IX. A CSIGA-MÉLTÓSÁGOK.

Megtudtunk a csigák belső életéből annyit, hogy az ezután elmondandó

történeteket valószinütlenségnek ne tartsuk.

A Tridacna Gygas udvaránál vagyunk.

Fényes udvar! Hemzseg az előkelő uraságoktól. Százával csoportosulnak

körüle a Conus Admiralis, Conus Generalis, Conus Capitaneus, azok között

a dicsteljes Conus Cedo Nulli (a soha le nem győzött hadvezér!) a Conus

Castrensis, melynek héjára egy egész tábor van gyönyörű szinekkel

lefestve. Ez a táborszernagy. Ezek mind a Tridacna fényét és hatalmát

növelni hivatvák. Nagyságuk, számuk és szinük pompája határozza meg,

hogy a Tridacna mennyire elsőrendű tengerfenéki hatalom. Vannak körüle

százával elszórt mozdulatlan csigahéjak is; azok már nyugalmazott

generálisok. Nem mozdulnak, de még mindig esznek.

Ezek látszanak parancsolni a verekedő Strombusoknak, a kiket a Tridacna

a kül- és belbiztonság fentartása végett tart maga körül; a kik azonban

a Strombus Pugilis rangján felül nem vihetik, s nagy baj, hogy a Conusok

az ő nyelvüket, ők meg azokét nem értik s így egymást veszedelem idején

nem igen buzdíthatják.

Nagy szerepet játszik mindezek között a Conus Judæus, a ki a Cipræa

Moneta tömegére felügyel.

Velük egy rangban büszkélkednek a Voluta Comes aranysujtásos gyöngyszinü

házával, a Scalaria Pretiosa, remek alkotásu filigránmunka héjával, a

Trochus Magnus csupa piros gyöngyökből himzett takarójával; a biborszülő

Purpura; ezek bizonyosan a csigák született főnemessége, a kik az állam

fényét és méltóságát fentartani vannak hivatva. A Voluta vexillum valódi

zászlós ur, «Oránzászló» a neve, fehér és sárga szalagokból alkotva.

De mind valamennyi fölött állnak a Tridacna udvaránál a Mithrák.

Kisebb-nagyobb, fényesebb és még fényesebb papi süvegek, koronával és a

nélkül. Mikor egy ünnepély alkalmával ellepik a Tridacna párkányait, az

valami lélekemelő látvány.

Zsolozsmájuk felhat a tenger felszinéig, a hol már a csigák dogmája

szerint a paradicsom kezdődik. Meghallják azt a tengeri csillagok mind.

S e zsolozsmák tartalma oly megnyugtató a Tridacnára nézve. Megtudja

belőle, hogy ő az egyedüli idvezülendő kagyló a tenger minden kagylói

között. Egyedül ő van hivatva arra, hogy a más világon keresztelő

medenczének magasztaltassék fel. A többi mind pokolra jut, a mi a csigák

exegetái szerint egy forró olajból alkotott tenger, melyben fekete

szarvashalak usznak. A mithrák zsolozsmái megőrzik a Tridacnát e forró

olajtengerbe kárhoztatástól; ezen a világon pedig minden tengeri

veszedelemtől; ellenségtől, tenger befagyásától és kiszáradásától,

tengerfenék elsülyedésétől, tengeralatti vulcánok kitörésétől, tenger

megsótalanosodásától; a mi mind megtörténhetnék, ha a mithrák naponkint

nem figyelmeztetnék rá a tengeri gondviselést, hogy erre nagyon

ügyeljen. Sőt ez áhitatos pártfogók könyörgéseinek köszönhetni

bizonynyal, hogy a tenger bizonyos időben trillio számra hozza elő a

Salpákat, mikből a Tridacna élelme kitelik, s mikor a salpák ideje

elmulik, akkor ismét oly mennyiségben teremti elő a Medusákat, s azokból

ismét gazdagon kikerül az évi budget.

Ezért a Tridacna részéről a Mithrák igen nagy tiszteletben is

részesülnek. Jövedelmének egy tizedrészét átengedi nekik. A miért

viszont ő reá hull minden áldása a viznek.

Igy irja meg ezeket az Unio Margaritifer, a ki készíti a historiát «in

usum Delphini».

Mert, mint említők, a Meleagrina Margaritifera is rakja az évlapokat

egymásra, a mikből készül az igazgyöngy: hanem abban veszedelmes

tudományok vannak lerakva; a mik nem minden csigának az orrára kötni

valók.

