Bizony szeretnek a csigák is. Az egész világot a szerelem tartja fenn. A
szerelem alkot, teremt a tengerfenék sötétjében is s a boldogság érzete
kiterjed azon állatokra is, a miknek félteste már kővé van válva.
Még a virágok is szeretnek. Hím és nő a rendszer, mely a teremtés
munkáját folytatja. Szerelem nélkül csak ketten tudnak teremteni: Isten
és az ázalag. A mindenség és a semmiség urai.
(Érzékenyen hatott meg azon gyöngéd gondoskodás, melylyel egy magyar
füvészkönyvben e régi műszavak: «nő» «hím» ki vannak hagyva, nehogy a
botanikával foglalkozó gyermeket idejekorán a «szerelem» eszméjére
vezessék! – Oh tudós uraim, a szerelem megtanítja magát elég korán a
gyermekszivnek, ha természettudományi könyvből nem olvassák is. Az
akaraterőt kell szilárdítani, az erkölcsöt kell nemesítni az ifju
szivekben; ott a nemtő, nem a tudás rejtegetésében.)
És a csigák szerelme bámulatraméltó.
Először is főerényük a hűség.
Van egy csodaszép faj, melynek életregényét Chamisso, a nagy költő
fedezte fel, sok évi tanulmány után. A tudósok eleintén kinevették vele,
azt mondták: poéta! regényt álmodott s azt kiadja természetbuvárlatnak;
most már tudják, hogy valót fedezett fel.
Van egy csiga faj, a «Salpa», egyszerű hengerded alak, mely jár
egyesével a tengerben és csoporttal. A csoportok mindenféle művészi
alakzatokat képeznek, a hogy egymáshoz vannak ragadva; majd egy rózsa
alakját tüntetik fel, majd egy maltai rendkeresztet; némelyik
kalászidomúnak, másik lánczalakra van egyesülve, s némely csoport
összebeszélt, hogy egy hosszú tengeri kígyó idomát csinálja ki egymáshoz
ragaszkodó hengereivel; – gyönyörűk ezek az alakzatok éjjel, a mikor
világítanak a hullámban, egyre változó fénynyel: mely hol azurkék, hol
zöld, hol lángveres.
A «csoportos Salpak» aztán csak «egy» eleven fiat hoznak a világra.
Hanem az az egyes Salpa hoz ismét egy olyan alakú csoportot létre,
milyen az őse volt, lánczot, keresztet, vagy rózsát, úgy, hogy minden
állat soha sem az anyjához, hanem a nagyanyjához hasonlít, s nem
firól-fira, hanem unokáról dédunokára száll az ősi családi czímerforma.
Ezek aztán dicsekedhetnek a kék vérükkel!
Igazi vegyületlen nemesi leszármazás!
A csigának is van szíve.
Mikor a csiga tojása harmadnapos, akkor elkezd nőni maga a tojás. Ha a
górcső alá teszik, már meglátszik benne a kész csiga az átlátszó
tojáshéjon keresztül, s a csiga már akkor él, minden perczben hármat
fordul maga körül, mint egy kis órakerék. S az átlátszó csigahéjon
keresztül már meglátszik e csodálatos teremtésnek a szíve, a mint a
sötétszínű vért beszivja és kitaszítja. Hatvanat üt egy percz alatt,
mint az emberi szív rendes érveréskor.
S ez a csigaszív rejtelmes sympathiákkal van tele.
A csiga szerelme nem állati ösztön: a legnemesebb emberi érzéssel rokon
az.
A lélekző csigáknak van egy csodálatos kiváltságuk a természettől, mely
őket minden állatnál külömbbé teszi. Egyik sem rabja a másiknak. Én és
Te egyszerre. Két rokonszenvező csiga nem egy pár, hanem kettő.
Egyedül ez a csodaszerű rokonszenv az, mely őket egyesíti.
Mikor a csiga elindul párját keresni, s magához hasonlót talál, előbb
körüljárják egymást körkörös tánczban, csápjaikat egymás felé nyujtják,
gyöngéden összeértetik; ha a két találkozó nem lelte fel azt, a kivel
rokonszenvez, ismét elválnak, odább mennek.
De ha meglelte mind a kettő azt, a kivel együtt érez, akkor soha máshoz
nem szegődik többé, s a delejes érzület annyira összeköti őket, hogy
mikor az egyik megmozdul, a másiknak is mozdulnia kell, és ugyanazt a
mozdulatot kell tennie, a mit az elsőnek. Ez a rokonszenv még akkor is
megmarad közöttük, ha egymástól erőszakosan eltávolíttatnak. E
csigarokonszenvre alapította Jackson hires amerikai tudós titkos táviró
rendszerét, melynek az a kulcsa, hogy két Helix hortensist a
rokonszenvezés legfőbb perczében egymástól elszakítanak; az egyiket
elviszik száz meg száz mértföldnyire, akár a föld tulsó felére, s mikor
az egyik Helix birtokosa izenni akar a másiknak, előveszi a maga
Helixét, egy clematis levelet tart eléje, a Helix erre kijő házából,
mert az «iszalag bércse» leveleit szereti különösen, s megy utána. Az
amerikai a bércselevéllel betüket alakít, s a csiga mindenütt követi a
betű vonalát. Ugyanakkor az Európában maradt másik Helix a rokonszenvtől
kényszerítve, szintén megindul az eléje tett üveglapon, s az utána
hátramaradt csillámló nyál nyomairól el lehet olvasni az Amerikában irt
betüket. Ezt a találmányt eddig nagy titokban tartják, s jó lesz, ha mi
is nem beszéljük el sok embernek, mert még majd utóbb mindenki megtudja.
A skót leányok már eddig is sejtenek felőle valamit; mert a Helixet ők
is felszedik szent Iván nap reggelén s ablaküvegre téve, addig énekelnek
neki, mig járni kezd, s a járás nyomáról az üveglapon találgatják az
ábrándos leányok jövendőbeli vőlegényük nevének előbetüit.
A Helixnek még egy sajátságos varázsszere van: «Amor nyilának» nevezik
azt a tudósok. Egy tőr, oly hegyes mint a tű. Azzal gyanusítják, hogy e
tőr szúrásával ingerli rokonszenvre találkozó társát.
A csigák szerelmi hűségének bizonyítványaul már a vén Plinius felhozza,
hogy mikor a csigahalászok a Loligót szigonnyal keresztül döfik, az
elrabolt puhány párja rárohan a szigonyra s megkapja azt nyolcz kezével,
hogy társával együtt haljon meg.
De legeszményibb gondolat a csiga hűségében az anyai gond, melylyel
tojásaira ügyel. Hogy a tenger el ne seperje, a csiga egymáshoz kötözi
erős selyem-nyákkal ujszülött petéit s csodás alakzatokat formál belőle:
egyik olyan lesz, mint a darázsfészek, másik mint a virágos kel
bokrétája, harmadik mint egy összegöngyölített szalag; azokat ők a
tenger alatti növények, korallok ágaihoz hozzá kötözik, s őrzik, mig
kikelnek. A leghivebb képe az anyai szeretetnek a Janthina, mely
gyönyörű törékeny lilaszínű héját egy önmaga alkotta léggömbbel a
vizszinre emelve, tojásait mint egy hosszu gyöngyfüzért köti oda
csigahéja széleihez, s a léggömbön függve, hordja magával ezt a legszebb
hölgyékszert, mig uj ivadék lesz belőle.