Be ne csapd ennél a szónál a könyvet, kegyes olvasó, elfohászkodván
magadat, hogy de már ez mégis erős tréfa: «harcz a csigák között!»
Tessék elhinni, hogy a csigák dühös állatok.
Mindenki ismeri azt a kerti csigabigát, a mi úton, útfélen mászkál; a
lassúság és a postai közlekedés jelképe. Ez egy vakmerő állat, ha
ellenségére talál.
Lister, hires malakolog, egyszer egy ilyen Helixet összezárt egy Arion
aterrel, s a Helix megrohanta ellenfelét, széttépte és lehúzta a bőrét:
«tántus animus est etiam pigerrimis animalibus!» így kiált fel erre a
tudós. (Ily dühe van a legrestebb állatnak is!)
Hát még azután azoknak a haragja, a mik a tengerben laknak!
És a mik kellő fegyverzettel is el vannak látva a harcz folytatásához.
Azt már mondtuk, hogy minden kagyló húsevő: csak állatfélével él.
De vannak azután csigák is, melyek nagy gourmandok s helyébe mennek az
áldozatnak, vadásznak rá, megtámadják, megküzdenek vele.
Ez a csigaország armadiája.
Mindeniknek sajátságos találmányú fegyverzete van.
A Cypræának hét sor foga van a lágy husa között, s azon kezdi, hogy az
ellenfelének leharapja vele az orrmányát, ha megkaphatja; a Conusnak a
nyelvén vannak a fogai s fúrni tud velük.
A Bullának nincs külső fegyvere; neki csak egy köpönyege van, a mivel
betakarja az ellenfelét, a kit meg akar törni; a gyomrában aztán van
három kemény hegyes ék, azokkal, mint a diótörővel, feltöri a legyőzött
csigaellenfél héját s úgy eszi ki belőle az áldozatot.
A Testacellus Scutulumnak van egy hosszú pányvája, melyet
összetekergetve tartogat, mint az esti lepke a szivóját; mikor aztán
áldozatához közel ér vele, hirtelen kiveti utána a pányvát, ráhurkolja a
nyakára, mint a «lasso»-t, s úgy rántja be a gyomrába.
A Conus admiralis, a Conus generalis és a Conus princeps született
katonai talentumok: ezredes, tábornok, admirál már a születése
esztendejében. Az elsőnek szép kettős sárga szalagöve van a derekán,
gyöngyökkel hímezve; a másodiknak csak egy soros; a princznek biborszínű
egyenruhája van, rózsaszínű csíkokkal. Sokat tartanak arra, hogy a
fegyverüket mindig magukkal hordják. Soha le sem feküsznek a nélkül.
Ez a csigaország rendes díszserege.
Ott vannak azután a strombusok; azok között egy gyönyörű szép alak;
kávébarna csigahéj, veres hajtókával: egészen a régi honvédek színe;
tudós nyelven Diána fülének nevezik.
Ez füge gyerek. Van neki egyetlen izmos hosszú orrmánya. Azzal ő oly
keményen tud verekedni, hogy ha tíz-húsz ellenséges csiga közre kapja:
egy percz mulva egy sem marad ottan, mind szétveri őket. Még ha ember
találja is megfogni, olyat üt a kezére, hogy másnap is megérzi.
Szintén a harczoló csigák közé tartoznak a mithrák minden fajai: a papi
süvegek.
S a ki ezek között leghatalmasabb, az a Mithra Papalis: a pápai süveg.
Pompás alak. Hófehér csigaház, biborveres négyszögű foltokkal, s az
utolsó három csavarodásán rendes ágbogok vannak nőve, úgy, hogy olyan az
alakja, mint egy hármas korona; mint szent Péter helytartójának hármas
koronája. Innen az elnevezés.
A többi mithrák is igen szépek: a püspöksüveg karmazsin foltokkal; a
Mithra Pontificalis tarka márványozással; de hármas koronája egynek
sincs. A Mithra Canonicalis meg már csak egészen fehér.
S a Mithra Papalisnak pásztorbotja is van.
Egy hosszú hus-bot nyúlik ki a héjából, nagyobb mint az egész alak, a
végén köralakban éles hegyes tövisekkel; a mikkel oly fájó sebeket tud
ütni, hogy volt rá eset, hogy az ember, a ki megfogta, egy ütésébe
belehalt.
Fél tőle állat és ember. Mindenki tudja, hogy nem megenni való.
Az a tulajdonsága van, hogy a ki megtalálta enni, annak nem marad a
gyomrában. Ezért tisztelik nagyon és nem élnek vele.
Mikor aztán leszáll az éj, s előjőnek oduikból a csigák harczosai, akkor
kezdődik a hősköltemény.