A Meleagrina gyöngylapjai azt mondják, hogy nem igaz ez az egész

dicsőség ezekkel a vitéz Conus Generalisokkal. Akárhányszor háboruba

kezdenek a csigák, mindig az a vége, hogy jól megverik őket, daczára a

Strombusok vitézségének, mert a Generálisok nagy Haliotisok! (Engedelmet

kérünk, csiganyelven így hívják a «tengeri fület».) Az sem igaz, hogy a

Voluta Comesek s egyéb zászlós urak azért ragaszkodnának Tridacna

oldalához, mintha legnagyobb hivei volnának; sőt inkább mihelyt zivatar

jön, ők a legelsők, a kik sietnek a maguk hátát eldugni az iszapba; az

meg egészen babona, mintha a Mithrák közbenjárása használna valamit a

Tridacna hiveinek; mert még valahányszor valami bajba belebiztattak

bennünket, vagy mi fogtuk meg az ördögöt, vagy az ördög fogott meg

minket; hanem ezek a fényes urak mind valamennyien azért csoportosulnak

olyan hűségesen a Tridacna párkányai körül, mert czifra nehéz házaikat

czepelni s a Salpákra és Medusákra vadászni fáradságos dolog; sokkal

kényelmesebb ezt a nagy teknőt körülállni, s mikor az megtelik a drága

jó prédával, a legjobb falatokat az ő hosszu ormányaikkal kiszedegetni

belőle.

No hogy az ilyen hæreticus fogalmaknak tengervilágra jönni nem szabad:

az igen természetes.

A Meleagrina ily tévtanok hirdetése miatt nem csak excommunicáltatik,

hanem ráküldetnek a furkáló kukacsok, hogy likaszszák ki az oldalát, s a

veszedelmes gyöngyöket törjék össze, a hol kapják, nehogy valamikor

typis admittantur. Az indexen áll a Meleagrina s a syllabus töri a

csontját. (A gyöngyhalászok azokat a kagylókat válogatják, miket a

vermetus meglepett, arról tudják meg, hogy abban gyöngynek kell lenni.)

Hogy pedig a tengeralatti világ historiairó nélkül ne maradjon,

megbizzák az Unio Margaritiferát, hogy csináljon olyan gyöngyöket, a

milyeneket igazhivő polgárnak csinálni illik. S az Unio Margaritifer tud

hozzá. Megirja a historiát, az övé is gyöngy: csakhogy hiányzik belőle

az «igaz».

(Ilyen «Unio» gyöngyökből készíttetett magának Julius Cæsar Brittania

elfoglalása után egy egész pánczélt, mit aztán Rómában Venus istennő

bálványának ajándékozott. Még most is megvan neki. Viselje egészséggel!)

Megértettük e szerint, hogy miért van az igazgyöngytermő gyöngyérnek

annyi ellensége a csigák között. Hiába! a mi igaz, az a tenger fenekén

sem tetszik senkinek!

De ne siessünk. Egy valaki mégis van, a ki azzal, a mit a gyöngyér mond

egyetért; s ez a Tridacna leghivebb barátja, a Pinnotheres Veterum.

Az az örökké sovány, örökké kicsiny, rákforma, csótányforma puhány, a ki

a legleggazdagabb helyen sem hízik meg soha.

Ez jól látja azt a gazdaságot, a mi a Tridacna területén folyik. Innen

is huzzák, onnan is huzzák. Mindenki, ki azt állítja, hogy szolgálatot

tesz neki, már tartja a markát a jutalomért. Saját szükségeire alig

marad valami abból a tömérdek adóból, a mit csápjai összeszedegetnek.

Ezt a Tridacna persze nem veszi észre, mert vak. Hanem a Pinnotheresnek

annál jobb szemei vannak.

Mikor aztán a kicsi kagyló-őr megsokalja már a fényes uraságok

gazdálkodását, nagyot csíp a Tridacna husán, arra az összerándul s

összecsapja a két teknőjét; Conusok, Purpurák, Mithrák ugyan potyognak

le róla s kapják ki a kalodából hosszu orraikat, mert különben oda

szorulnak; s akkor legalább a jámbor Tridacna békével megemésztheti a

saját magának megmaradt jövedelmecskéjét.

Hanem ilyenkor aztán a féljóllakásban maradt fényes uraságok, kik a

magas polczról lehemperegtek, ugyancsak káromkodnak mindenféle

stylusban.

«De már ez tengeri disznóság!» mondja a Conus Admiralis.

«Valódi delfinség és fókaság!» toldja a Conus Generalis.

«Óh milyen tengeri istentelen nép ez odabenn!» sóhajt a Mithra

Pontificalis.

«Neptuntagadó eretnek!» antiphonáz neki a Conus Episcopalis.

«Ezt a Pinnotherest ki kell onnan űzni!» mond egyhangú felkiáltással az

összes csigafelsőház.

De hogyan? De miképen? Ez a kérdés.

Föld felett és viz alatt; A véres kenyér; A szegénység utja · 第 36 / 105 题