Azt, hogy elfogtak a németek, megbocsátom nekik, hogy gyalog vittek
Strassburgig, – röstellek vele panaszkodni, hogy az első szökési
kisérletnél főbe akartak lőni, azért becsülöm őket, hanem hogy
borsóhurkával traktáltak, azt soha meg nem bocsátom nekik.
Mit ér, hogy a németek találták fel a könyvnyomtatás mesterségét, a
lőport és a zsebórát? de a borsóhurkát is ők találták fel, s e legutóbbi
találmányuk a barbarismus legutolsó fokára szállítja le őket.
Megenni az elfogott ellenséget, az még nem cannibalismus; de megenni a
borsóhurkát, az a népjog elleni merénylet!
Már Plátó kimondta, hogy a borsóevéstől ostobává lesz az ember, s a
németek a hadjárat alatt húszmillió borsóhurkát ettek meg.
Hiszen hadd ették maguk. Ők úgy is úgy tele vannak rakva philosophiával,
hogy a borsóhurka, mint a zsiros ételre a kenyér, csaknem
nélkülözhetetlen; de nálunk nemes fajoknál ez minden phantasiát tönkre
silányít.
A megtört borsót újra hüvelyes veteménynyé alakítani, beletöltvén azt
disznóbélbe! Hisz ez lealacsonyítása a disznó méltóságának!
Ez magyarázza meg, hogy a németek miért győztek. Mikor a német katona a
csatatéren állt, azt gondolta magában: ha előre megyek, akkor meglehet,
hogy meglőnek; de ha visszamegyek, minden bizonynyal borsóhurkát kapok.
Hát inkább előre ment.
S nekem két hétig kellett a megszégyenítő táplálékkal élnem, a mit
utálok, megvetek; ha hazakerülök, a jószágomról még a magját is kiirtom!
És Andrássy tudta ezt, és Andrássy még ezért sem interveniált a németek
ellen!