– Jó estét, emberek.
Zörren, zizeg, mozog a szalma. Mintha a szalma beszélne:
– Jó estét, jó estét, jó estét, jó estét…
Istállóba jöttem be. A vakablakban lámpás ég, a sarokban egy láda
tetején meg gyertya. A láda mellett uri nádszéken ül egy ember,
körbehasalják, a fal mentén két hosszu sorban egyforma valamik
fekszenek, hasalnak, könyökölnek a homályban. Emberek. Katonák. A fejük
alatt a bornyu, minden ember mellett egy-egy puska dül a falnak, mintha
állva aludnának, kimerülve a harctól. A szuronyok árnyéka felszalad a
gerendákig.
… Rákötötte a piros galamb lábára a cédulát, akire ráirta vót az
izenetet, hogy hát tiszteltetem, csókoltatom idesanyámat a burgundiai
királynét, meg kedves nővérjeimet a burgundiai grófnőket, a varázsló
Kamilló herceg várkastélyába vagyok zárva, de semennyiért se busuljanak
sorsomért, mert mire háromszor fordul a hold az égen, Gotfréd lovag
által elnyerem szabadulásomat. Nahát elrepül a kis piros galamb…
Aki a nádszéken ül, az mesél. Molnár őrmester. Két ökle a combján
nyugszik. Ajkai eresztik a kedves beszédet. A hallgatók közül egy csomót
megvilágít a gyertya lángja. Egyik hason fekszik, a két tenyerébe emeli
arcát, szakálla van. Egy másik az őrmester lába előtt ül a földön, a két
lábát törökösen maga alá szedte, mint a kis diák a csoportképen. Nagy
szemei az őrmester arcára célozódnak, mint két merev fekete lencse.
Nyitva van a szája, mindig azt mondja: aha, aha. Az állán ezüstös
borotválatlanság. Egy a falnál ül, valamint varr, fölemeli a fejét, a
keze megáll a levegőben a tüvel. Egy hanyatt fekszik, a két karját a
nyaka köré kulcsolta, felfelé néz nyitott szemmel. Egyik cigarettet
sodort fekete dohányból, lassan nyalja végig a papirost. Egy oldalt
fekszik, könyököl, félrehajtja a fejét.
Az istálló másik végéből, messziről hortyogás hallatszik. Különös dolog
a hortyogás. Az emberi test durva és misztikus monológja. Egy ember az
őrmester háta mögött ül, figyeli az őrmester sötét hátát s két keze
szórakozottan tördel egy szalmaszálat. Folyton zördül a szalma.
… Elgyön a reggel, Kamilló a varázsló herceg megint csak felhivatja maga
elébe Florentinát, hát szeretsz-e már szépséges Florentina? Nem
szeretlek gonosz varázsló, se testemnek nem kellesz se lelkemnek tegnap
sem ma sem mindörökké kimondtam nem szeretlek tégy bár malomkő közé, nem
szerethetlek Kamilló…