Bucsay Bálint, egy évvel azután, hogy feljött Pestre, az egyetemre,
vagyis inkább a Kammon-kávéházba, olyan dicsőségnek nézett elébe, mint
Julius Caesar Galliából jövet, és olyan környezetet látott maga körül,
amilyen az ifju Bonapartét fogadta, amikor az Egyptomból visszatért
Franciaországba. A társai és egyszersmind barátai ugy tekintettek fel
rá, mint valami félistenre; az egyetemen és a kávéházakban legendákat
beszéltek róla; hirét olyanok is terjesztették, a kiket sohase látott;
és találkoztak vérmesek, akik nevének hallatára igy bizonykodtak:
– A nemzetnek már van vezére!
Egyelőre csak az ifjuság vezére volt, de az akkor többet jelentett, mint
mostanában. És azonkivül középpontja volt a Kammon-kávéház nagy
asztalának, ahol pénzért mutogathatta volna magát, olyan sokan jártak a
csodájára. Nemcsak lelkes ifjak, érdemes öregek is szerencsének
tartották, ha helyet foglalhattak az asztalánál; a szomszédos
asztaloknál mindig sok érdeklődő leste a szavát, s a messzebb ülők,
akikhez csak egy-egy mondata hallatszott el, minduntalan felkeresték a
tekintetükkel és sohase mulasztották el figyelmeztetni a velök mulató
vidéki vendéget:
– Az ott a hires Bucsay!
Ha Bucsay már husz éves korában ilyen nagy hirnek örvendett, és ha azok,
akik közelebbről ismerték, rengeteg várakozással néztek a jövője elé,
ezt csak természetesnek lehetett találni.
Bucsay Bálint husz éves korában már mindent tudott; még azt is, amit az
egyetemen tanulnak. Neki nem volt szüksége rá, hogy eljárjon az
előadásokra; másodéves jogászkorában nagyobb készültséggel
dicsekedhetett, mint sok tanára. Minden szakhoz értett s minden tárgyról
bő ismeretekkel állhatott elő; de ebben nem volt semmi csodálatos, mert
ha nem szónokolt az ifjusági gyüléseken vagy nem tartott előadást a
Kammon-kávéházban, egész nap olvasott s egész éjjel tanult.
De csak félig méltatta, a ki csupán élő ismerettárnak nézte ezt a sokat
igérő fiatal embert. Bucsay tele volt eszmével és tervvel. Nagyszerü
gondolatok és ennek megfelelően nagyszabásu reformok foglalkoztatták
folyton lángoló agyát; századokra szóló, nagystilű munkásság
tervezeteivel ismertette meg ámuló közönségét. Sohase fogyott ki a
mindenféle fajta, értékesebbnél értékesebb ötletből; és akármiről volt
szó, káprázatosan tudta elmondani, hogy ezen a téren mi a tennivaló. Ugy
beszélt, mint a legnagyobb szónokok; amiről szólt, az megelevenedett a
hallgató előtt. És előadásában benne volt a szinész minden
tökéletessége, anélkül, hogy szinpadiasságot vethettek volna a szemére.
Aztán érdekes arcu, szép szál legény volt, akinek a hangja képes volt
mindarra, amire a hegedü, a fuvola, az orgona, meg a mennydörgés képes,
és ugy tudott bánni ezzel a tüneményes hanggal, hogy senki sem vonhatta
ki magát szavának varázsa alól. Magával tudta volna ragadni a kávéházi
hallgatóságát – talán még a csatába is.
És egy darabig sokan, igen sokan azt hitték, hogy Bucsay Bálint meg
fogja váltani a világot.