A vásárt, melynek három, egymásután következő délután kellett volna
tartania, azért tervezték, hogy egy uj hittéritő-iskolát lehessen
alapitani s nagyobb összeg gyüljön egybe a De Propaganda Fide uj
templomának az épitési költségeihez.
Évek hosszu sora óta először történt, hogy a párisi arisztokrácia,
amelyet a politikai események arra kényszeritettek, hogy visszavonuljon
büszkeségének fellegvárába, végre-valahára kimozdult tökéletes
elzárkózottságából s életjelt adott a nagy nyilvánosság előtt is.
A Faubourg Saint-Germain azon a cimen, hogy olyan szent célt szolgál,
amely méltó hozzá, tüntetni kivánt a köztársasági Páris ellen.
Tüntetni ugy, ahogy csak a Faubourg Saint-Germain tud, ha erre
nagynehezen elhatározza magát.
A rendezőség élén a legfényesebb történelmi nevek viselői állottak s a
védő szerepet a királyi vérből származó Andrea hercegnő vállalta el.
A terv az volt, hogy a vásárt, mely külsőségében hű mása lesz a
középkori vásároknak, mind a három napon óránként változó, legujabb
divatu mulatságokkal kötik egybe. A vásáron a Faubourg előkelő
hölgyeinek a legszebbjei fognak árusitani apró haszontalanságokat, a
mutatványos bódékban pedig a technika legujabb csodáinak a látnivalóin
kivül a szellem arisztokráciájának, az irodalmi és művészeti világnak
azok a nevezetességei fognak szerepelni, akiket a rendezőség erre a
kitüntetésre méltóknak ítél.
Az utóbbiak olyan szerepben fognak bemutatkozni, amelyben eddig csak
bizalmas környezetük láthatta őket. A nagy költő tréfás kabarészámokkal
áll elő; a világhirü regényiró ismert szinészeket parodizál ki; a kitünő
tragikus mint átváltozó művész szerepel; a hegedüművész karmestereket
utánoz; a hires festő mint gyorsrajzoló lép föl; Páris legelső
énekművésznője utcai dalokat énekel; a nagynevü zeneköltő operettet ír
erre az alkalomra, amelyet uri műkedvelők adnak elő, a nábob egy
magánjelenetben az éhenkórász bohém alakját figurázza ki.
A mutatványos bódékban nagy belépő-dijakat szednek. Az apró
haszontalanságokat az előkelő vásárosok a kegyes célra méregdrágán
árusítják. Köszönő mosolyt csak az kaphat a szépektől, aki fejedelmi
adománynyal járul hozzá az ünnep sikeréhez.
Az irodalom és a művészet képviselői közül csak azokat szólitották föl a
közremüködésre, akik tanuságot tettek róla, hogy együtt éreznek az ünnep
rendezőivel. A fényes névsort kétszer is megrostálták.
A felszólitottak természetesen mindannyian örömmel fogadták el a nekik
szánt szerepet. Akit kitüntettek, boldog volt; akit mellőzni kellett, az
irigykedve gondolt a szerencsésebbekre.
De nemcsak a közreműködőket, a közönséget is jól megválasztották.
Bár mindjárt a belépésért jókora adót kellett fizetni, a vásáron csak
meghivottak jelenhettek meg. A célhoz képest, sok meghivót bocsátottak
ki, de ezek szétosztása a legnagyobb körültekintéssel történt. Az
előkelő rendező urak, akik egész Párist ismerték, gondoskodtak róla,
hogy olyan férfi vagy nő, akit jó társaságban nem szokás fogadni, semmi
áron és semmiféle visszaéléssel ne juthasson jegyhez. Még a sajtó
képviselői is névre szóló meghivókat kaptak, s a bizottság mindenkiről
tudott, akinek a vásár valamelyik napján joga volt a jegyét megváltania.
Természetes, a meghivókért nagy versengés támadt. Ilyen körülmények
között az, aki számitott rá, hogy őt is a jobb körökhöz számitsák, nem
maradhatott el. A jelentkezőket azonban alaposan megrostálták; akihez
csak a legcsekélyebb kifogás fért, udvarias, de tagadó feleletet kapott.
És minél nagyobb volt a visszautasítottak száma, annál keresettebb lett
a sokfelé hiába áhitozott meghivó. Aki joggal számithatott erre, nem
igen mulasztotta el, hogy éljen a szerencséjével, ha egyáltalán a lábára
tudott állani.
– Soha ilyen szép közönséget! – szólt Mendez, ahogy körülsétáltak a
bazárban.
Hadd lássa ez a kiválasztott közönség, a legkülönbek, hogy: igenis, a
Faubourg Saint-Germain még él és csak tűri, de nem ismeri el a
köztársasági Párist!
Azért elhatározták, hogy a jótékonycélú vásár védőjét, Andrea hercegnőt
ugy fogadják, ahogyan valaha Versaillesben fogadták a királynét.
Mintha Franciaország királynéja volna.
Mert nekik Franciaország ma is királyság, ha a csőcselék erőszakossága
lehetetlenné teszi is, hogy a király a jogaival éljen, s az ő szemükben
Andrea hercegnő, aki legközelebb áll a királyhoz, Franciaország első
asszonya.