem tanakodtak sokáig, leugráltak szekereikről, kifogták a
lovaikat; a három szekeret belódították a kompba, utánuk vezették a
lovakat, s aztán leverték a kompról a lakatot, kezükbe vették az
evezőket s neki ereszték a kompot a fellázadt Balatonnak.
Csak a kik az életüket megunták, a kik Istennel akarnak játszani, bizzák
magukat ilyen időben a haragos tóra, mely ott azon az átkelési helyen
két mértföldnyi széles.
Hat legény húzta az evezőt; Villám Bandi maga tartotta a kormányt.
És még dalolni kezdtek; mikor el-elpihent a szél, kihivó kardaluk
hangzott a tó vize fölött a hullámharsogás orchestruma mellett.
Mire Herendy kifáradt fogatával a révhez megérkezett, már egészen
besötétült az ég. Ilyenkor a sötét éghez valami megigéző ellentétet
képez a nagy tó világító tükre, felkorbácsolt hullámainak
tajtékfehérével.
Az alispán hivására két révész jött elő a révházból, a többi bement a
faluba éjszakára. Az ilyen viharban pihenés van rájuk nézve.
A vén révész mutatta az alispánnak a fekete pontot a fehér tavon, mely
fel-feltünt, meg elbukott. Az ott a dereglye a rablókkal. Isten csodája
lesz, ha ott nem vesznek.
– Nincs itt más dereglye? kérdé Herendy.
– Van még egy csónak hat emberre.
– Elő kell hozni. Utánuk megyünk.
– Én nem uram, ha az egész vármegyét nekem adják is ma. Ismerem a
Balatont. Hat gyermekem van otthon, ki keres rájuk kenyeret?
– Nekem meg egy öreg anyám van, szólt a fiatalabb legény, a kinek én
vagyok az utolsó fia, két bátyám az idén veszett a Balatonba.
– Jól van fiaim, ti maradjatok itthon; majd lesz itt mindjárt ember
elég, a ki velünk jön.
Csörtetve, vágtatva, csörömpölve érkezett egymásután Darkaváry népe
kocsin, lóháton. Százan is voltak. Lett iszonyú káromkodás, mikor a
Balaton hátán tánczoló dereglyét meglátták.
– Utánuk fogunk menni, urak! szólt Herendy hideg vérrel. Itt van még egy
csónak: hat ember belefér. Mi négyen vagyunk. Még kettőre van szükség,
hogy az evezésnél felválthassuk egymást. Ki akar velünk jönni?
Senki sem felelt a kérdésre.
Herendy aztán Darkaváryhoz fordult.
– Fog ön velünk jönni?
– Nem őrültem meg, dörmögé Lőrincz, hogy az öreg anyám papucsába
beleüljek, a tengeren kergetni tizenkét rablót két pandurral meg két
tintanyalóval. Azokat ott utól nem érjük; legfeljebb, ha pokolra mennek,
s mi is velük veszünk. Annál okosabbat teszünk, ha nyargalunk Füredre;
ott a gőzhajó, azt befűttetjük, arra mindannyian ráférünk és utólérjük a
gazembereket.
– Mire ön Füredre ér, a míg a gőzhajót befűtteti, a míg a hajósokat,
kormányost a faluból előkeríti, addig a rablók vagy a víz fenekén, vagy
a túlparton lesznek régen. Ne vesztegessük a perczeket. Tetszik velem
jönni uram?
– Az ördögbe is, nem!
– Pedig ön hires úszó: kétszer is átúszta Tihanynál a Balatont
fogadásból; és hires lövő: sok párbajban helyt állt. Én pedig nem tudok
se úszni, se lőni. Ön imádja azt az asszonyt, a kit ott visznek a rablók
a szeme előtt s nincs mersze egyenlőtlen harczba utánuk menni érte; én
gyűlölöm és megvetem azt a nőt, de azért utána megyek és ha lehet
kiszabadítom. Hanem mától fogva ne dicsekedjék ön a bátorságával
senkinek.
Herendy senkihez sem szólt többé, ott hagyta az egész szájtátó üldöző
hadat; maga, szolgabirójával és a két pandurral beleszállt a csónakba, s
aztán neki ereszté a törékeny járművet a hullámhegyeknek. Maga
kormányzott, a két pandur evezett, a szolgabiró meríté folyton a vizet a
csolnak fenekéből; a hullám keresztül csapkodott azon.
A révész keresztet vetett magára s dörmögé: Isten legyen irgalmas
szegény lelkeiknek.
Dereglye és csónak egymás után eltüntek az éjszakában.
