Megtudtunk a csigák belső életéből annyit, hogy az ezután elmondandó
történeteket valószinütlenségnek ne tartsuk.
A Tridacna Gygas udvaránál vagyunk.
Fényes udvar! Hemzseg az előkelő uraságoktól. Százával csoportosulnak
körüle a Conus Admiralis, Conus Generalis, Conus Capitaneus, azok között
a dicsteljes Conus Cedo Nulli (a soha le nem győzött hadvezér!) a Conus
Castrensis, melynek héjára egy egész tábor van gyönyörű szinekkel
lefestve. Ez a táborszernagy. Ezek mind a Tridacna fényét és hatalmát
növelni hivatvák. Nagyságuk, számuk és szinük pompája határozza meg,
hogy a Tridacna mennyire elsőrendű tengerfenéki hatalom. Vannak körüle
százával elszórt mozdulatlan csigahéjak is; azok már nyugalmazott
generálisok. Nem mozdulnak, de még mindig esznek.
Ezek látszanak parancsolni a verekedő Strombusoknak, a kiket a Tridacna
a kül- és belbiztonság fentartása végett tart maga körül; a kik azonban
a Strombus Pugilis rangján felül nem vihetik, s nagy baj, hogy a Conusok
az ő nyelvüket, ők meg azokét nem értik s így egymást veszedelem idején
nem igen buzdíthatják.
Nagy szerepet játszik mindezek között a Conus Judæus, a ki a Cipræa
Moneta tömegére felügyel.
Velük egy rangban büszkélkednek a Voluta Comes aranysujtásos gyöngyszinü
házával, a Scalaria Pretiosa, remek alkotásu filigránmunka héjával, a
Trochus Magnus csupa piros gyöngyökből himzett takarójával; a biborszülő
Purpura; ezek bizonyosan a csigák született főnemessége, a kik az állam
fényét és méltóságát fentartani vannak hivatva. A Voluta vexillum valódi
zászlós ur, «Oránzászló» a neve, fehér és sárga szalagokból alkotva.
De mind valamennyi fölött állnak a Tridacna udvaránál a Mithrák.
Kisebb-nagyobb, fényesebb és még fényesebb papi süvegek, koronával és a
nélkül. Mikor egy ünnepély alkalmával ellepik a Tridacna párkányait, az
valami lélekemelő látvány.
Zsolozsmájuk felhat a tenger felszinéig, a hol már a csigák dogmája
szerint a paradicsom kezdődik. Meghallják azt a tengeri csillagok mind.
S e zsolozsmák tartalma oly megnyugtató a Tridacnára nézve. Megtudja
belőle, hogy ő az egyedüli idvezülendő kagyló a tenger minden kagylói
között. Egyedül ő van hivatva arra, hogy a más világon keresztelő
medenczének magasztaltassék fel. A többi mind pokolra jut, a mi a csigák
exegetái szerint egy forró olajból alkotott tenger, melyben fekete
szarvashalak usznak. A mithrák zsolozsmái megőrzik a Tridacnát e forró
olajtengerbe kárhoztatástól; ezen a világon pedig minden tengeri
veszedelemtől; ellenségtől, tenger befagyásától és kiszáradásától,
tengerfenék elsülyedésétől, tengeralatti vulcánok kitörésétől, tenger
megsótalanosodásától; a mi mind megtörténhetnék, ha a mithrák naponkint
nem figyelmeztetnék rá a tengeri gondviselést, hogy erre nagyon
ügyeljen. Sőt ez áhitatos pártfogók könyörgéseinek köszönhetni
bizonynyal, hogy a tenger bizonyos időben trillio számra hozza elő a
Salpákat, mikből a Tridacna élelme kitelik, s mikor a salpák ideje
elmulik, akkor ismét oly mennyiségben teremti elő a Medusákat, s azokból
ismét gazdagon kikerül az évi budget.
Ezért a Tridacna részéről a Mithrák igen nagy tiszteletben is
részesülnek. Jövedelmének egy tizedrészét átengedi nekik. A miért
viszont ő reá hull minden áldása a viznek.
Igy irja meg ezeket az Unio Margaritifer, a ki készíti a historiát «in
usum Delphini».
Mert, mint említők, a Meleagrina Margaritifera is rakja az évlapokat
egymásra, a mikből készül az igazgyöngy: hanem abban veszedelmes
tudományok vannak lerakva; a mik nem minden csigának az orrára kötni
valók.
