Az elpusztult Closerie des Lilas-ban azalatt, míg a torkomat
fojtogatták, két nagyszerű gondolatom támadt.
Azt már több orvostól hallottam, hogy ilyenkor vannak az embernek a
legszebb gondolatai; kár, hogy nem szállhat le azokat leirni.
Az egyik gondolatom az volt, hogy a magyar nevet megismertetem a
párisiakkal. Tudják meg, hogy mi kik vagyunk!
Összetoborzom a Párisban lakó magyarokat, vannak itt elegen. Azokból
alakítok egy önálló szabad csapatot s csodadolgokat fogok elkövetni.
A másik gondolatomat… majd elmondom, ha Olympiához visszatérek.
Épen jó időben érkeztem a bűbájos hölgyhöz. Káromkodott, mint a jégeső.
Szidta a főparancsnokot, a miért azt a rendeletet adta ki, hogy
huszonnégy óra alatt Párist mind azok a hölgyek elhagyják, a kiknek
valami foglalatosságuk, vagy családjuk nincsen a városban.
Ez vandalismus!
S ez valóban megtörtént.
Én láttam, a midőn a kegyetlen zsarnok kormányzó negyvenezer hölgyet
kitolonczoztatott szuronyok közé fogatva Párisból. Láttam a boulevardot
a milyen széles, megtelve battallionokkal, miknél napernyő volt a
zászló, chignon és baschlik a fejeken, tollas kalap, repülő fátyol,
selyem ruhás hadoszlopok; szeretetreméltó ellenséges tábor.
– Asszonyom, mondám e látványra Olympiának, legyen ön nemének
megmentője. Miért űzik ki e hölgyeket Párisból? Azért, mert nők.
Csináljon ön belőlük férfiakat. Alakítson amazon-csapatot.
– Felséges gondolat! szólt Olympia, s örömében megölelt és megcsókolt
ezért a szóért. Amazon-csapatot fogok állítani.
S még aznap kitűzte a toborzó zászlót hôtelje fölé, s estig száz főre
szaporodott az amazon-csapat. Mivelhogy sok szeretetreméltó hölgy van
Párisban, a kinek lova ugyan van, de családja vagy foglalatossága nincs,
azok e mentő gondolat által meg lettek szabadítva. A kegyetlen kormányzó
csak a gyalogjáró hölgyeket tilthatta ki a városból; a lovasság
megmenekült. Ők egy cavallerie svadronban egyesültek.
Ah! mi bűbájos látvány volt ez! Száz deli amazon, ki huszárnak, ki
dzsidásnak öltözve; valamennyinek vezére a délczeg Olympia, ezüst
pikkelypánczél mellvérttel, à la Semiramis!
Megenni való svadron!
Az igaz, hogy egy hónap mulva meg is ettük felét, t. i. lovaikat.
És most megyek eszmém másik felét létesíteni. Összetoborzom a magyar
fiukat.
És majd azután, mikor az én hősnőm a csatában ép oly fényes nevet vívott
ki magának csapatja élén, mint én a magam csapatja élén, s mikor végre a
kivívott diadal után összetalálkozunk a Mars-mezőn s én megkoszoruzom
őtet, ő megkoszoruz engem!… No, sok rongyos poéta, gondolj ki ennél
valami szebbet!