Husz éves korától negyven éves koráig Bucsay Bálint egyre gyönyörübb
dolgokat beszélt a Kammon-kávéházban.
Egyre pazarabbul szórta a fenséges gondolatokat. Mind nagyobbszerü
tervezetekkel ismertette meg rajongó hiveit. Mind bőségesebben dőlt
belőle az ötlet, a fényes mondás, előadása mind ragyogóbbá és vakítóbbá
lett; már szinte szédültek, akik sokáig hallgatták.
Elmondta mindenkinek, miket fog megirni, s miket fog megcsinálni.
Nyugodtan mondhatta el; más ezt ugy se tudta volna megirni, más ezt ugy
se valósíthatta volna meg.
Egyre gyönyörübb dolgokat beszélt, de egyre kisebb közönségnek.
Hallgatói közül mind nagyobb csapatok széledtek el mellőle, hogy miután
kigyönyörködték magukat a nagyszerü dolgokban, átadják magukat a
kicsinyességeknek, amikből meg lehet élni s amikből néha vagyont is
lehet szerezni.
Bucsay ezalatt folyton halogatta nagy tervei megvalósítását. Volt egy
kis öröksége, amelynek a kamatai megadták a mindennapi ebédjét és a
mindennapi három-négy pikkolóját; nem volt kénytelen kicsinyes munkával
„prostituálni“ a tehetségét. A nagy dolgait pedig nem akarta megrontani
az elhamarkodással; rajongója volt a nagyszerünek, de olyan nagy
hirességgel és olyan nagy ünnepeltetés után nem is illett volna hozzá,
hogy valami közepes értékü dologgal álljon a világ elé. Nagy, tökéletes
alkotással akart megjelenni azok előtt, akik tőle mindig a legtöbbet
várták.
A nagy, tökéletes alkotásokhoz pedig nagy idő kell és Bucsaynak egyre
kevesebb ideje volt. A gigászi alkotásokra való készülődés hamar
kifárasztotta és mind több órát vont el tőle az a fél-pihenés, hogy a
kávéházban kedvére kibeszélgethette magát azokkal a tisztelőivel, akik
kitartottak mellette.
Ezek a tisztelők lassankint mind eltüntek, sorra, egyik a másik után: de
ujak jelentkeztek helyettük, ha kevesebben is, és Bucsay nem vette
észre, hogy közönsége az idők folyamán mind ujabb és ujabb alakokból
verődik össze. Kielégitette az, hogy mindig akadtak hallgatói és hogy a
legfiatalabb emberek még sokáig benne látták a jövő emberét.
Már elérte a negyvenedik évét, s még folyvást találkozott egy pár
hüséges barátja, akik akármilyen bajról volt szó, állhatatosan igy
vigasztalódtak:
– Majd ha egyszer Bucsay akcióba lép!
– Majd megcsinálja Bucsay!
– Ez a dolog a nagy Bucsayra vár!
És Bucsay e közben folyton készülődött… mint a tenger fenekén a halott
normannok, akik csak várják, egyre várják, hogy mikor hangzik már fel a
csodatevő harsona, mely majd életre kelti őket, megreszkettetni a
világot a sok száz év alatt felgyülemlett iszonyu erővel.