A Meleagrina gyöngylapjai azt mondják, hogy nem igaz ez az egész
dicsőség ezekkel a vitéz Conus Generalisokkal. Akárhányszor háboruba
kezdenek a csigák, mindig az a vége, hogy jól megverik őket, daczára a
Strombusok vitézségének, mert a Generálisok nagy Haliotisok! (Engedelmet
kérünk, csiganyelven így hívják a «tengeri fület».) Az sem igaz, hogy a
Voluta Comesek s egyéb zászlós urak azért ragaszkodnának Tridacna
oldalához, mintha legnagyobb hivei volnának; sőt inkább mihelyt zivatar
jön, ők a legelsők, a kik sietnek a maguk hátát eldugni az iszapba; az
meg egészen babona, mintha a Mithrák közbenjárása használna valamit a
Tridacna hiveinek; mert még valahányszor valami bajba belebiztattak
bennünket, vagy mi fogtuk meg az ördögöt, vagy az ördög fogott meg
minket; hanem ezek a fényes urak mind valamennyien azért csoportosulnak
olyan hűségesen a Tridacna párkányai körül, mert czifra nehéz házaikat
czepelni s a Salpákra és Medusákra vadászni fáradságos dolog; sokkal
kényelmesebb ezt a nagy teknőt körülállni, s mikor az megtelik a drága
jó prédával, a legjobb falatokat az ő hosszu ormányaikkal kiszedegetni
belőle.
No hogy az ilyen hæreticus fogalmaknak tengervilágra jönni nem szabad:
az igen természetes.
A Meleagrina ily tévtanok hirdetése miatt nem csak excommunicáltatik,
hanem ráküldetnek a furkáló kukacsok, hogy likaszszák ki az oldalát, s a
veszedelmes gyöngyöket törjék össze, a hol kapják, nehogy valamikor
typis admittantur. Az indexen áll a Meleagrina s a syllabus töri a
csontját. (A gyöngyhalászok azokat a kagylókat válogatják, miket a
vermetus meglepett, arról tudják meg, hogy abban gyöngynek kell lenni.)
Hogy pedig a tengeralatti világ historiairó nélkül ne maradjon,
megbizzák az Unio Margaritiferát, hogy csináljon olyan gyöngyöket, a
milyeneket igazhivő polgárnak csinálni illik. S az Unio Margaritifer tud
hozzá. Megirja a historiát, az övé is gyöngy: csakhogy hiányzik belőle
az «igaz».
(Ilyen «Unio» gyöngyökből készíttetett magának Julius Cæsar Brittania
elfoglalása után egy egész pánczélt, mit aztán Rómában Venus istennő
bálványának ajándékozott. Még most is megvan neki. Viselje egészséggel!)
Megértettük e szerint, hogy miért van az igazgyöngytermő gyöngyérnek
annyi ellensége a csigák között. Hiába! a mi igaz, az a tenger fenekén
sem tetszik senkinek!
De ne siessünk. Egy valaki mégis van, a ki azzal, a mit a gyöngyér mond
egyetért; s ez a Tridacna leghivebb barátja, a Pinnotheres Veterum.
Az az örökké sovány, örökké kicsiny, rákforma, csótányforma puhány, a ki
a legleggazdagabb helyen sem hízik meg soha.
Ez jól látja azt a gazdaságot, a mi a Tridacna területén folyik. Innen
is huzzák, onnan is huzzák. Mindenki, ki azt állítja, hogy szolgálatot
tesz neki, már tartja a markát a jutalomért. Saját szükségeire alig
marad valami abból a tömérdek adóból, a mit csápjai összeszedegetnek.
Ezt a Tridacna persze nem veszi észre, mert vak. Hanem a Pinnotheresnek
annál jobb szemei vannak.
Mikor aztán a kicsi kagyló-őr megsokalja már a fényes uraságok
gazdálkodását, nagyot csíp a Tridacna husán, arra az összerándul s
összecsapja a két teknőjét; Conusok, Purpurák, Mithrák ugyan potyognak
le róla s kapják ki a kalodából hosszu orraikat, mert különben oda
szorulnak; s akkor legalább a jámbor Tridacna békével megemésztheti a
saját magának megmaradt jövedelmecskéjét.
Hanem ilyenkor aztán a féljóllakásban maradt fényes uraságok, kik a
magas polczról lehemperegtek, ugyancsak káromkodnak mindenféle
stylusban.
«De már ez tengeri disznóság!» mondja a Conus Admiralis.
«Valódi delfinség és fókaság!» toldja a Conus Generalis.
«Óh milyen tengeri istentelen nép ez odabenn!» sóhajt a Mithra
Pontificalis.
«Neptuntagadó eretnek!» antiphonáz neki a Conus Episcopalis.
«Ezt a Pinnotherest ki kell onnan űzni!» mond egyhangú felkiáltással az
összes csigafelsőház.
De hogyan? De miképen? Ez a kérdés.