A vihar egyre növekedett. Sötét felhők tolakodtak az égre, távol
délnyugot felé villámlani kezdett. Mikor egy-egy villámlobbanás
megvilágítá az eget és vizet, olyankor meglátták egymást a dereglyén és
csónakon hintázók.
A csónak jól volt kormányozva. Kevesebb evezője volt ugyan, mint a
dereglyének, de könnyebb teherrel járt s egyik villámlobogástól a
másikig egyre fogyott kettőjük között a tér. A hullám maga is rohan
ilyenkor, s a szél és víz evezés nélkül átveri a túlpartra a megkapott
hajót.
Az üldözés két óra hosszat tartott már, akkor eltisztultak a felhők az
égről s kisütött a hold. A túlpart sárga agyaghalmai világítottak
hosszan.
A dereglye alig volt már ötszáz lépésnyi előnyben a csónak előtt.
– Elfogjuk őket, mondá Herendy a szolgabirónak. Ezeknek a dereglyéjük
nem sokára meg fog fenekleni. Itt sekély a víz, s a hullám felfordítja
őket. Bele nem vesznek, mert a víz csak derékig ér; de fegyvereik
hasznavehetlenné válnak. Mi négyen elfogjuk valamennyit védetlenül. Már
bukdácsol a hajójuk!
A rablók ott a dereglyén már vették észre, hogy hajójuk feneke a fövényt
kezdi túrni; az evezők nem viszik azt előre, s a csónak egyre közelít.
Vezérük ekkor egy éles sípfüttyentéssel jelt adott.
Arra a dereglyéről egyszerre hat lövés dördült el, s azután újra hat: a
golyók ott csapkodtak le a habokba a csónak körül; egy a ladik orrába
furódott, egy pedig a kormánylapátot hasította végig rézsut.
Ekkor Herendy is azt mondá pandurainak.
– Feleljetek nekik.
Azok bevonták az evezőket, fegyvereiket vették s visszalőttek a
dereglyére.
Több perczig tartott a lövöldözés: a csónak ez alatt nem sokat haladt
előre, mert nem volt a ki evezzen; hanem a dereglye is közel volt a
megfenekléshez. Mind a rablók, mind a pandurok a hajó párkánya mögé
húzva le magukat, védett helyből lövöldöztek; csak a két kormányos ült
veszteg a helyén. Villám Bandi a czifra szűrével egy lábaihoz kuporodott
női alakot takargatott a habok ellen s védte öntestével a golyók ellen.
Egyszer aztán egy új sípszóra a rablók mind kiugráltak a dereglyéből a
vízbe, ott már csak derékig ért az; a megfeneklett dereglyéből
kivonszolták a szekereket, lovakat s még onnan ezer lépésnyire volt a
száraz; de a vízfenék már kocsizásra való. A rablók szekéren menekültek
a tó széléből odább.
Villám Bandi volt az utolsó, ki a dereglyét otthagyta Susannet ölébe
emelve vitte ki a szekérig.
– Ne lőjjetek többet; parancsolá Herendy, a nőt találhatnátok.
A mint Villám Bandi otthagyta a kormányt, mindjárt keresztbe állt a
dereglye a hullám előtt s a legelső nekifeszülő habtorlasz fenékkel
fölfelé fordította azt.
A következő perczben Herendy csónakját is felfordította a hullám, s mind
a négyen a vízbe estek.
Most már a rablók ölhették volna meg őket, mert az ő fegyvereik merültek
el a vízben. Hanem azok nem látszottak rájok ügyelni: a mint a
szekérháton kijutottak a tóból, vágtattak tova nyugot felé.
Herendy nem üldözhette őket tovább.
A hogy előre megmondá, a gőzös csak későn reggel füstölgött elő a
tihanyi hegy mögül, akkor már a rablók a Dunán is túl jártak.
A gőzössel érkezők aztán meglelék a ladikot is, a dereglyét is, az alatt
feküdt a rablók egyike, keresztül lőve. Elég tanújel, hogy az éjjeli
harcz a viharos tavon komoly volt és veszélyes.
Darkaváry aztán nagy pénzdijakat tűzött ki a rabló fejére s minden
kormányzatot fellármázott, hogy segítsenek azt üldözni; hanem arról úgy
elhallgatott egyszerre a hír, mintha a föld nyelte volna el.
Csak hónapok mulva került véletlenül egy hirlap Darkaváry kezébe,
melyben a következő tudósítást olvasta:
«Járek (a Bánátban).
Ma járt itt a hirhedt Villám Bandi; de nem rablás végett, hanem hogy az
itteni katholikus papnál szeretőjével, Csaplár Zsuzsánnával
összeeskettesse magát. Az új pár és násznépe, a hogy jött, úgy eltünt.»