Az ellenfelére találó csiga kiölti hosszú csápjait, felborzolja
szemölcseit, eltátja száját, kifelé fordítja fogait, előre szegzi
sokfogú proboscidesét s rohan egymásra dühvel: addig küzd, míg a másik
orrmányát leharaphatta; akkor aztán megöli. Leszakítja a farkát, letépi
a fejét és kiszakítja héjából. A győzelmes csiga kegyetlen. Addig fel
sem kel az ellenfeléről, míg egészen meg nem ette. Væ victis!
Vannak azután okosabb csigák, a kik vegetarianusok levén, ők maguk nem
fegyverkeznek, offensiv háború nincsen szándékukban: hanem azért jól
tudják, hogy más husevőnek, ha egyszer étvágya támad, nem sok respektusa
van a neutralisok iránt, azért ők a védelmi háborura vannak készen.
Bölcs, előrelátó politikusok. Csigaházuk minden oldalát megrakják olyan
kemény szurós tövisekkel, sarkantyúkkal, szarvakkal, hogy azokat sem a
husevő csigák fajai, sem a nyolczkezű ölelései büntetlenül meg nem
támadhatják. A Murex Regius úgy fel van bodrozva finom csipkefodrokkal,
mint egy debreczeni főkötő, kívül ünnepi hófehér, belül feketével és
biborpirossal van szépen feldiszítve: a Murex Radix pikkelyeket hegyez
előre, mint az ananász: a Murex Tenuispina hegyes varrótűkkel borzolta
fel a hátát, s még egy hosszú orrmányt is csinált magának fűrész alakra;
abba a Loligonak beleakadni nincsen kedve, a Murex Cornutus egy
veszedelmes hegyes egyszarvat nyujtott ki csigaháza folytatásául, s
körül tizenegy sarkantyút vert az oldalába, valóságos monitor
megtámadójára nézve; a Murex Adustus olyan, mint egy kővé vált bogáncs,
s a Ricinula Horridát már a neve jellemzi: «borzasztó himboj» (pedig nem
borzasztó): szép amethyst színű csiga, fehér tüskékkel; a Cymbium
Armatum pedig szószerint «fegyveres csónak» eszméjét fejezi ki.
De vannak aztán mások, a kik az örök békét még ennél is tökéletesebben
biztosították a maguk részére. Nem európai tractatusok által; nem a nagy
hatalmak összes garantiája alá helyezve létüket; hanem egyszerüen az
által, hogy olyan vastagra csinálták a házukat, hogy azt a
leghatalmasabb tengeri állat sem képes összetörni, s a mellett kívülről
bevonták oly fényes üvegmázzal, hogy azt sem a kukacsok, sem a
furdancsok éles nyelveikkel ki nem birják kezdeni. Ezek a Turbók. Van
nálam egy Turbo Pica (szarka), szép fekete ökölnyi csiga, fehér
szalagokkal; azt öt Fissurella támadta meg, most is hozzá vannak
tapadva; de héját kikezdeni nem birták; pedig ezek a sziklát is
kikoptatják ráspoly talpaikkal. Vannak óriásaik, mint a gyöngyházbelsejű
Turbo Olearius; vannak luxust üző uraságaik, mint a Turbo Sarmaticus,
melynek három héja van, a külső fényes fekete, az alatt egy fényes
narancspiros, s az alatt szép gyöngyházfehér; mikor egyes helyeit
leköszörülik, a három szín pompás tarkaságot képez s akkor a «gyöngyös
özvegy» a neve. A Turbo Chrysostomus belseje pedig olyan, mintha
szinaranynyal volna bevonva. S e védelmi rendszert kiegészíti egy
bámulatraméltó intézmény. A Turbók nyilása nagy gömbölyű torok. Hogy
tehát e nyiláson az ellenség be ne hatolhasson, készítenek ők maguknak e
nyilásra egy ajtót, mely azt tökéletes légmentesen bezárja. Némelyik
Turbó-fajnál fél fontosak ezek az ajtók, miket a gyógyszertárban «ungvis
odoratus» név alatt ismernek, s hajdan a nehéz nyavalyát gyógyították
vele. A Turbo tetszés szerint kinyitja a csapóajtót, ha ki akar rajta
jönni s becsapja maga után, ha jónak látja várába vonulni.
Pompás védelmi rendszer! Rendezett államháztartás!
És hát mirevaló már most ez a folytonos fegyverben állás, hadgyakorlat,
erődítés, offensiv és defensiv hadkészlet?
Ez mind azért van, hogy ha egyszer eltalál jőni a minden csigák közös
ellensége, a nevezetes bozontos fejű Polypus Maximus, a kinek valamelyik
őse azt hagyta végrendeletben, hogy azért van neki nyolcz karja és
kétszáz szája, hogy mindent elfoglaljon és mindent megegyen, a mi a
tengerben és a tenger fenekén él és mozog!